Tartalom /ezt egy próza alapján versítettem meg!/
Vidám forgatagnak a kellős közepén
találkoztam vele éjeknek idején.
Magas karcsú alkat; haja rövid, barna;
s így szólt hozzám: -Kislány, szabad vagy egy táncra?
Kimondani alig tudtam én az igent,
táncoltunk, mi voltunk ki semmit nem pihent.
Szeme égő tűzként parázslott s rámnézett
sokszor, s mindannyiszor őszintén nevetett.
Álomszép este volt, az órák így teltek,
búcsúzóul így szólt a fiú: -Szeretlek!
Három hónap telt el azóta, oly hamar,
akár egy pillanat, mi sietni akar...
Gyakran találkoztunk, egymást úgy szerettük,
míg a tragédia el nem vette tőlünk.
Egy tavaszi napon hazafelé mentem,
boldogságban úsztam, ő jött velem szemben!
Inteni akartam, hisz ő már messziről
intett nekem, ekkor kitértem hitemből!
Láttam valakit, kezem nem emeltem már,
hisz az övét fogta egy másik lány!
Éreztem hogy már könny borítja el szemem...
Így szeret ő engem? hogy ezt teszi velem?
A kanyarban feltűnt egy autó, és érzem
az úttestre lépve, hogy ez lesz a végem!
Többre nem emléxem, s mikor feleszméltem,
láttam hogy csomóan állnak körülöttem.
Csak épp azt nem láttam, akit úgy kerestem,
akkor látom csak: egy test fekszik mellettem!
igen, ő volt, aki saját testével
védett meg engem, s most küszködik sebével
Alig volt már benne élet, de még így szólt
elcsukolva: -Az a lány a húgom volt!
És a szeme már a végtelenbe nézett,
az arca megrándult, mint aki épp nevet.
Nem tudta senki, hogy halállal küszködik,
s e harcban a halál győzedelmeskedik.
Gyönyörű szemével mégegyszer rámnézett,
reszkető kezével engem megérintett.
Utoljára szólott, - hangja is reszketett-:
-Gondolj akármit, én akkor is szeretlek!
Mardos a keserű önvád, örökös gyász
az életem, hisz volt egyszer egy srác
ki eme szavakkal búcsúzott és halt meg:
-Gondolj akármit, én akkor is szeretlek!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
