A cseresznyefa virága, a szakura, több mint ezer éve különleges helyet foglal el a japán kultúrában. Szen no Rikjú, egy tizenhatodik századbeli teaszertartás-iskola alapítója így nevezte: „első a virágok közt”, és a szakura azóta is őrzi kiváltságos helyét. A japánok többsége szerint csodálatos, ahogy április elején virágba borulnak a cseresznyefák, de még jobban megindítja őket törékenységük és mulandó szépségük.
Bár a cseresznyevirágzás alig egy hétig tart, mégis hatalmas kultusz övezi. A virágrendezésnél is különleges bánásmódot élvez. „A cseresznyevirágot önmagában kell az alkóvba tenni, vagy ha más virágok is vannak ott, a legjobb hely illeti.”
Egyesek éppen emiatt nem kedvelik a szakurát. Amolyan virágprimadonnának tekintik. Maga Szen no Rikjú is azt írta, hogy teaszertartáshoz nem szabad használni, mivel az ő szavaival élve, „túl erőteljesek egy teaházba”. Mivel a teaszertartás lényege épp a vabi, az egyszerűség és mértékletesség szépsége, így érthető, hogy elvetette eme feltűnő virágok használatát, még ha amúgy dicsérte is őket.