AZ ABLAK

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.

Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy
ezzel

megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához

közelebbi volt.

A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont
bámulva.

Beszélgettek a családról, feleségröl, gyerekekröl, a
katonakorukról, a

nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.

Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült,

azzal töltötte az idöt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit
lát
az ablakon át a kinti világból. A másik

ágyon fekvö embert egy idö után szinte csak ezek a színes

beszámolók tartották életben, már alig várta öket, ez volt minden

változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett.

Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak

távirányítós játékhajóikkal rajta.

Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett
órákig,

egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítö

részletességgel írta le a kinti világot , a másik, folyton fekvö
behunyta
a

szemét és maga elélé képzelte a látványt.

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló

karneváli menetröl beszélt.

Bár a folyton fekvö ember nem hallotta a zenészeket, maga elé

képzelte öket a másik érzékletes leírása alapján.

A napok és hetek teltek.

Egy reggel a betegeket fürdetni készülö növér az ablak melletti
embert

élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt
örökre.

Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.

Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belsö ágyon fekvö
beteg

kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A növér

szívesen segített, kényelembe helyezve öt azon az ágyon, majd

magára hagyta.

Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és

megdöbbenve látta: az ablak egy tûzfalra néz.

Megkérdezte a növért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal,

hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A növér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a

falat sem.

Valószínûleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat,nem törödve

saját helyzetünkkel.

Bajainkat megosztva csökkenthetjük öket, de ha derûnket és

boldogságunkat osztjuk meg másokkal,megsokszorozzuk azt.

Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a

dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.

Minden nap ajándék az élettöl, így becsüld meg a napjaidat, melyek

száma - bármilyen sok is jusson - véges.