[27-8] [7-1]
Furcsa ébredés volt, azon ritka alkalmak egyike, amikor Willow ébred először, én arra keltem, átölel, megpuszilja a tarkóm, és a hajamhoz simítja a homlokát. Pár percig, így maradunk, fel tudtam fogni, hogy ébren vagyok, megfogtam a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat, még jobban hozzám simult. Akkor rájöttem, varázslat, mágia, szemfényvesztés, és milyen jó érzés, nem érdekel már az sem, ha nem valósg, ha mégis álom, boldog vagyok. Kicsivel később kimászott az ágyból, és öltözködni kezdett, órára kellett mennie, búcsúcsók, és eltűnt, egyedül hagyott gondolataimmal.
A tegnapi nap, egy kis honvágyat cseppegtetett belém, főleg a húgom miatt. 16 éves, és nagyon hasonlít rám külsőre. Hatalmas különbség, hogy őt még jobban elkényeztették, hisz ő volt az aranyosabb kislány. Rettegek, hogy vadász lesz, Willowtól tudom, máig ébrednek vadászkák, és nem csak gyerekek. Lehet hazautazom, és mondjuk jöhetne vele Willow is... |
Szóval ma este lesz Dawn bulija a Dark Night-ban, eldöntöttem jól fogom magam érezni. Megbeszélem Willowval, de már beszélni se kell igazán róla, megbocsátottam, és nem leszek többet bizonytalan. Buffy is kedves volt hozzám, Faith, is csak egyszer próbált megölni. Lehet kedzenek megkedvelni, kétlenm, de ha mégis milyenunalmas lesz itt az élet...
Dawn szülinapja remélem tökéletes lesz, megérdemli a kiscsaj...kiscsaj? dehisz aklig 2 évvel fiatalabb, de ha úgy veszük, alig 3 éves... mndegy... |
Ez a rohadt papír, a tinta elmosódik, mert... a francba, sírok. Az egy dolog, ami történt, de egy másik, hogy megint nem válaszol, amikor megírtam neki, hogy eltűnök. Mindenki el van foglalva... Buffy és Spike, Robin és Faith, ha marják egymást, de nem közömsbösek egymásnak. Szerelmesek és az ezzel járó civakodás, harc, saját maguk ellen egymásért, és egymás ellen saját magukért. Willow és Én... semmi, üres, fáj.
Ezenfelül Dawn is, ma voltam fenn nála, azt mondta nem nagyon mérges, nem az én hibám, de ne találkozzunk. Nem az én hibám..dehogynem! Felelőtlen voltam, egy ember majdnem meghalt, nayképűen visekledtem, ahogy Buffy mondta felülbíráltam a döntését.Pedig én csak egy kisvadász vagyok, egy senki....
Holnap indulok, ha Willow nem ír vissza. |
Szerelems vagyok! Ő is szeret! Jólvanna, nem nyálazom össze a lapokat, de rég voltam ennyire boldog, mint most, itt fekszik melettem, olyan szép, és nyugodt, nézd mosolyog. SZeretném tudni mire gondol, most nem olvashatom ki a szeméből, pedig álltalában sikerül. Végigsimítom a haját, csak nehogy felébredjen, bár lehet nem lenn olyan rossz, de pihennie kell. Ha tudnék aludni, én is aludnék tényleg, de nem tudok, annyira élénken él bennem a ma éjszaka, kibékültünk, szeretkeztünk, imádom őt... valamit mormol álmában, remélem az én nevem lesz... nem hallom tisztán... de értem, azt modta Tara... |
Na basszus, próbáltad már beadni egy boszokának, hogy nem hazdusz? Elég rossz volt, és lelkiismeret furdalás is gyötör. Csak ne bukjk le... mondjuk annyit tud Faithszel verekedtünk pár vámpír ellen, majd nyertünk. Annyira aranyos volt amikro beragasztotta a sebem, nem si volt mérges, ha tudná... lehet mindent elmondok neki! Nem Faith megölne! Ja szóval Faith, nem tudom mi baja, de már nem is tagadhatja, Andrew de nehéz volt! Xander meg a többiek majd kiderítik, engem huh de nem érdekel! Najó kicsit szomorú volt, de nem, nem az én barátom. Dawn és Andrew már jobban érint, kicsit kamaszos lesz, de remélem összejönnek! |
Megpróbálom kizárni a fejemből, hogy mennyire utálom Buffyt, hogy tudjak figyelni. RÁjöttem nem is utálom, csalódtam benne, ő a nagy Vadász, és egy (férfi)vámpírt szeret, megsebesül, meghal, kicsinyeskedik velem, elhagyja a csapatot, amibe majdnem belehaltunk, mi kisvadászok. Egyszerűen csalódás volt nekem, és nehezen viselem el... Megértem őt, hogy utál, de hogy miért zendíti elenem az összes barátját azt már nem:( És féltékeny is avgyok rá, mert enki vannak barátai, nem baj, tegnap megmondtam neki... remélem Dawn gyorsan válaszol a levelemre, rámfér egy kis kikapcsolódás:) |
Elaldutam, még jó tegnap sokáig vadásztunk. Hála az égnek (vagy Willlow varászlatának) nem késtem el, ezt az jelenti hogy itt unatkozom. Ráadásul a nyakam is fáj, az egyik tahó évfolyamtársam megkérdezte ki van-e szívva, pedig csak folytásnyomok, mindegy! Mondjuk már elgondolkozok néha azon, jobb a suliban mint otthon. Ott csak Dawn ért meg, de ő is csak azért, mert tanulni kell, de ha ezt megemlítem, azt mondják gyerekes avgyok. Könyörgöm 2 évvel vagyok idősebb Dawnnál! 19 vagyok, hadd legyek gyerekes! na mindegy, tudom, hogy fel fognak szólítani, megpróbálok figyelni..egy kicsit |
[27-8] [7-1]
|