Érzés



Egy apró láng él bennem, és mardossa a lelkemet. Azt mondják, a szerelem csodálatos érzés. Szerintem szörnyû. Szétszaggattad, összetörted, és porrázúztad a szívemet. Olyan apró darabokra esett szét, hogy ott vannak mindenütt, még körülöttem, a levegõben is. Akárcsak Te. Bármerre megyek, belédbotlok, mindenrõl Te jutsz az eszembe. Arról, ha a parkban sétálgató párokat látok, arról, ha valaki megemlíti a neved, még akkor is, ha tudom, nem Rólad beszél. A Te arcod lebeg elõttem szüntelenül, mikor behunyom a szemem, Téged látlak. Ébren is, csakúgy, mint éjszaka, Rólad álmodom. Mikor meglátlak, hevesebben ver a szívem, a gyomrom összerándul, és gombóc van a torkomban. Bánt, hogy nem foghatom meg a kezed, és nem tudhatlak magam mellett minden egyes másodpercben. Már talán kívülrõl is látszik mennyire szenvedek. Mikor azt kérdezik, mi történt, mi a baj, azt felelem semmi, de ez nem igaz. És csak én tudom, hogy nem az. Ha már végképp nem hagynak békén, azt mondom, csak rossz napom van. Pedig ez nem így van. A bensõm hasogat. Miattad. Mégis harcolok Érted, amíg van egy szikrányi reményem. Ordítani tudnék, úgy fáj a tudat, hogy nem lehetsz az enyém…

Érzés (2.fejezet)

Már megint miért kínzol? Felhívsz, azt mondod, találkozni szeretnél Velem, mert meg kell beszélnünk valamit. Tudom, csak annyit fogsz mondani, legyünk barátok, hisz eddig is azok voltunk, ne rontsuk el. Épp ezért szeretlek, mert ismerlek. Hiszen nem érezhetsz ilyesmit valaki iránt, anélkül, hogy ne tudnál róla, mindent, vagy majdnem mindent, amit csak lehetséges. És én épp ezért nem hiszem, hogy létezik szerelem elsõ látásra.
Elmegyek a találkára, holott megfogadtam, hogy igyekszem minél kevesebb idõt tölteni a közeledben. Már szórakozni sem járok a többiekkel, hisz Te mindig ott vagy. Elmegyek, mert repülök a boldogságtól, hogy láthatlak, és hallhatom a hangodat, bár a szívem azt súgja: ne tedd!
Nem öltözök ki, nem sminkelek, pedig máskor megtettem volna, hogy tökéletesen nézzek ki, mikor meglátsz. De most nem. Úgy érzem, nem számít, hogy festek. Most már nem számít semmi. Hisz a Te szíved már másé. Tetszelegjen õ Neked.
Mikor odaérek, látom, már vársz rám. Elindulsz felém, remegni kezd a gyomrom, minél közelebb jössz, annál inkább. Beszélsz hozzám, azon a gyönyörû, mélyen csengõ hangodon. Azt mondod, nagyon sajnálod. Igen sajnálhatod is. Azt mondod, szakítottál a barátnõddel, miattam. Alig tudom elhinni. Azt mondod, szeretsz. Boldog vagyok, felhõtlenül. Olyan széles mosoly terül el az arcomon, amilyen talán hetek óta nem volt. És válaszolok: Én is szeretlek. Nagyon, nagyon, nagyon.
Azt mondják, megváltoztam, nem lehet rámismerni. Mikor az ismerõseim azt kérdezik, minek köszönhetõ ez a hatalmas csoda, csak titokzatosan rájuk pillantok, és magamban ezt suttogom: Neked.
Egy apró lángocska él bennem…