Tartalom Együtt jártak ők sok sok éve már a fiú és a lány, a két szerelmespár. Meleg nyár, nagy zord tél minden öröme csak kettőjüknek élt. Fogták egymás kezét, szórakoztak sokat, súgták egymásnak a szerelmes szavakat. Boldogok voltak, mint soha senki más, nem ismerték mi a bánat, s mi a csalódás. Egy nap megszólal a lány: -Gyereket várok. Fiú lesz vagy lány? A fiú gyorsan elfutott, nem jött vissza soha már, nem találta őket együtt már a visszatérő nyár. Elment örökre a fiú némán és hidegen. Ez volt tehát az őszinte lángoló szerelem? S nemsokára valahol felsír egy kisgyermek: a lánynak egy kékszemű fia született. Teltek a napok, s ő reménykedett, hátha egy napon betoppan szerelme. S nőtt a kisgyerek, napról napra szebb lett, s kimondta az első szót, talán a legszebbet!: Bizonytalan léptekkel pici lábát rakta, s gyönyörű hangon kimondta: APA! Egy szép napon sétálni mentek, mégegyszer a régi utakon haladtak. Felidéződtek a szép emlékek, elmúlt boldog napok. felsóhajt a lány: -Kár hogy egyedül vagyok! Az utca végén egy fiatal pár hallkan rájuk köszönt, gyermekére néz a lány, sűrű könnyén át magához öleli kisfiát, s csak ennyit mond: OTT MEGY ÉDESAPÁD!
|