Ha tükörbe nézek, látok egy szempárt, Megkap mindent amit csak várt, Várta hogy éljen hogy soha se féljen, Várta hogy minden az ölébe essen,
Hisz egyszer majd az is lehullik, S akkor végre nyugodtan alszik, Álmodik majd a világrol, a holdról, Amit nem kaphat meg sehol se itt se máshol,
A szemedröla szádról, Ami messze van a mától, Csak eldobja magától, Nem érdekli legyen bárhol,
Várna rá de már nem mer, Megkaphatná, de úgy már nem kell, Harcolni akar mert igy ez egy érdem, De ö csak tovább ül kényelmes székében,
Látja a megoldást de már nem is néz oda, Tudja a valoságban sosincsen csoda, Látja az utat de nem megy arra, Halja a hangot ahogy suttogja:
Hogy ennek igy sosem lesz vége, S kicsuszik alola kényelmes széke, És talán majd csak most veszi észre, Hogy minden ott vanaz ö kezébe,
S érzi hogy egyszer jön valaki, Aki a tükröt szilánkokra töri, S ott ül majd a romjain, A midenen a semmin! |