Ünnep
Örvendj ember! Tiéd a Föld.
Benépesítéd, s igába hajtád dús javait.
Kacagj ember! Jöjjön a böjt.
Jótetteiddel, gyónjad meg bűnös, szép szavaid.
Nevess ember! Istenné válsz.
Csak te ítélhetsz, te nem ítéltetsz el sohasem.
Ébredj ember! Mily’ jelre vársz?
Elpusztulsz végleg, elhagyod léted „istenesen”.
Juhász Gyula:
BETLEHEM
A kocsma ajtaját kitárják
S hozzák subában a telet,
Az istállóban ott a jászol,
A jászolban a Szeretet.
A gyémánt csillag áll fölöttük
Füstös lármában szelíden,
Nyájas barmok között az almon
Az Ácsnak Gyermeke pihen.
Kántálnak a három királyok
S velük a jámbor pásztorok,
A söntés mélyén egy elázott,
Elbúsult zsöllér tántorog.
Könnyes szemmel bámulja báván
A betlehemi csillagot,
A jó reményt mit körülállnak
Szegények, árvák, magyarok!
(A Reggel, 1928. dec. 24.)
Karácsony este
A mindenség egy halvány csillaga várja,
hogy észrevegyék a dermedt föld felett.
A szobában díszektől csillog a fenyő ága,
jégvirágok nyíltak az ablakon éjszakára,
a sötétben gyertya lángja remeg.
Csend száll a szívembe, nyugalom,
szeretni tanulok másokat.
Angyalok járnak kint a havon,
egy álomnak magamat átadom,
miért oly ritka e pillanat?
Az ember az embernek ellensége,
s egy évben egyszer mégis átsuhan rajta,
talán valami égbő1 leküldött varázslatra,
hogy szeretni kell,
mert szeretet nélkül
elhal az ember.
Régóta tudjuk, de mi nem engedi:
énünk önző, tüskés karmai.
Hidegen nyílnak a késeink sebeket ejteni,
nem érezzük, ami nem nekünk fáj.
De egyetlen napon az évben,
amikor karácsonyi éneket hallani,
mindenki tudja, mi a nagy titok,
s az idegen, a barát tekintetünkben mire vár.
Az ember átka a földön
nem a tudás, a nyers erő, az indulat,
hanem hogy szégyell szeretni,
zavartan bámul, ha jót lehet tenni,
elhátrál, ha adni kell, s nem kapni csak.
Sok a szó, sok a tett...
de miért nincs több - szeretet?
Miért épp ez a legkevesebb?
Karácsonykor született hajdan valaki.
Isteni ember vagy emberi isten:
nem fontos kérdeni.
A szenvedésnek - megváltás,
a fájdalomnak - enyhítés,
a rettegésnek - bíztatás,
a terheknek - könnyítés:
ennyi volt az üzenet.
Túlvilági szózat
az ólban lakóknak?
Vagy mi döbbentünk rá,
hogy a létben csak egyetlen
rés vezet felfelé:
ha intelligensek és jók vagyunk.
Örök talányok, mi!
Az állatból az emberen át megint
az állathoz vezet hát utunk?
Mert oda fog, - hiába halmozunk
oly mohón eszméket, tárgyakat, vagyont,
mindenben a felszínt, a külsőséget,
ha közben bennünk üresen kong a lélek,
s átlépünk az utca kövén fekvő kolduson.
Karácsonykor mégis megremeg az emberben valami.
Felnyílnak maguktól énünk elrozsdált kapui.
Egymásban lessük, a szemekben keressük
az igazi ajándékot.
Mi is kicsit megszületünk,
gyermekszív dobog most bennünk,
s egyszer majd talán,
az év minden napján,
karácsony lesz közöttünk.
Szabó Attila
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
