Dawn: (Dawn idegesen lép be a szobájába, ahol Helen ül az ágy szélén, két kezében két gyerekkel.) Szia Helen! De jó, hogy épségben látlak... Az előbb összefutottam Connorral és Kevinnel, és mondtak valamit egy démonról a varázsboltban... De nem értettem pontosan mit, mert már rohantak is... Mindig mindent én tudok meg a legutoljára!

Helen: (Helen arcán nyoma sincs a megszokott mosolynak.) Szia, Dawn.... valóban megjelent egy démon a boltban. De én sem tudok sokkal többet, mint amit ők elmondhattak. Elmenekültünk onnan, és most itt vagyok.

Dawn: Akkor azért nem találom sehol sem Buffyt, biztos odament... Remélem, nem lesz semmi baja. (Aggódva néz maga elé.) Talán utána kéne mennem...

Helen: Nem hiszem, hogy jó ötlet. (Sóhajt fel Helen.) És... nem szívesen maradnék újra egyedül a fiúkkal most.

Dawn: Pedig szívesen segítenék nekik... De akár neked is, hogyha szükséged van rá... Hogy vannak a kicsik? Nem éhesek? (Dawn a látszólag nyugodtan nézelődő babákra néz.)

Helen: Nem régen etettem meg őket, aludniuk kellene. Csak valahogy nem tudom elaltatni őket ma... Nem tudok rájuk figyelni... Érted, miről beszélek, ugye? (Felkel, és lassan ringatni kezdi a fiúkat)

Dawn: Ideges vagy, megértem. Meg amúgy is, nekik sincsen itt a kiságyuk... Segíthetek, ha akarod. (Óvatosan kiveszi Helen kezéből Rowen-t, és a karjába veszi.) milyen kis aranyos. (Mosolyog le rá.)

Helen:(Helen hálásan elmosolyodik egy pillanatra.) Általában inkább az izgága jelzőt használják rájuk... De úgy tűnik, téged is szeretnek, mert Rowan egészen nyugodtan pihen a te kezedben is...

Dawn: Pedig ő a mozgékonyabb... Ha akarod megfogom Brad-et is, elbírom...

Helen: Biztos? (Helen kicsit aggódón adja Dawn kezébe a kicsit, aztán ahogy látja, hogy minden rendben, lassan megnyugszik)

Dawn: Na, látod... Megérzik rajtad, hogy ideges vagy, és ők is azok lesznek... Persze lehet, hogy az is közrejátszik, hogy egy démon elől futottatok velük... Na mindegy. Ha akarod, elmehetsz egy kicsit, friss levegőt szívni, tudok rájuk vigyázni...

Helen: Nem is tudom... Tulajdonképpen el kellene mennem Andrew-ékhoz, de... nem szeretnélek leterhelni azzal, hogy rád bízom a fiúkat. Nem mindig egyszerű velük....

Dawn: Ugyan már, nem gond, tudok rájuk vigyázni... Elvégre csak babák... És ha te bírod a nap 24 órájában, én is fogom bírni néhányra... De tényleg, menj csak.

Helen: Ha tényleg nem gond, akkor... Ígérem, nem maradok el sokáig. És nagyon köszönöm, igazán kedves tőled, hogy segítesz. (Mosolyogva veszi fel a kabátját)

Dawn: Nem lesz semmi gond... Szia! (Abban a pillanatban, hogy Helen kilép a lakásból Rowen hangosan sírni kezd, és Dawn rémülten próbálja nyugtatgatni, elég kevés sikerrel.)