Magyar állampolgárságunknál fogva szabadon vállalhatunk munkát az
Egyesült Királyságban, ezért joggal érezhetjük magunkat szerencsésnek. Azonban
ezzel a lehetőséggel sokunk nem tudna élni, ha az egyetemi évek alatt nem
lehetne dolgozni, s ezzel finanszírozni tanulmányainkat és kint
tartózkodásunkat.
A rendelkezésre álló lehetőségek szerint kétféle munka
közül választhatsz: az úgynevezett részidős munka és a főiskolád vagy egyetemed
által kínált munka közül - ez utóbbiak az intézmények által kínált
olyan munkák, amelyewk valamilyen szinten kapcsolódnak kurzusodhoz.
(Erről bővebb információval nem tudok szolgálni, de ott minden bizonnyal
felvilágosítanak majd.)
Mielőtt még elkezdenél állás után kutatni,
fontos tisztában lenned azzal, hogy mennyi időt szánhatsz az egyetem/főiskola
mellett munkádra.(Ez az első hetekben kiderül.) Állíts össze szempontokat,
feltételeket, esetleg írd össze őket, s csak utána bonyolódj bele az
ajánlatokba. Azt mindenképp tartsd szep előtt, hogy első a tanulás! A munkád
miatt nem veszélyeztetheted eredményeidet, a jövődet! Ügyelj arra, hogy a munkád
mellett maradjon elég időd a pontos, alapos tanulásra.
Nos lássuk, hol
találhatsz állásajánlatokat! Először is semmiképpen se ronts be egy
boltba és faggasd a pultnál az eladónőt, hogy van-e állás a számodra.
Időpocsékolás! Inkább nézz körül az újságosnál, főleg a helyi lapokban, a
hírdetéseknél - itt biztosan felsorolnak néhányat. Ajánlatos elmenni
munkaközpontokba; illetve érdemes megkeresned egyetemeden/főiskoládban a Carees
service-t, ahol sokat segíthethetnek neked: itt szintén bő információ birtokába
juttathatnak téged, sok tanáccsal látnak el, illetve segíthetnek a munka
vadászásában és felkészülni az állásinterjúra, esetleg a munkavégzésre
is. Sok intézménynek van saját "munkaboltja", akár ott is
körülnézhetnél.
Az, hogy van munkád, meglepően sok kedvező dolgot von
maga után: amelett, hogy pénzt keresel(s egyre kevésbé kell szerényen élned), az
angol nyelvi tudásod sokat javul, ahogy az emberekkel beszélsz. Ez nagyon
fontos, mert ha esetleg visszakerülsz Magyarorszégra, a fordításoddal is
csinálhatsz egy apró karriert, ami soha nem jön rosszul. Ha kint maradsz, egyre
jobban hozzászoksz a szavak használatához, átvitt értelméhez, sokkal könnyebben
és bővebben ki tudod fejezni magad, ami nagyon fontos ahhoz, hogy egy számodra
fontos karriert el tudj érni majd. Tehát rengeteg előnye van az egyetemi
évek alatti munkának, ezt felesleges is tovább taglalnunk!
Írta: L
|