Franco Baresi: 1960. 05. 08. - Travagliato (Brescia közelében)

Furcsa, szinte hátborzongató volt, hogy nem láthatjuk többé a pályán Franchino Baresit, a Milan történetének egyik legjobb játékosát. Minden idők legjobb védelmének a vezérét, aki 20 szezont húzott le imádott klubom színeiben. Óriási bajnok volt, aki többet jelentett, mint azok a számok, melyek pályafutását jellemzik. Baresit nem lehet csupán azzal jellemezni, hogy 532 bajnokit játszott, hogy 81 válogatott meccsen lépett pályára, hogy temérdek klubsikert könyvelhetett el pályafutása során, őt az sem jellemzi igazán, hogy 'Minden idők legjobb olasz játékosává' választották. Franco Baresi lelkesedését, klubhűségét, küzdeni tudását nem lehet szavakba önteni, ennek ellenére most megpróbálkozom ezzel.

Ha gyorsan el akarnám intézni a dolgot, akkor azt is mondhatnám, hogy a játéka lehetne egy kézikönyv is, mert a szerelései, a hozzáállása, a helyezkedése is mind tanítani való, ahogy Zombori Sanyi bácsi is mondani szokta. Ötvözte a keménységet a tehetséggel, és így senki sem jelentett neki legyőzhetetlen akadályt. Pedig nem volt sem magas, sem pedig gyors.

Akkora volt a klubhűsége, hogy mikor visszavonult, azt az előtt tette, mielőtt az idő elcsúfította volna tökéletes pályafutását, és mielőtt a csapat terhére lett volna. Nem várta meg, míg szó szerint kidobják, mint Hierrót Madridban, hanem úgy vonult vissza, hogy mindenki a hibátlan Francóra emlékszik. A legendás hatos számú mezét pedig visszavonultatták, így egy legenda vált belőle.

Az ifjúsági edzők azt mondták róla, hogy nagyon jó játékos, csak nagyon szótlan. 18 éves korában aggasztotta az újságírókat, hogy ilyen szűkszavú. Szinte kínozta a zsurnalisztákat... több perces várakozások a soha meg nem érkező válaszokra... Mindig köszörűlte a torkát a válaszok előtt, de soha nem válaszolt. Azt gondolta, hogy a teljesítménye nem szorul magyarázatra.

Amikor még csak egy szőke tizenéves volt, az ellenfelei hajlamosak voltak nem komolyan venni, és akkor olyan kemény becsúszásokkal válaszolt nekik, hogy nyomorékká tehette volna őket egész hátralévő életükre. Napról napra lett egyre nyilvánvalóbb a tehetsége, és híre ment, hogy micsoda kemény fiú ez a Baresi, pedig először az Internél nem tartottak rá igényt, mert állítólag gyenge fizikuma volt, és így került a Milanhoz. Kemény fiú volt, hatalmas szívvel, többször is megmutatta ezt. Emlékezhetünk az amerikai Vb-re, amikor is a kihagyott büntetője után sírva bolyongott a pasadenai stadionban.

14 éves korában elvesztette szüleit, így a Milan lett az új családja. Mindig is saját gyermeket szeretett volna, ezért korán megnősült, de csak a 90-es évek elején született meg Edoardo nevű kisfia, mert felsége, Maura többször is elvetélt. Franco és Maura annyira szeretik a gyerekeket, hogy örökbe fogadtak egy 2 éves kisbabát.

Sok évvel ezelőtt, 21 éves korában egyszer csak megtámadta egy titokzatos betegség, és tolószékben hagyta el Milanellót. Annyira legyengítette ez a kór, hogy még járni sem tudott. Csak romlott és romlott az állapota, arról szóltak a hírek, hogy Franco rákos. Erről azonban szó sem volt, három hónap után visszatért, erősebb volt, mint valaha. A vírust legyőzte, és bebizonyította, hogy nem csak a pályán kemény fickó.

Baresi két szezont játszott a Serie B-ben, több Serie A-s csapat bejelentkezett érte, de meg sem fordult a fejében a váltás gondolata. Ezt a tifosók soha nem felejtették el. Bebizonyította, hogy kifinomult stílusa hasznos lehet a durva játékosok közt is, mert a Serie B nem a szép játékról híres. Ott inkább a durvaság dominál a játék és a tehetség helyett. Aztán visszavezette a rossonerókat az első osztályba, általában söprögetőt játszott, de valójában ő volt a csapat igazi játékmestere, ő szervezte a játékot. Egyre többen kezdték el azt hangoztatni, hogy inkább középpályásként kellene játszatni, főleg a válogatottban, mert ott a legendás Scirea volt az ő posztján. Bearzot meghívta a válogatottba is, tagja volt a világbajnok csapatnak, de csak a kispadon kapott helyet. Később Righettit hívta meg a helyére, aki a Roma tulajdonában volt, de pályafutása során a Lecce és a Pescara csapatait erősítette nagyrészben.

Az olasz csapat leszerepelt a '86-ban Mexikóban, és Vicini lett a kapitány, akinél már Franco Baresi számított az elsőszámú söprögetőnek. 1990-ben otthon játszott a válogatott, de büntetőkkel az argentínok jutottak a döntőbe. A védelem remekelt, Baresi, Maldini, Bergomi, Vierchowod és a többiek remekül zártak, mindössze két gólt kaptak a tornán!

Hősünk életében egy igen nagy fejezet, a Sacchival való közös munka. Már szinte a kezdetekben "összezörrentek", Sacchi azt akarta új játékosaitól, hogy úgy játszanak, mint a korábbi Parmája. Unalomig vetítette videón a bejátszásokat, hogy megértesse a fiúkkal, hogy mit szeretne látni a pályán. Tiltakoztak a játékosok, de semmi nem változott. Nem tetszett nekik, hogy szinte utánozni kellett a Parma játékát, Baresinek pedig Signorinival kellett volna hasonulnia! Miután a csapat elindult világverő körútján, Baresi felülkeredett előítéletein, és alárendelte magát a csapat érdekeinek. Bajnokságot nyertek, megnyerték a BEK-et 1989-ben, '90-ben is. Közben Capello átvette a csapatot, akivel négy bajnokságot nyertek, és 58 meccses veretlenségi szériát könyvelhettek el. Viszont kétszer is elvesztették a BL döntőjét. 1994-ben a klub legjobb meccsét játszották Athénban a Barca ellen, de Baresi azon a meccsen nem játszott. Az a szezon különleges volt, bajnokság, európai kupa és közben alig kaptak húsznál több gólt a szezonban összesen mindhárom fronton (Serie A, Coppa Italia, Bajnokok Ligája).

Kapcsolata Sacchival nem javult, aki elérte azt, hogy Baresi otthagyja a válogatottat. Itália válogatottja a Lanna-Costacurta belső védelemmel állt fel Cagliariban a svájciak ellen, és a szövetségi elnök, Matarrese majdnem "szívrohamot" kapott a hibák láttán. Ezért meggyőzte Franchinót, hogy térjen vissza a nemzeti együtteshez. Ahogy az elején megírtam, '94-ben ezüstöt szerezett a Világbajnokságon. A torna után egy kiábrándító vereség után (Szlovénia ellen) otthagyta a válogatottat, immár örökre. Hét év elég volt Sacchiból.

Összesen 716 hivatalos meccsen lépett pályára a Milan mezében, és 81 találkozón a válogatottban, és mellesleg tagja volt a minden idők legjobb védelmének megválasztott Tassotti-Baresi-Costacurta-Maldini kvartettnek!