levél egy kutyakölyöktõl

Ma meghaltam.

Meguntatok, és elvittetek a menhelyre. Túlzsúfolt volt és én egy szerencsétlen számot kaptam. Egy fekete mûanyag zsákban vagyok. Néhány más kölyök megkapja majd az alig használt pórázomat, amit itt hagytatok. A nyakörvem kicsi volt és piszkos, de a hölgy levette rólam, mielõtt átküldött volna a Szivárvány Hídon. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem rágom szét a cipõdet? Nem tudtam mi az, csak annyit, hogy az bõr, és ott volt a padlón. Csak játszottam. Elfelejtettetek kutyajátékokat venni. Lehet, hogy még otthon lennék, ha szobatiszta vagyok? Az orrom beledugása abba, amit én csináltam csak megszégyenít. Vannak könyvek és kutyakiképzõk, ahonnan megtanulhattad volna hogy kell nekem megtanítani, hogy jelezzek az ajtónál. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem viszek bolhákat a házba? Bolhairtó nélkül nem tudok tõlük megszabadulni azután, hogy napokig az udvaron hagysz. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem ugatok? Csak énekeltem, "Ijedt vagyok, magányos vagyok, itt vagyok, itt vagyok! A legjobb barátod akarok lenni." Lehet hogy még otthon lennék ha felvidítalak? Ha megütsz, nem tudom megtanulni. Lehet, hogy még otthon lennék, ha rászántad volna az idõt arra, hogy megtanítasz helyesen viselkedni? Az elsõ hét után már nem törõdtél velem, de én az összes idõmet arra szántam, hogy rád várjak.

Ma meghaltam.