E kihalt utcán sétálva, Útján a törött álmoknak, Mélyen magamban mélázva, Nem mutatva a városnak Gondom, hogy senki sem szeret. Lelkem sötétbe feketül. Rejtély, az út merre vezet, Csak én bolyongok egyedül. A sötét ég felettem Feketén és sűrűn lobog, Árnyékom van csak mellettem, Csupán az ő szíve dobog... |