Great Britain
Admin
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
javascript
 
style.css
 
pictures.div
 

Károly herceg


Károly (Charles) herceg 1948-ban született, és kezdettől a királyi szerepre lett nevelve, de édesanyja árnyékában kénytelen maradni. Károly érzékeny fiú volt, de apjának hírhedten merev szigorú korábbi iskolájába, a skóciai Gordonstounba küldték tanulni. Utána a cambridge-i egyetemre járt.

Elvárták tőle, hogy példát mutasson az egészséges férfiasság terén, így nagy energiát fektetett néhány igen megerőltető sport és fizikai tevékenység űzésébe.

Érdeklődő
Nagy érdeklődése következtében Károly herceg felkarolt több divatos ügyet - foglalkozik "organikus gazdálkodással", várostervezéssel és a nagyobb lelkiség keresésével - még annak megkockáztatásával is, hogy hóbortosnak tűnhet. A szélesebb lakosság szívébe mégsem tudott soha beférkőzni.

Károly gyakran feszült és bizonytalan módon viselkedik, és vonzó fiatal felesége, Diana túlragyogta. A feleségétől való válás, majd Diana hercegnő balesetben elszenvedett korai halála Károly herceg népszerűségének mélypontját hozta, amikor sokan már azt is megkérdőjelezték, hogy alkalmas lesz-e valaha is az uralkodói szerepre. Dianával való házasságának tönkremenését segítette Károly régóta fenntartott viszonya egy férjes asszonnyal, az azóta elvált Camilla Parker-Bowles-zal.

Törődő apa
Diana halála óta Károly herceg részben visszanyerte a lakosság szimpátiáját, különösen azért, hogy olyan nagy szeretettel és törődéssel foglalkozik két fiával, Vilmos és Harry herceggel. Köztudott, hogy Károlyt nagyon szoros érzelmi szálak fűzték nagymamájához, a néhai Erzsébet anyakirálynőhöz, akinek halála mélységesen megrázta a herceget.




Gyűjtötte: Angel
 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK