Gyertyalángok
Hétlakatra zárták a Napot, álomba merültek a tegnapok. A falióra sem üti időnket már, mutatója éjfélen áll.
Titkot suttognak félve, s a csendben osonó árnyak képe sötéten lebeg… Fák leveleiről hideg könny pereg. Temetőkert vadgesztenye fái alatt, sírok közt, őszi szél jajong. Gyertyaláng… - mint apró lélekláng mutatja a holtak otthonát. Most nem megyek oda, majd tavasszal viszek nekik orgonát.
Fáradt vagyok. Ólomlábakon cipelem magamba fojtott bánatom.
A tegnap növekvő árnyéka
Végnapok ugornak át tegnapokat de elbotlanak a küszöbön a lépcsőn gurulnak üveggolyóim bim-bim-bim-bammm csörren a lánc bokám megbicsaklik s ez arra ad okot hogy bután eltávolodjak magamtól ez alól nincs kivétel két idősík közé zárom vélt tévedésem nincs kilincs hogy rá nyissak s az állapotom várhatóan semleges nem épp kellemes rendeltem egy életet tévedésből másnak kézbesítették helyettem a szomszéd vette át nem adta vissza hinta-palinta napsugár csiklandja nyakam majd egy napon térváltozást rendelt az orvosom felednem kell a miliőt jönnek még szép idők elsorvadnak - mormolom utoljára - a gondolatgolyók...
A világ peremén...
A zárt szellemem opálosan ragyog, méregcsillámok szikrát lobbantanak, lidérclángok kék nyelvei gonoszul kúsznak felém. --- világ peremén
Száraz avar közt keresem a lehullott szavak értelmét. Fénykoporsóba Elmém reszket a sötétben, nyakam köré tekeredő félelemindák fojtanak, lehúz a mocsár. Időpermet oldja fel sejtjeim, miközben szétoszlok a harmattal a nap kelő fényében. --- Mélyben ópium füstje hullámzik, nem nyugtat mámora, harmadnapra lehajtott fejjel, térdre rogyva imádkozom. Halott vagyok. Vagy csak álmodom. Sodor, sodor a vihar elszáradt leveleket. --- Tereket ugrok keresztül, kivetülő alakom villanása ott marad a falon. Elégett mivoltom foltokban hagyom. Ördögszekeret kerget a szél, van még remény. Bolygóvá válhatok csillagok közt… a világ peremén.
|