Lehetek én
Véget nem érő álom
Mely a fellegekbe emel
Forró sugara a napnak
Mely, lágyan átölel
Lehetek csillag
Fénylő az égen
Lehetek dallam
Elfelejtett régen
Vagy egy szó
Igaz szívből jövő
Lehetek a múlt
Vagy maga a jövő
Lehetek virág
Mezőn illatozó
Vagy egy fűszál
Szélben hajladozó
Lehetek én minden
Szélvész, tomboló vihar
Vagy jóságos Anyaföld
Mely lágyan betakar
Mohol, 2005. július 8.
Hópihe szonett
Oh, bár csak lehetnék fehér hópihe!
Kis szállingózó gyermeke a télnek.
Melyet Isten oltalmazó két keze
Teremtett meg, ily csodásnak és szépnek.
Hogy legyek oltalmazó takarója
Az ősszel vetett, gyenge búzaszálnak.
Hogy a télnek is legyen pillangója
Ne csak a forró, napsugaras nyárnak.
S festeném akkor fehérre a tájat.
Díszítenék ki csillogó testemmel,
Minden árva, lombját sirató ágat.
Lennék párnája kicsiny hóvirágnak, s
A hófehéren tündöklő fényemmel,
Tiszta kabátja e sötét világnak.
2006. január 12.- Mohol
3 Haiku
Hófehér tájon
Megcsillanó napsugár
Szűzi tisztaság
-----o-----
Megfagyott madár
Zúzmarás bokrok alatt
Lelkem gyermeke
-----o-----
Dermesztő hideg
Jégvirágot nevelget
Néma temető
2006. január 25. - Mohol
Kék, szép szemeiddel..- Kislányomnak
Két szép szemedben önmagamat látom
Az élet, hogy nekem adott, kicsit sem bánom
Szőke tincseidet, ha némán a vállamra hajtod,
Ha mosolyogva rám nézel, megsimogatom arcod.
Ha hozzám bújsz oly ritkán, én az égbe szállok
Ha valaki bántani mer Téged, én vad tigrissé válok
Mert szeretlek, még ha ez nem is mindig látszik
Óvnálak, mert az élet oly sokszor csak játszik
Konok fejem neked olykor megállj-t parancsol
Látván e világot, mely vakon a vesztébe lohol
Féltelek. Mint szülő csak félteni tudja gyermekét
Istent kérve, hogy e harcban el ne vessze erejét
S ha majd egyszer már nem leszek melletted,
A csillagok közt megtalálhatsz engemet
Ha felnézel az égre, mikor gyötör a bánat,
Kék szép szemeiddel, ott meglátod apádat
Mohol, 2005. május 20.
Érzem
Érzem,
Utamon,
Egyre gyorsabban
Homokká változom.
Nem gördülök már.
Szívemben a láng kihalt,
Nem lobban,
Az utam vége is közel,
Hol senki se vár.
Mert, kinek kell egy homokszem?
Szürkeségével dísz nem lehet,
Csak egy piciny folt,
Egy villanás
A víz tükrében
Mely nem is volt
Hatalmas szikla,
Sohasem talán
Mohol, 2005 Augusztusa
Sorsommá váltál
Sorsommá váltál.
Tündöklő fénysugár lettél
A rideg éjszakákban
Megolvasztva a sarki jeget
Szívem körül.
Lettél forró lehelet
Átfagyott lelkemnek újabb lángja,
Egy halkan elsuttogott szó,
Kiáltásom néma párja,
Fénylő csillag a mélykék égen, Színes pillangó, s
Szó nélkül tűröd, úgy, mint régen
Minden rúgásom.
Tudom…
Gyarlóságom határtalan.
Kínt halmozok kín után.
Vesztembe rohanva, sokszor oly bután
És nem nézem kit bántok meg.
Te meg, csak nyeled a könnyeket
Szó nélkül követve utamon
2006. március 18.- Mohol |
AJÁNLOM AZ OLDALT
