A ház...

A rendkívül változékony időjárás miatt az angolok rengeteget törődnek a házukkal és a kertjükkel. Minden szabadidejüket az otthoncsinosítás soha véget nem érő feladatának szentelik - hiába, enélkül egy otthon se lehet igazán lakályos.
A házon kívül és belül mindenhová elektromos kütyüket, zuhanyfejeket, beépített bútorokat szerelnek, és mindent megtesznek azért, hogy kertvárosi házukat osztott ablakokkal, faragott ajtókkal és műkő borítású falakkal telezsúfolt szörnyűségekké változtassák.
Még a családi autó sem kerülheti el az angolok buzgó barkácsszenvedélyét. Az igazi angol ezermester a csináld magad boltokban beszerzett rámpákra állítja a kocsit, aztán hosszú órákat tölt el alatta.
Azért nem kell attól tartani, hogy a sok önjelölt asztalos, vízszerelő és kőműves elveszi az angol szakmunkások kenyerét. Nem ez a helyzet. Előbb-utóbb úgyis a profikhoz kell majd fordulni, mert csak ők képesek eltüntetni a túlbuzgó amatőrök munkájának eredményét.
A szakik ilyenkor ceruzával a fülük mögött hümmögve álldogálnak,, összehúzott szemmel mérik fel a helyzetet néha nagyokat sóhajtanak, aztána  fejüket csóválják. "Kicsit belepiszkálgattunk, ugyebár?" Az önjelölt ezermester arca a "belepiszkál" szó hallatán összerándul, aztán mélyen a zsebükbe nyúlnak, és bőkezűen fizetnek. A pénz fejében a szakinak tartani kell a száját. Az ezermester meg úgy tesz, mintha ő alakította volna át a zuhanyt, szerelte volna fel a riasztót vagy tapétázta újra a nappalit.
Nincs az a katasztrófa, aminek hatására egy angol beismerné, hogy a feladat meghaladja az erejét. Számára minden munka kihívás, a kihívásoktól pedig csak nem fog visszariadni.

... és a kert

Az angolok a kertben se sokat tétováznak. A szabadban is hihetetlenül tevékenyek. A kertészkedés nemzeti sport, az úgynevezett "zöld hüvelykujj" az angolok büszkén viselt kis testi hibája.
Ha egyszer elkapja őket a lendület, egészen furcsa dolog történik. Átmenetileg elveszítik minden gyakorlati érzésüket, és csak az önkifejezés lesz fontos számukra. Más népek zöldségekkel és gyümölcsökkel teszik változatosabbá a kertjüket és éléskamrájukat, az angolokat viszont csak a tájformálás érdekli - hatalmas egybefüggő gyepfelületekről álmodnak, amelyeket csak néha tör meg egy-egy egzotikus növény.
A franciák főleg Franciaországban honos növényekkel ültetik tele a kertjeiket, az angol kert ezzel szemben igazi nemzetközi növénytalálkozók helyszíne: tibeti liliomok, kínai glicíniák és patagóniai páfrányok egyaránt előfordulnak benne.
A kertészboltok forgalma minden képzeletet felülmúl. A kertészmagazinok, könyvek és tévéműsorok mind-mind azt sugallják, hogy a kertészkedés nevetségesen könnyű, és kivétel nélkül mindenki alkalmas rá. Az angolok imádják a növényeiket, az üvegházakban tehát még akkor is trópusi meleg van, ha a lakásban fagypont alá süllyed a hőmérséklet. Nem a méret a lényeg: egy egyszerű ablakvitrint is képesek úgy kezelni, mintha legalábbis egy nemzeti park lenne.
Az ország tele van olyan lelkes amatőrökkel, akik virágok helyett zöldségeket termelnek, kis juttatott veteményeskertben (ezek olyan önkormányzati tulajdonú telkek, amelyeket városlakók számára adnak bérbe). Van, aki egy életen át vár, amíg hozzájut egy ilyen zsebkendőnyi telekhez, amin egy apró, rozzant sufni roskadozik - itt aztán egész hétvégén őstermelőnek érezheti magát.
Az angolok számára nem a kakukkszó jelenti a tavaszt, hanem a tönkrement fűnyíró fölött kesergő szomszéd nyomdafestéket nem tűrő szitoközöne. Ezzel a barbár csatakiáltással megindul a hacacáré.
Más népek fiai a kertben üldögélve, beszélgetéssel töltik a nyarat, az angolok viszont herkulesi méretű kertészkedéssel múlatják az időt. Irdatlan hosszúságú virágágyásokat gyomlálnak végig, paleolitikus méretű sziklakerteket építenek, vizet vezetnek a kis tavakba, egész rózsabokorerdőket tartanak karban, és hatalmas tököket növesztenek a nyári kiállításra.
Ha változatosságra vágynak, akkor elmennek, megnézik valamelyik ismerősük kertjét, aztán hazafelé beugranak a kertészboltba, és egész csomagtartónyi új szerszámmal, komposzttal és palántával térnek haza.
Az angolok, ha esik, ha fúj, egész éven át szorgalmasan gyomlálnak, nyesnek és metszenek, arcukon a kemény, de jól végzett munka állandó örömével.

Kertitörpék

A kertitörpe sajátosan angol jelenség, segítségével az angol lélek mélyére tekinthetünk.
Az angol kertekben álló horgászó kertitörpe nem valamiféle pogány múltra emlékeztet, hanem a gyerekkor titkokkal teli korszakára, arra a gyerekkora, amiről a legtöbb angol azt hiszi, hogy sikerült elfelejtenie. Az édelgő kerti versezetek, a nevetségesen értelmetlen napórák és a kertkapukon díszelgő idétlen feliratok - "Vár-lak", "Hazahív-lak", "Keneda" (Keneth és Ada otthona), "Mikiot" (A Mi Kis Otthonunk) - a kertitörpével együtt arra szolgálnak, hogy egy külön kis világot teremtsenek, ahol az angolok nagy, barátságos óriások módjára otthon érezhetik magukat.

Állatok

Az angolok szerint aki az állatokat szereti, rossz ember nem lehet. Az angolok imádják az állatokat - minden állatot. Más nemzetektől eltérően nem házőrzésre tartják őket, és nem is tudományos célból vagy puszta nagyzolásból, hanem csakis az állatok társasága miatt.
Az állatok, különösen a házikedvencek, rendkívül fontos szerepet töltenek be az angolok életében - ha másért nem, hát azért, mert sok angol számára a házikedvencéhez fűződő viszony az egyetlen mélyen átélt érzelmi kötelék. Ha egymással nem is nagyon tudnak beszélgetni, az állataikkal remekül szót értenek. A gyerekeiket nem nagyon kényeztetik, az ölebeiket viszont folyton simogatják, ráadásul még édes bohóságokat is sugdosnak az apró, szőrös fülekbe. Az állatok zokszó nélkül tűzik mindezt, így aztán vetélytársak nélkül élvezik az angolok szeretetét.
A gazdik otthona a kis kedvencek szentélyévé alakul. Természetes, hogy ezeket a kis házi istenségeket illeti a legkényelmesebb fotel, és ők kapják a legfinomabb falatokat is. Az angolok évi 1,7 milliárd fontot költenek állateledelre, ez a kávéra és a teára költött összeg kétszerese.
A kutyáknak, macskáknak, papagájoknak és tengerimalacoknak szó nélkül elnéznek olyasmit, amiért egy gyereket már megfenyítenének. A kis kedvencek semmi rosszat nem követhetnek el. Ha valakit megharap egy kutya, akkor az az illető hibája, még akkor is, ha csak egy ártatlan járókelő. Hiába a súlyos sérülések, meg a heveny vérveszteség, mindenki a gazdi pártját fogja: "Agyar jó kutya, a légynek se ártana!"
Az angolok megvetik az állatkínzást, ezért aztán a rókavadászok meg vannak győződve arról, hogy jót tesznek a rókával. A zsúfolt nagyvárosokban egymásra zárnak be a kórházak, de külön sünkórházakban féltő gondoskodással vigyáznak a sebesült sündisznókra. Közben állatvédő aktivisták csupa kedvességből és állatszeretetből vérszomjas nercek százait engedik szabadon, hadd pusztuljanak csak az ártatlan állatok.

(könyvtári kutatómunkánk)