ÁLLÍTSÁTOK MEG TERÉZANYUT!   (2004)

 
  

   zene: Madarász Gábor és különféle előadók
   kiadás éve: 2004
   kiadó: Universal Music
   játékidő: 54:31

     Az "Állítsátok meg Terézanyut!" Kéki Kata, egy hétköznapi fiatal lány kapcsolatait és problémáit taglalja. Férfiak jönnek-mennek körülötte, és a magában bizonytalan leányzónak már csak a helyes útra kéne ráakadnia, mely a boldogság irányába vezeti el. De ennek meglelése még akkor sem lenne egyszerű számára, ha azt egyértelmű turistajelzések mutatnák...
     Főhősünk alakítója, az őzikeszerűen törékeny Hámori Gabriella nem egy magyar film mellékszerepében bukkant már fel korábban. Eddigi alakításai nem hagytak bennem mély nyomot, ám az kétségtelen, hogy ez a szerep (amellett, hogy a nagy kiugrás lehetőségét hordozza magában) telitalálat számára. A szimpatikus (például Schell Judit, Nagy Ervin, Csányi Sándor), és szimpatikusan ellenszenves (Ónodi Eszter, László Zsolt) mellékszereplők sorából Haumann Péter taxisofőrjét emelném ki, aki rövidke jelenetében is feledhetetlen.
     A rendező, Bergendy Péter a videoklip-, és reklámműfajból rándult át a mozifilmhez. Ennek hatása érezhető is volt, de úgy vélem sikerült kitalálnia a reklámok csupamosoly-világából, amiért sokat köszönhetett az azóta a "Sorstalanság"-gal is bizonyított Pados Gyula operatőrnek. Rácz Zsuzsa regényéről nem tudok ítéletet mondani (ezidáig kimaradt az életemből), de érzésem szerint csakis az írás állítólagos humorának filmes mérséklése miatt nem beszélhetünk Bridget Jones magyar klónjáról (ami pedig a regénnyel kapcsolatosan mindenhol meg van említve). Visszafogottan poénos, nem térdcsapkodós vígjátékként akarja eladni magát, ezáltal sokkal életszerűbb lett, főleg, hogy harcos feminizmus szaga sem lengi körül, amitől pedig előre rettegtem.
     Mindent egybevetve leszögezhető: az "Állítsátok meg Terézanyut!" olyannyira nem egy újabb szög a magyar filmgyártás vélt koporsójában, hogy inkább az mondható el róla: még a gyülekező sírásók seregét is sikerült távol tartania (egészen a "Világszám" és a "Csudafilm" bemutatójáig).

     Madarász Gábor zeneszerzőnek nem ez az első kapcsolata a filmekkel, mert komponistaként közreműködött Tímár Péter "Zimmer Feri" c. alkotásánál, és Szőke András debil, és/de fárasztóan humoros "Zsiguli"-jában is tiszteletét tette, mint a filmbeli együttes tagja. Közreműködött Pierrot és Kovács Ákos bandájában is, de a legaktívabb az Azok a fiúk, és később a MEX zenekarokban volt. Ezenkívül több ismert előadó (például Somló Tamás) is dolgozott vele.

     Már a filmzenealbum első fél percéből is lehet sejteni, hogy mellőzni fogja az idáig megszokott sablonokat. Egy beazonosíthatatlan arab hangszer szól a félperces "Intro"-ban, ami olyan érzetet generál, hogy az ember azt várja, mikor gördül át mögötte az ördögszekér néven ismert növény. A score egészében meghatározó az a hatás, ami miatt a hallgatónak India ugorhat be. Már a második trackben, a "Terézanyu"-ban megszólalnak a tradicionális hangszerek: Hámori kisasszony a tabla lüktető energikus szólama és a szitár sajátos hangja mellett bonyolódhat bele kapcsolatainak összekuszálódó fonalaiba.
     Kis merengés: ez az "Angel part. 2", amiről lesz még szó, mivel ez a legutolsó téma unplugged-verziója, a szerző énekével. Az ezt követő darab, James McConnel "Cocktail Piano"-ja, amelynek címében benne is van, hogy milyen: kedélyes (de rövidke) bárzene.
     Spanyolos és indiai elemek kerülnek össze az "Állíts meg!"-ben. A hangulatos szám akusztikus gitárja és szitárjának fűrészelése bővül a ritmusszekció munkájával. A színvonalat fokozza a már több betétdalhoz hozzájárult Bársony Attila arabos vokálja. Az ezután felcsendülő "A csajok" elhangzása során megismerjük Kéki Kata baráti társaságát, egy zongorán előadott, lassú és kellemes szerzemény segítségével.

     Vicces meglepetés érkezik: ez a TNT-től a "Nem jön álom a szememre". Mielőtt bárki megijedne, ezúttal nem a Bravo-címlapról lefelé kacsintgató duó előadásában szól, hanem a Hot Jazz Band feldolgozásában. De nem egyszerű módon! A 2005-ben huszadik évébe lépő hattagú társaság többek közt mai előadók dallamait ülteti át swinges-dixielandes műfajába. Ebből a variációból kiderül, hogy ez a dal és a kicsit később hallható, bónusz trackként felpakolt "Egyedül" (egynyári sláger anno Bery és Váczi Eszter duójával) így mennyivel többek lettek a kereskedelmi rádiós zenék átlagszínvonalánál.
     Ismét stílusváltás: az "Eden Sunrise" Billy Conrad és Sam Keaton barátságos produkcióját takarja. A zongoraszót egy programozott kis alap, és jobbfajta effektek egészítik ki. Hallatára zuhogó esőben egymás felé rohanó szerelmeseket képzelnék el. A kilencedik darab az "Én nem vagyok olyan stabil": a már ismert főtéma szól játékosabban, ezúttal zongorán, farudak kocogtatásával és vonósok húrjainak pattogtatásával bővítve. Ezt még halljuk később, csak a "Ketten egy autóban" gitárcentrikusabb. A "Miért várnál?" egy progresszív magyar együttes, mint például a Djabe sajátja is lehetne, bár ahhoz túl rövid, hogy kategorizálni lehessen.

     Két különleges előadás jön: Steve Everitt erőteljes goa-szerűsége az "Urban Spice Man" a Thievery Corporation egyik számaként is elképzelhető lenne, míg az Ekova gitár-imája az arab hangulat irányába mutat (Terézanyu éppen összeomlóban). Csüggedtséget hangsúlyoz a "Se pasim, se munkám" balladisztikus zongorája, ami Eric Chapelle "Enchanted Rock"-jában is felbukkan, ebben az emelkedett kedélyállapotot sugalló, közel tíz perces ambientszerű kompozícióban.
     A romantikus alkotások által felállított szabályokhoz alkalmazkodva úgymond klasszikus típusú muzsikák is szerepelnek a kiadványon Frank Sinatra, Johnny Ruttland, Harold Geller előadásában. Ezek tán az idősebb korosztály kedvéért lettek beválogatva, de időutazásnak azért mérsékelten szórakoztatóak (az "A Traver" fantázianevű tétel is ilyen, csak amellől lemaradt az előadó neve valamiért).
     Két zene maradt zárásul. A főtéma variánsa ("Újra együtt"), most az eddig hallottakhoz képest szinte vidámabban, és az "Angel" stáblista alatt szóló verziója. Utóbbi egy rendkívül fülbemászó szerzemény Madarász Gábor prezentálásában, ami miatt érdemes végigülni a stáblistát, és amelynek csak egy hibája van - úgy ér véget, mintha hirtelen elvágták volna.

     Rengeteg album akadt már a kezem közé, de az ezen kiadvány borítójához fogható igénytelenséggel még nem nagyon találkoztam. Már a festékspórolósan fehér címlap (a film eredeti plakátja) is roppant szerencsétlen, de a kritikán aluli összkép tovább romlik azzal, hogy ezt a képet megtalálhatjuk a címlappal ellentétes oldalon, a lemezen, a hátlapon, sőt még ennek filmbeli változatát is felfedezhetjük az egyik képen. Néhány kisebb fotó szedett-vedett stílusban oda lett ugyan (a '80-as évekbeli gyerekmese-kazettákban látott keretes minta alapján) hajítva a rajtuk szereplők nevével, viszont mindez nem menti fel a szakmájának alapjainál elakadt kivitelező csapnivaló munkáját, ami méltatlan lenne egy ennél kevésbé színvonalasabb mozgóképhez illetve zenéhez is.*

     Kicsit talán sok a nosztalgikus-öreges betétdalokból, de az instrumentális számok, és a film komponistájának szerzeményei helyreállítják az egyensúlyt. Erőltetett szóviccel élve: a szerzőnek cseppet sem kell a későbbiekben madarászkodnia majd Terézanyu miatt. A filmbeli score világzenei elemeinek (szitár, tabla és társaik) alkalmazását először ugyan nem tudtam hová tenni, mert a történetben ezeket semmi sem indokolta, de egy idő után ezt el is felejtettem, annyira megtetszett. A magyar filmzenékben nem használatos instrumenteknek köszönhető, hogy Madarász Gábor kísérlete, mellyel vegyítette a world music és az igényes pop összetevőit, meglepő sikerrel járt. Nem döbbennék meg, ha találkoznék még a nevével.

Bíró Zsolt
2005.03.04.