| Álmodtam egyszer egy tündérmesét,
Melyben a fiú szerette kedvesét,
A lány boldog volt és mindent odaadott,
Sszentül hitt,hogy cserébe őszinta szerelmet kapott.
A mese eleje könnyű volt és édes,
Folytatása pedig szerelmes,színes.
Teltek-múltak a napok és a hetek,
A lány azt hitte mindketten szerelmesek.
Csodálta a fiút,feltétel nélkül szerette,
Akár meg is halt volna érte.
Úgy látta,ez a fiú viszonozza,
Talán ezért is volt annyira belébolondulva,
Azt gondolta végre megkapott mindent,
amira vágyott,
Szerelmet,törődést és boldogságot.
A fiú eközben belül tipródott,
Mert titokban más dolgok után vágyott.
Értékelte,tisztelte a lányt és megpróbálta szeretni,
De hamar rájött a szerelmet nem lehet erőltetni,
Megtett mindent, hogy a látszatot éltesse,
Tudta a szerelmet megérdemli kedvese.
Egy este viszont rájött, ez így nem mehet, ennek vége,
Vallott a lánynak, s többé nem nézett annak csillogó szemébe.
Nem volt rossz ember a fiú,csupán csak férfi,
Ki a kalandot, a változást keresi.
Meggondolatlan volt ez igaz.
Bár ez a lánynak sovány vigasz.
Szerelmének rózsája elhervadt,szirmai lehullottak.
A láng kialudt,a nyár emlékei megsárgultak.
Úgy érezte,összeesküdött ellene a világ,
Rájöttem álma nem más,csak haszontalanság.
Zokogott a lány,forgott körülötte minden,
Így múlt el egy nemlétező szerelem.
A lány megtört, elillant a hite,
Rémálommá vált a tündérmese..... |
AJÁNLOM AZ OLDALT
