Reggel nehezen ébredtem, és amikor kinéztem az ablakon, még inkább elkedvtelenedtem. Hideg, borongós, esős idő volt, borzalmasan fújt a szél. Mik a mai órák? Ja, persze, SVK kétszer, aztán repüléstan, ami nyilván elmarad, bájitaltan, no meg bűbájtan. Mikor kimentem a klubhelységbe, Sarah már ott terpeszkedett az egyik legpuhább fotelben, és Laura Drake-kel beszélgetett, közben meg jókat nevettek olyan igazán gonosz hangon. Mikor kimentem első dolgom volt megkérdezni őket, hogy:

- Sarah, véletlenül nem láttátok Nancyéket?

Erre rámemelte vakító kék szemét, hátravetette barnás haját, s kislányosan nyávogó hangján csak ennyit mondott:

- Ki vagy te, hogy ilyenekkel zavarsz, Konkoly?

Természetes, hogy kissé felment az agyvizem, de még így is udvarias hangnemben válaszoltam:

- Pont annyi, mint te, Kings.

Vezetéknévre vezetéknév. A nagyobb fiúk Sale-nek csúfolják, mert a neve Sarah Leona. Persze, a keresztnév, ők pedig kiszedték az első két betűt. Megérdemli. Erre persze bedühödött és visszasziszegett:

- Lehet, Konkoly, hogy a régi sulidban mindenki egyenrangú volt, de itt a normálisak és a felső intelligenciájúak kiemelkednek, és mások nem piszkálják őket, tudod?!

- Oké. Ez esetben neked nincs szerencséd!- vágtam vissza, de mielőtt rájött volna a lényegre, elhúztam a csíkot.

Szaladtam a nagyterem felé, ám hirtelen rájöttem, hogy valahol nem jó helyen kanyarodtam be. Eltévedtem! Egy kövér dáma képe volt a falon. De hiszen ez a Griffendél klubhelysége! Ó, a fenébe! Nancy mesélte, akinek az unokatestvére odajár. Onnan viszont nem tudom, merre kell menni. Éppen kétségbe estem volna, és elkezdtem hátrálni, amikor…

- Ó, ne haragudj, az én hibám!- hallatszott a hátam mögül, egy személytől, akinek nekiütköztem.

- Bocs, nem tudtam, hogy van valaki mögöttem. Gáz. Bocsesz!- fordultam meg, ám ekkor a vér megfagyott az ereimben.

Megnyerő, szemtelen mosolyával, hihetetlen szuper Nigel Fox gyönyörű szemeibe néztem. Ekkor teljesen leblokkoltam, ő azonban felszedte a könyveimet, amiket leejtettem, és visszaadta.

- Tessék, ezek a tieidek, azt hiszem!- szólt még mindig mosolyogva- Egyébként a nevem Nigel, Nigel Fox. Van egy elsőéves húgom, Rebecca. Te ugye nem Griffendéles vagy?

- Ó, köszi, tényleg… amúgy igazad van, hogy nem Griffendéles vagyok. Merthogy Mardekáros. De ez egyszerűen gonoszság, hogy minket ettől rossznak tartanak. Valóban van pár rosszindulatú háztársam, de bennem például nincs semmi fekete mágiára való vágy, meg ilyenek.

- Megértelek. Az egyik nagyon jó barátom is Mardekáros. Mégis teljesen jófej. Szóval... érted. Na, itt is vagyunk!- szólt, s valóban, a nagyterem bejárata előtt voltunk.

- Köszi, szia!- kiáltottam utána.

- Nincs mit!- mondta ő, és ezzel elvegyült a tömegben.

Én álltam... eltelt néhány perc... még mindig álltam... amikor hátulról Nancy megbökött, hogy jöjjek már enni. Én jól leszidtam magamat, hogy hogy voltam képes elfelejteni Gábort. De mégis... hát igen. Gábor hol van már a régi szép idők! Na jó, mindegy. Illetve nem, de most mit csináljak. Két világban kezdtem el élni most már. Az egyik otthon van, a másik meg a Roxfortban. És Gábor meg egy harmadik helyen. Nem a kettőben... ekkor jöttek a baglyok, és ez a gondolatmenet kiúszott a fejemből, és már csak a finom pirítós járt az eszemben, amit Nancy és Johanna nyújtottak felém. Vettem is, mert elég éhes voltam. Aztán irány a SVK. Pommes Frites ma tanította a híres embereket, akik ebben a legjobbak voltak valaha, vagy akár a mostani időkben. A Sötét Varázslatokat Legjobban Kivédő Emberek sokan voltak, és utána sokan álltak át gonosz oldalra gonosz célokkal. Az lett a házi feladatunk, hogy találjunk egy ilyen embert és írjunk róla hosszas tanulmányi munkát. Ez jó. Utána- hogy megjósoltam- elmaradt a repülésóránk. Azt hiszem, járnom kell majd jóslástanra, hiszen azért ezt megjósolni... Volt egy kis szabadidőnk. Johanna ezt arra használta fel, hogy befonta végestelen hosszú haját. Nancy megírta a leckét, amit nem sikerült elkészítenie az ezután következő bájitaltanra. És hogy én mit csináltam? Nos, ha kiderül, valószínűleg nem lesz valami szabályszerű. Szóval úgy volt, hogy elindultam a kastélyban, hogy végre fel tudjam fedezni. Kalandvágyó természet vagyok. Sokat bolyongtam eddig nem látott helyeken, izgalmas volt. Minden rendben is ment, semmi baj nem is történt. De mivel a baj általában meg szokott találni, meg én is őt, ezért egyszer csak fent találtam magamat egy felső folyosón. Mindenáron gyakorolni akartam takewando-t ami ugyebár egy harcművészet, és jelenleg már barna öves vagyok. Hát igen, a fantáziám elragadott, de ez nem a fantáziám műve. Egy ajtó vált ki a falból, én meg persze bementem. Hogy mit láttam? Azt még most sem tudom felfogni. Egy edzőterem volt. Szuper bokszkesztyűkkel, bokszzsákokkal, matracokkal és kézikönyvekkel. Igazi harcművészeti menyország. Mit gondoltok, mit csináltam az elkövetkező fél órában? Hát persze, hogy rúgtam, ütöttem, gyakoroltam. Egészen felvillanyozott. Aztán persze rendesen abbahagytam, kimentem és ekkor: az ajtó köddé vált. Bámultam, mert persze nem tudtam elhinni semmit, ami eddig történt. Lassan kezdtem rájönni, hogy nem én vagyok hülye, hanem ez az egész varázshistória... és nem sokat tévedtem!