London valódi történelme egy hódító hadjárattal kezdődik: a folyóparti kelta falucska behódol a nagy haderőnek és a rómaiak uralma alatt fontos kereskedelmi központtá válik. A századok során kialakuló város a Temze mindkét partján terjeszkedik, királyi családok jönnek és mennek, fejek hullanak, a világhatalom mérlege kileng, birodalmi emlékművek épülnek. Míg a múltban London a hatalom, a katonai és pénzügyi fölény, a birodalmi terjeszkedés jelképe volt, a XX. századra az Egyesült Királyság fővárosa a szívük mélyén „békére és szabadságra” áhítozók mentsvára lett. Tanúja volt nagy eszményeknek, a divat lázadásának és egy sajátos zenei stílus megszületésének. 20 évszázaddal a város alapítása után London változatlan erővel vonzza magához a testben vagy lélekben ifjakat.
Az iskola: Az egyik legnagyobb nyelviskola Londonban, 1973-ban alapították. Két épületben folyik az oktatás a város központjában. Az egyik egy ötemeletes épület egy nagy bevásárlóközpont közvetlen közelében, a Hyde Park-tól mindössze néhány perc sétára. A másik épület a British Múzeum közelében található, az épületben kávézó is rendelkezésre áll. A tantermeket kifejezetten oktatási célra tervezték, légkondicionáltak és minden szükséges technikai eszközzel a hatékony tanulást szolgálják. Mindkét épültben a legmodernebb felszereltségű nyelvi laboratórium van, amelyet a tanórákon kívül a hallgatók gyakorlás céljára is igénybe vehetnek. Számítógépes interaktív programok is használhatók. A csoportok nemzetköziek.
A kurzusok: Nagy gonddal felépített tanmenetet alkalmaznak, ahol természetes szituációkat használnak az élő nyelv oktatására ugyanakkor minden nyelvi készséget egyaránt fejlesztenek. A csoportokat 2-2 tanár oktatja, más-más feladatkörrel. A tanárok kivétel nélkül magas képesítéssel rendelkeznek, sokan közülük az iskola által szervezett nemzetközi tanárképző tanfolyamokat is vezetik.
Szállás: A legtöbb diák a családi szállást választja, mivel ennek keretében hazájuktól távol is otthon érezhetik magukat, és ez a szállásfajta lehetőséget nyújt az órákon kívüli nyelvgyakorlásra is. Az iskola nagy adatbázissal rendelkezik, amelyből minden diák számára a legmegfelelőbb családot igyekeznek kiválasztani. Lehetőség van szállodában, bérelt lakásban vagy kollégiumban történő elszállásolásra, az iskola ehhez segítséget nyújt az alacsony árfekvésű lehetőségek megkeresésével. Kedvezményes árú, két vagy háromcsillagos szállodában illetve különböző kategóriájú bérelhető lakásokban is lehet szállást foglalni.
Szabadidő: Az iskolába érkezéskor minden diák információs csomagot kap, amely segítséget nyújt a szabadidő hasznos eltöltéséhez. Ebben a csomagban megtalálható az iskola által szervezett programok listája: autóbuszos kirándulások a Londonon kívüli nevezetességekhez, londoni múzeumok, parkok, galériák, koncertek, klubok, diszkók meglátogatása, és a londoni kulturális élet egyéb eseményeihez is útmutatást ad. Az iskolán keresztül kedvezményes árú színházjegyeket lehet vásárolni.
A tanfolyamok: Az oktatás hét szinten folyik kezdőtől, a Cambridge Proficiency szintig. A csoportlétszám max. 14-16 fő, a csoport jellegétől függően. A kezdők kivételével mindenki szintfelmérő tesztet ír, hosszú tanfolyamokon a diákok minden hónap végén tesztet írnak. Rendkívül kedvező árúak a gyakorló tanfolyamok, amelyeket három szinten szerveznek azzal a céllal, hogy a tanárképző tanfolyamok hallgatói ezekben a csoportokban tartsák tanítási gyakorlataikat, tehát az órák egy részét diplomás, másik részét gyakorló tanárok tartják. Ezekben a csoportokban a létszám max. 22 fő, az órák 50 percesek. A tanárok a legmodernebb tankönyvek széles skáláját használják. Júliusban és augusztusban nyári tanfolyamokat szerveznek, amelyek anyagát a rövid kurzusnak megfelelő módon építik fel. A nyári időszakban több hétvégi programot szerveznek.
Kedvezményes árú, két vagy háromcsillagos szállodában illetve különböző kategóriájú bérelhető lakásokban is lehet szállást foglalni.
Minden további változtatás esetén (transzfer, szállás, dátum) esetén: 10 GBP plusz költséget számol fel az iskola. A kurzus megkezdése utáni a résztvevő saját kérésére történő szállás módosítási igényt 2 hét türelmi idővel tudja vállalni az iskola, melynek módosítási költsége: 40 GBP.
Transzfer: Londoni repülőterekről az iskola saját eszközeivel szállítja a diákokat a szálláshelyre, ennek költsége alacsonyabb a taxi áraknál. Heathrow reptérről: 50 GBP /fő/1 út; Gatwick reptérről: 72 GBP/fő/1 út; Luton, Stantstead reptérről: 80 GBP /fő/1 út
Egyéb tanfolyamok: – Nyári tanfolyamok – Tanár továbbképzés - Esti és gyakorló tanfolyamok (helyszínen foglalhatóak)
Vizsgalehetőségek: Felkészít a PET, Cambridge, FCE, CPE és CAE, TOEFL, TOEIC és IELTS vizsgákra. PET vizsgaközpont, évente 6 alkalommal szerveznek vizsgákat. A tanárképző tanfolyamok CELTA és DELTA vizsgákra készítenek fel.
Munkaszüneti napok: január 2., április 14, 17., május 1., 29., augusztus 28., december 25., 26.
Foglalási díj: 40 GBP/fő
Tanfolyam díjak: (GBP/fő) |
Típus |
Ár GBP 4 hét |
Ár GBP 6 hét |
Ár GBP 12 hét |
Délelőtti tanfolyam 9-12 óráig |
311 |
429 |
614 |
Tanfolyam ebédidőben 12-15 óráig |
258 |
356 |
529 |
Délutáni tanfolyam 15-18 óráig |
258 |
356 |
529 |
Magánórák vagy kiscsoport (1-4 fő) |
37 GBP / óra |
|
|
SZÁLLÁS DÍJAK: (GBP/fő) |
Típus |
Ár GBP 4 hét |
Ár GBP 6 hét |
Ár GBP 12 hét |
Családi félpanzióval, egyágyas szobában |
506 |
759 |
1518 |
Családi félpanzióval, kétágyas szobában |
456 |
684 |
1368 |
Családi reggelivel, egyágyas szobában |
376 |
564 |
1128 |
Családi reggelivel, kétágyas szobában |
348 |
522 |
1044 |
|
Gyűjtötte: Angel | Forrás: http://www.challenge.hu/ |