Diákok véleményei, élményei

"Nem volt  nagy problémám, talán csak annyi, hogy a család 25 percnyi sétára volt az iskolától, de ezt elfeledtette velem a kedvességük. Nagyon jól éreztem magam kint, és nagyon hasznos volt ez az egy hónap. Jövőre is szeretnék menni, főleg akkor, ha ugyanahhoz a családhoz kerülhetek vissza, ahol most voltam. MINDENT KÖSZÖNÖK!!! "
Temesi Szandra, 16 éves,  Harrow House nyelviskola, Swanage,
Anglia

"Életem legjobb választása volt ez a kéthetes tanfolyam, igaz egy kicsit rövid volt. Messze felülmúlta a várakozásomat minden tekintetben,. Remélem, hogy a későbbiek során lesz még lehetőségem ezt megismételni.. Élményekkel és barátokkal gazdagodtam ez idő alatt, és közben tökéletesítettem nyelvtudásomat."
Legindiné Szilágyi Judit, 38 éves, Torbay Language Centre nyelviskola, Paignton, Anglia

"Nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó volt a család és az iskola is"
Petrovics Ágnes, 19 éves,  Milner School of English nyelviskola,
London

" Nagyon jól éreztem magam Swanage-ban. Az iskola tetszett, egyedül az ételre panaszkodott mindenki, azon lehetne javítani. Örülök, hogy elmehettem, és a nyelvvizsgához is hozzásegített, ugyanúgy mint egy remek nyaraláshoz!"
Cseh Klaudia, 16 éves,  Harrow House nyelviskola, Swanage, Anglia

"Ha még egyszer adódik egy ilyen lehetőség, egy percig sem gondolkoznék azon, vajon menjek-e vagy sem. Nagyon jó egy ilyen tanfolyam arra, hogy az ember kipróbálja magát. sajnos egy hónap a tanulás szempontjából kevés, mindenesetre meghatározó élmény. London csodálatos!"
Szoboszlai Kinga, 22 éves,  Harrow House nyelviskola, London

 Írországban 

Mindenkitől azt hallani, hogy mennyire megéri külföldön tanulni. Én ezt csak megerősíteni tudom és szintén ajánlani mindenkinek. A lehetőségek tárháza végtelen és mindenki megtalálhatja magának a megfelelő ösztöndíjat. Én tavaly az erasmus-socrates ösztöndíjat választottam. Az tűnt a legkézenfekvőbbnek. Ugyanis a szakterületednek megfelelően választhatsz egyetemek közül és olyan plusz ismereteket szerezhetsz, amit itthon biztos nem sajátíthatsz el. Nem beszélve a nyelvről, amit igazán külföldön tanulhatsz meg, fejlesztheted és gyakorolhatod. Valamint olyan kapcsolatokra tehetsz szert, amit a jövődben sokszor hasznosíthatsz. Gondolok itt a diáktársaidra a kinti országból. Nekem is a jövőben Európa szinte összes országába van egy meghívóm. Valamint a tanárok, akik közeli kapcsolatot alakítanak ki a diákjaikkal, így bármilyen szakmai problémám akad, nyugodtan írhatok e-mailt nekik és segítenek. Ez jó lehet majd akár a diplomadolgozathoz is.

Sok mindenkinek aggálya van a beilleszkedéssel. Ami miatt tényleg nem kell aggódni, hisz ezekben az országokban már több éves tapasztalatra nyúlik vissza a külföldi diákok fogadása és törődése. Már itthon elkezdődött a kapcsolatfelvétel és a repülőről leszállva személyesen mindig volt valaki, aki foglalkozott velünk és segített beilleszkedni és bármi problémánk merült fel egyből a segítségünkre siettek. Valamint azt is meg kell, hogy említsem, hogy egyáltalán nem érezte az ember kissebségben magát, hisz rengeteg külföldi volt. Az én esetemben körülbelül 140 és ez egy 80 00 fős városban, Galway-ben. És nagyon szoros kapcsolat és összefogás alakul ki a többi ösztöndíjassal. Így nem csak az Ír kultúrával és szokásokkal ismerkedtem meg, hanem a spanyollal, némettel, franciával, hollanddal, lengyellel és a csehvel. Valamint a másik oldalon öregbítettem kis országunk hírnevét. Amit higgyetek el, hogy minden országban szívesen fogadnak. Nagyon szeretik a Magyarokat mindenhol (ez a tapasztalat).

Nagyon sok utazással és programokkal volt tűzdelve a szemszter. Ennek köszönhetően nem csak a környéket, de egész Írországot bejártam és olyan élményekkel lettem gazdagabb, amiket szívesen átadnék nektek, de egyszerűen nem lehet szavakba önteni. Átkell élni, úgyhogy hajrá, keressétek meg a külügyi irodákat és jelentkezzetek külföldi ösztöndíjra és Ti is olyan élménnyel lesztek gazdagabbak, melyekre életetek bármelyik szakaszában boldogan gondoltok vissza és bármikor vissza sírjátok őket.

Szakály Szabolcs

Angliai útinapló

A visszaszámlálás megkezdõdött, és már csak három nap, már csak kettõ, na, még ezt az egyet éljük túl (csak most ne írjunk matekdogát !!!) ÉS: Hurrá, utazunk! Úticél: a távoli Anglia. Egy végeérhetetlennek tûnõ utazás után egy hajnalon Calais-ben találtuk magunkat, s a friss tengeri levegõ mindenkit kellõképpen felébresztett (eltekintve mindazoktól, akik azt sem tudták, hogy hol vannak, s értetlenkedve kérdezték, miért nézegeti az a jóképû egyenruhás pasas az útlevelüket).

Doverben búcsút vettünk a tengertõl, és továbbindultunk. Kora reggel Canterburyben sétáltunk, megcsodálva a gyönyörû székesegyházat, és itt figyelhettük meg elõször a jellegzetes angol házakat, melyekkel utunk során lépten-nyomon találkoztunk. Következõ állomásunk Stonehenge volt. Ámulva néztem ezt az emberkéz által emelt csodát. Hogy milyen volt? Lehetetlen leírni: látni kell! Este megérkeztünk Bidefordba, megismerkedtünk a minket fogadó családdal, akik nagyon kedvesek, közvetlenek és udvariasak voltak. Vacsora után beestünk az ágyba : végre alhatunk! (AlhatNÁNK, de alulírott és szobatársa még éjfélkor is hülyéskedik és szabályszerûen röhög.)

Délelõtt tanítás (Hát nekem mindig iskolában kell ülnöm?), délután városnézés a szomszéd városban, Barnstaple-ben. Íme, a mai program. Én a délelõtti miatt voltam ideges. Másfél hónapja kezdtem el angolul tanulni, és bár a suliban sok mindent tanultunk, nem könnyû megértetni magunkat. Mint kiderült, kár volt izgulni - nagyon jól éreztem magam az órákon, s annyi mindent tanultam, amirõl álmodni se mertem volna. Három tanárunk érdekesen, játékosan tanított, az órák hangulata leírhatatlan volt, és nem utolsó sorban az is jó volt, hogy a tanítás 9-kor kezdõdött, így sohasem voltunk kialvatlanok (Nem úgy, mint itthon, ezért volt a fizikadolgozatban a 2x4=9.)

A másnap délutánt Clovellyben, egy apró, tengerparti halászfaluban töltöttük, melynek egyetlen, lejtõs utcáján végigsétálva csodáltuk meg az óceánt és a gyönyörû tájat. Ennél szebbet nem is lehet elképzelni - mondtuk este, ugyanis nem lehettünk elég fáradtak ahhoz, hogy késõ estig ne beszélgettünk volna. Pedig a rákövetkezõ nap valami még lélegzetelállítóbbat láttunk: kora reggel Tintagelbe indultunk. Itt látható Arthur király vára, egy múzeumban pedig a kerekasztal "mása". A vár meredek sziklák között magaslik az óceán fölé, csönd van, jó a levegõ - íme, egy idilli hely, melybõl csodás legendák keletkeznek, olyanok, mint a kerekasztal lovagjainak története.

Mi jöhet még? - és a kérdés itt és most jó, nagyon-nagyon jó értelemben szerepel: ez alatt a pár nap alatt nagyon jól megszervezett kirándulásokon vehettünk részt, kiváló idegenvezetõkkel, és ami hihetetlen: izgalom nélkül beszélgettünk, vásároltunk, használva ezt a nyelvet, és ami - számomra - a tanulásban a legfontosabb, siker élményeim voltak. Jó volt így tanulni, játékosan a suliban (jaj, csak ne kéne nyelvtant tanulni!) és az angol emberekkel kommunikálva, élményszerûen a mindennapokban. És most lássuk, mi minden jóban és szépben volt még részünk:

Ááááá! - íme, gyenge visszhangja a "halálcsúszdán" lecsúszó, felettébb merész emberek sikolyának. Ja, és volt itt még kisvasút, solymász- és kutyabemutató, íjászat, ufók - röviden és hézagosan a Milky Way nevû vidámparkban töltött délutánunkról. Ezt pedig egy frenetikus hangulatú este követte (ebben nincs semmi különös, mert az egész út hangulata ilyen volt, kivéve mikor aludtunk, már ha volt olyan, aki ilyen hiábavalóságokra fecsérelte az idejét....), szóval este egy pubban voltunk, ahol közelebbi barátságba keveredtünk az ír sörökkel, (hál... Istennek ilyet Magyarországra is importálnak) és hangulatos zene ill. vérre menõ dartsviadal mellett élménybeszámolót tartottunk addigi élményeinkrõl. Röviden, "diákul": "minden marha jó, ugye nyáron is lesz ilyen!" - hogy csak pár megjegyzést említsek. Szóval ha lesz pénzünk, a jól összekovácsolódott banda nyáron is szeretne menni.

A következõ nap egyike a legemlékezetesebbeknek. Barnstaple-ben egy quizjátékot szerveztek számunkra, melyben a helyi ételspecialitások nevétõl kezdve a város hídja árkádjainak számán át a hajdani leányiskola (ma kávéház, huhh, de jó hogy manapság koedukált rendszer van!) épületérõl szóló kérdésig minden volt. Kellemes meglepetés volt az emberek elképesztõ segítõkészsége, türelme. A legemlékezetesebb egy rohanó fiatal srác volt, akitõl a közeli night club nevét kérdeztük meg.... Délután sajnos elérkezett az utolsó tanítási óra, de sebaj, a nyelvet még van idõ gyakorolni.

Például másnap, amikor Plymouthban töltöttük a napot. A Dome-ban a régi kikötõváros történelmével ismerkedtünk (nekem, törimániásnak ez külön csemege volt.), majd a kikötõben sétálgattunk. És elkövetkezett a várva-várt családi nap. Mint otthon, itt is 10-kor keltünk, majd irány az óceánpart. Beszélgettünk, fényképeztünk és egyszerre délután lett. Elmentünk bevásárolni, majd otthon leckeírás, duma és a fogadó család kislányával való játék közben fájó szívvel nekiláttunk csomagolni. Másnap hajnalban elbúcsúztunk, de vigasztalásképp még egy londoni városnézés is várt ránk. És itt szintén annyi mindent láttunk, hogy azt el se lehet mondani, de azért megpróbálom. Láttuk a Big Bent, a Parlamentet, a Towert, a nyönyörû koronázási ékszereket, a Buckingham palotát, a Westminster Abbeyt, voltunk a Trafalgar téren, a piccadilly-n, a St. James's parkban, de ebben a hatalmas világvárosban minden érdekes volt. De hogy a földalatti használatát hogy lehet megtanulni, az számomra rejtély (talán az oxfordi egyetemen tanítják).

Késõ estig maradtunk itt, majd elindultunk Doverbe, hogy az éjszakai komppal visszatérhessünk a vén kontinensre. A hajón a hatalmas vihar miatt képtelenség volt egyenesen menni (pontosítok: bárhogyan is közlekedni). Ennek ellenére mi persze felfedeztük a hajót, elköltöttük utolsó pennynket is és búcsút vettünk ettõl a csodálatos országtól. De csak egy idõre: amint lehet, újra megyünk!!!

Takács Eszter 9.B