"A legtöbb országtól eltérően, miért közlekednek a britek az utak bal oldalán?"

Manapság a világ országainak körülbelül negyedében, elsősorban az egykori brit gyarmatokon bal oldali közlekedés van. Nem a britek különcködnek azonban – a világ többi országa váltott. Az 1700-as évekig ugyanis az emberek mindenütt az utak bal oldalán közlekedtek.

A történelmi feljegyzések szerint már az ókori Rómában bal oldali közlekedés dívott. Ennek pontos oka nem ismert, de feltehetően arra vezethető vissza, hogy az ókorban a római birodalomban nem volt mindig veszélytelen az utcán való közlekedés. Így a lakók rendszeresen magukkal hordták fegyvereiket, elsősorban kardjukat. Mivel az emberek nagy többsége jobbkezes, ezért biztonságosabbnak érezte, ha egy ismeretlennel szemben a bal oldalon halad, így a rossz indulattal felé közeledőre gyorsabban ránthatta kardját.

A középkorban a hintók, szekerek szintén a bal oldalon közlekedtek. Természetes reakció volt a gyalogosok részéről, hogy a járdával nem rendelkező utakon inkább a járművekkel szemben, az út jobb oldalán kezdtek el haladni. A Nagy Francia Forradalom idején szimbolikus jelentősége volt annak, ki melyik oldalon halad: a szegények a jobb oldalon, a forradalom ellenségei, az arisztokraták pedig a bal oldalon. Így nem csoda, hogy Napóleon a közlekedés megváltoztatása mellett döntött. A rossz nyelvek szerint döntésében szerepet játszott az is, hogy ő maga balkezes volt.

A Napóleon fél Európát elfoglalta, és ezekben az országokban bevezette a jobb oldali közlekedést. A szokás elterjedt Svájcban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Spanyolországban, sőt még Egyiptomban is. A jobb oldalon közlekedőkhöz még csatlakozott Hollandia, majd jó száz évre e téren kettészakadt Európa. Nagy-Britannia, az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint Portugália lakói továbbra is a bal oldalon közlekedtek.

Oroszország az első világháború utolsó napjaiban, Portugália 1920-ban változtatott. Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország 1938-39-ben szánta rá magát a cserére, Ausztria az 1938. március 12-ei Anchluss-t követően Hitler nyomására. Az európai kontinensen Svédország tért át utoljára a jobb oldali közlekedésre, 1967-ben. A váltást elsősorban gazdasági okokkal magyarázták.

Nagy-Britannia azonban kitartott a bal oldali közlekedés mellett, és minden gyarmatán ezt vezette be. Kivételt a már említett Egyiptom képez, melyet előttük Napóleon már meghódított, és az átmeneti angol uralmat követően, ismét visszatértek a jobb oldali közlekedésre.

Az Egyesült Államok és Kanada területének egy részét britek, más részeit franciák (pl. Quebec Kanadában, vagy Louisiana állam az USA-ban) kolonizálták. Az amerikai kontinens meghódításában részt vettek a hollandok (New York), valamint délen a spanyolok és a portugálok is. Így végül a brit fennhatóságú területek közlekedési szokása „kisebbségbe került”. A jobb oldali közlekedés hivatalos bevezetésének ezentúl szimbolikus jelentőssége is volt északon, az angol gyarmati múlt utolsó láncait is levetették ezzel.

Érdekesség, hogy vannak tanulmányok, amelyek azt sugallják, hogy a bal oldali közlekedés biztonságosabb, mint a jobb oldali. A legtöbb embernek ugyanis a látás terén is a jobb oldala a domináns. Baloldali közlekedés esetén pedig, például egy előzésnél, a domináns jobb szem pontosabban képes a távolságot, sebességet megbecsülni.

A következő országokban, brit külbirtokokon a mai napig bal oldali közlekedés van:

Antigua és Barbuda, Ausztrália, Bahama-szigetek, Bangaldes, Barbados, Bermuda, Bhután, Botswana, Brit Virgin–szigetek, Brunei, Ciprus, Csatorna-szigetek, Dél-Afrika, Dominikai Közösség, Falkland–szigetek, Fidzsii–szigetek, Grenada, Guyana, Hongkong, India, Indonézia, Jamaica, Japán, Kajmán–szigetek, Kenya, Lesotho, Makaó, Malawi, Malajzia, Málta, Mauritius, Montserrat, Mozambik, Nagy–Britannia (Anglia, Skócia, Észak-Írország, Wales, Man-szigetek), Namíbia, Nepál, Pakisztán, Pápua Új-Guinea, Salamon–szigetek Seychelles–szigetek, Sri Lanka, Saint Kitts és Nevis, Saint Helena, Saint Lucia, Saint Vincent, Suriname, Szingapúr, Szváziföld, Tanzánia, Thaiföld, Tonga, Trinidad és Tobago, Uganda, Új-Zéland, Zambia, Zimbabwe.
 

 

 

 

 
Admin
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.