Volt egyszer egy kaktusz, Egy házban élt, távol A világ összes többi Boldog kaktuszától.
Az ablaknál állt,s az utcát leste Folyton folyvást, Mígnem egyik este:
Meglátott egy tüskés Fekete jószágot Amint az úttestről A kuka felé mászott.
S adódott egy mondjuk Gyönyörű pillanat A nem épp csillagos De ragyogó ég alatt,
Hogy egymásra néztek, Összemosolyogtak, Mindketten tüskések És magányosak voltak…
Node mindez kevés Egy igazi románchoz Az egyiken cserép… A másik meg mászott…
Csak nézték egymást, S halkan sírni kezdtek, S hogy barátokká válnak Abban megegyeztek.
Csakhogy szegény kaktusz Igen szerelmes lett, S álmok közt töltötte Azt a rövid estet.
Aztán felébredt, mert Éjfélt vert az óra, A a süni kint rámászott Egy másik söndisznóra… |