Szövetségi kapitány: Zico

Az egykori legendás brazil futballista második hazára talált Japánban, hiszen ott fejezte be labdarúgó-pályafutását, edzőként pedig még csak a felkelő nap országában dolgozott. Ami az Arthur Antunes Coimbra néven született Zico futballkarrierjét illeti, arról szinte csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, nem véletlenül nevezték a Fehér Pelének. Pályafutásának nagy részét a riói Flamengóban töltötte, amelynek színeiben már 18 évesen, 1971-ben bemutatkozott. Főleg a nyolcvanas évek elején játszott kiválóan, hiszen csapatával 1980-ban, 1982-ben és 1983-ban is brazil bajnoki címet szerzett, 1981-ben pedig a Libertadores-kupát, majd a Világkupát is elhódította, és az 1982-es világbajnokságon is villogott. Európában az Udinesénél töltött el két évet 1983 és 1985 között, majd hazament a Flamengóba, és 1987-ben megint bajnok lett. 1990-ben visszavonult, és rövid ideig a brazil sportminisztériumban dolgozott, de egy évvel később elfogadta a japán Kasima Antlers ajánlatát, és még három esztendőn keresztül játszott a J-League-ben. 1994-ben aztán végleg szögre akasztotta a futballcipőt, előbb az Antlers szakvezetője, később technikai igazgatója lett. A 2002-es világbajnokságot követően őt nevezték ki a japán nemzeti tizenegy élére, és az alapfeladatot teljesítette, kivezette a gárdát a világbajnokságra, de ennek ellenére nagyon sokat kritizálják őt Japánban, elsősorban azért, mert még mindig nem beszél japánul.

Sztárok voltak, vannak, lesznek

Nakata Hidetosi A japán labdarúgás első és ez idáig egyetlen nemzetközi szupersztárja. Csodagyerekként indult, szerepelt az 1993-as U17-es világbajnokságon, majd két évvel később az U20-as seregszemlén is a japán válogatottal. Tizennyolc esztendősen már meghatározó játékosa volt klubcsapatának, a Bellmare Hiracsukának. Ott volt az 1996-os olimpián, de a magyarok elleni mérkőzésen nem lépett pályára. A nagyválogatottban 1997 májusában mutatkozott be, és természetesen szerepelt a franciaországi világbajnokságon is, amelyet követően az olasz AC Perugia vette meg. Meglepően gyorsan sikerült beilleszkednie a Serie A-ba, első idényében tíz alkalommal volt eredményes, arról nem is beszélve, hogy leigazolása üzleti húzásnak sem volt utolsó, hiszen Japánban elképesztő népszerűségnek örvendett. 1999 decemberében az AS Roma vette meg, ám mivel ugyanazon a poszton szerepelt, mint a Farkasok csapatkapitánya, Francesco Totti, így csak elvétve került be a kezdő tizenegybe, de csereként beállva is fontos gólokat szerzett. Angol klubok is érdeklődtek iránta, 2001 nyarán húszmillió fontért mégis az AC Parmához igazolt. Eleinte nem ment neki a játék, és ennek köszönhetően a válogatottból is kimaradt, de később visszanyerte korábbi formáját, a 2002-2003-as idényben például négy gólt ért el. A következő pontvadászat közben kölcsönadták a Bologna FC-nek, majd 2004 nyarán a Fiorentinába szerződött, de a violáknál is többnyire csak csere volt. Tavaly nyáron lecsapott rá az angol Bolton Wanderers, és azóta a Premier League-ben futballozik, több-kevesebb sikerrel. Nakamura Sunszuke Jokohamában született, és a helyi Marinosban kezdett el futballozni, tehetségére pedig hamar fény derült. Tagja volt az 1999-es junior-világbajnokságon ezüstérmet szerzett korosztályos válogatottnak, és a J-League-ben is kiválóan futballozott. A nagyválogatottban 2000-ben debütált, és ugyanabban az évben az Ázsia-kupán a japánok egyik sztárja volt. A 2000-es év egyébként is kiválóan sikeredett a számára, hiszen a kontinensbajnoki címen kívül a J-League legjobb játékosának is megválasztották. Legnagyobb bánatára a hazai világbajnokságot sérülés miatt ki kellett hagynia, de a vébé után az olasz Regginába szerződött, és a Serie A-ban sem okozott csalódást: első idényében rögtön hét gólt ért el. A 2003-as Konföderációs Kupán egészen kiválóan focizott, ám az ezt követőn szezonban meglepően keveset játszott klubjában, nem csoda, hogy több egyesületnél is felmerült a neve - állítólag a Chelsea FC is érdeklődött iránta. A 2004-es kontinensviadalon minden mérkőzésen kezdett, és két gólt is szerzett, és megválasztották a torna legjobb focistájának. Tavaly nyáron többek között hívta az Atlético Madrid, az RC Deportivo és a Borussia Mönchengladbach is, de végül a skót Celtic FC-ben kötött ki, ahol máris a közönség egyik kedvencének számít. Manapság már inkább ő a japán gárda első számú irányítója, és több mint 60 alkalommal húzhatta fel a címeres mezt. Macui Daiszuke 1981. május 11-én született Kiotóban, és a japán szisztémának megfelelően az iskolájában kezdett el futballozni. Három középiskolában is megfordult (Oyake, Fujinomori és Kagoshima Jitsugyo), majd az egyetemet kihagyva a Kioto Purple Sangához szerződött. A J-League-ben 2000 márciusában mutatkozott be a Cerezo Oszaka ellen, és egy hónapon belül az első gólját is sikerült megszereznie - az "áldozat" a Kawasaki Frontale volt. Macui az esztendő során összesen 22 bajnokin szerepelt, és teljesítményének köszönhetően bekerült a korosztályos válogatottba, amellyel kijutott a 2001-es U20-as világbajnokságra. Időközben klubjában alapemberré vált, és rendkívül gólerősen futballozott, középpályás létére 2001-ben például hétszer volt eredményes. Rendkívül nagy ígéretnek tartották, korosztálya egyik legtechnikásabb játékosa volt, azonban egy-egy keményebb belépővel könnyen el lehetett venni a kedvét. Teljesítménye később vissza is esett, de ettől függetlenül 2003 nyarán a nagyválogatottban is bemutatkozhatott. Klubja azonban 2004-ben kiesett az élvonalból, és Macui így a másodosztályban futballozott - a Le Mans UC vezetőségének figyelmét azonban ott is felkeltette. A gallok 2004 őszén igazolták le, és a japán középpályásnak gyorsan sikerült beilleszkednie, hamar alapember lett, és három góllal segítette feljutáshoz a klubot. Japánban sokan féltették őt a francia élvonal keménységétől, de a jelek szerint Macui felnőtt a feladathoz, hiszen a Ligue 1-ben is a legjobbak közé tartozik, már háromszor volt eredményes, és ennek köszönhetően visszakerült a nemzeti tizenegybe is.