Szöllősi Zoltán.verse.
WILLIAM BLAKE: A MÁSOK BÁNATA
Láthatok búsulni mást S ne érezném bánatát? Láthatok-e szenvedőt, Hogy ne vigasztaljam őt?
Látva könnyet más szemén, Bánatát ne osszam én? Apa síró kisfiát Nézze, s bú ne járja át?
Ülhet némán egy anya, Míg szorong, sír magzata? Nem, nem, ó, ez nem lehet, Ez nem eshet soha meg.
S ki mosolyt hint, merre jár, Hallva, hogy egy csöpp madár Bútól, gondtól sujtva zeng, S egy kisded kínban mint eseng:
Nem ül fészkéhez talán, S enyhít szíve bánatán? Vagy a kis bölcső felett Nem sír gyermek-könnyeket?
S ülve éjt-napot vele, Könnyeit nem törli le? Nem, nem, ó, ez nem lehet, Ilyet soha nem tehet.
Örömét szétosztva mind Szinte kisded lesz megint, A bú ismerőjeként Hordja bánatunk felét.
S ne hidd, míg száll sóhajod, Hogy Teremtőd nincsen ott, És ne hidd, ha könnyezel, Hogy Teremtőd nincs közel.
Belénk oltja örömét: Hogy bajunk ő zúzza szét, És míg meg nem enyhülünk, Mellénk ül és sír velünk.
Márai Sándor A tapintatról és a gyöngédségről. . .
Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet egy embert mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.
|