Tömören: Voldemort Nagyúr feljegyzéseit tartalmazza! TOP SECRET!!! :)

Voldemort Nagyúr Feljegyzései

Megmondtam neki, hogy ne hívjon Tomikának. Azt is megmondtam, hogy baj lesz, ha Tomikának hív. De õ csakazértis nem hagyja abba. Nem baj, majd megbosszulom… egyszer. A távoli jövõben. Mert hogy még mindig itt kuksolok az árvaházban, és szót kell fogadnom neki. Mármint a tanító néninek. És még ki tudja meddig. Pontosabban szeptemberig, mert utána REMÉLHETÕLEG megyek a Roxfortba. Hopp, jött egy levelem. Juhéééééééé! Felvettek!!! Ki találta ki azt a marhaságot, hogy a pergamenre zöld tintával írjanak? A szép-sárga-pergamenlapszínhez egyáltalán nem illik a smaragdzöld! Ki vagyok akadva.

Na, hát megérkeztem. A vonatút a Roxfort Expresszel nagggyon izgalmas volt. Elsõ dolgom az volt, hogy közöltem a többiekkel: Aki Tomikának merészel hívni, azt lefejelem, mint vak hableány a korallzátonyt. Erre mindenki betojt tõlem. Hehehe, élvezni fogom ezt a sulit.

Rövid helyzetjelentés az évnyitó lakomáról: A Teszlek Süveg énekelt egy csomót arról, hogy valami veszély fenyeget mindenkit, meg hogy ez csak késõbb fog megmutatkozni és majd nagyon meglepõdünk. Hát nem tudom tényleg van-e veszély, de ha nincs, majd én teszek róla, hogy legyen.(Te jó ég, milyen gonosz vagyok!) Na, szóval a süveg beosztott minket a házakba, én Mardekáros lettem, az meg, hogy a többiek hová kerültek egyáltalán nem érdekel. Dippet professzor (az igazgató) annyit szövegelt, hogy egy életre elegem van belõle.

Eltelt az év és megint itt kuksolok az árvaházban. Igaz nem varázsolhatok, de idõközben megtanultam, hogy kell gonoszan nézni, és így ijesztgetem az árvaház többi, ártatlan lakóját. Jó móka…

Újra a Roxfortban. Annyit tanulunk, hogy kettéáll a fejem. Kitaláltam, hogy kell a szememet vörösre változtatni, ez pedig majd jól fog jönni a nyáron. Valamelyik nap rájöttem, hogy túl nagy az orrom és ezért le akartam varázsolni belõle egy kicsit, de az lett a vége, hogy a gyengélkedõn kötöttem ki. Késõbb a jóslástan-tanár azt monda, szerinte ne próbálkozzak ezzel többet, mert a végén úgy fogok járni, mint Michael Jackson (Ki az a Jackson? Biztos valami plasztik-mágus…). Szóval most ugyanúgy nézek ki mint azelõtt, de nekem nem tetszik ez a stílus. Kéne a fejemre egy sebhely, vagy valami… az olyan menõ lenne.

Jó rég nem írtam semmit. Egyébként se sokat szoktam. Na, szóval mostmár negyedéves vagyok. Kitaláltam magamnak egy tök jó új nevet: Voldemort. Elegem volt már a folytonos Tomikázásokból. Éjszakánként bejárok a könyvtár zárolt részébe és fekete mágiás könyveket olvasok. Már egész sokat tudok róla. Mármint a fekete mágiáról.

Ötödik év. Elég rázós a helyzet. Malazár bácsikám azzal nyaggat, hogy nyissam már ki végre a kamrát. De könyörgöm, milyen kamrát??? Már lyuk van az oldalamon a kíváncsiságtól. Esküszöm, felhívom a Tudakozót. Malazár bácsi leszidott, hogy hogy lehetek ilyen idióta. Teljesen kivagyok már tõle. De megvigasztalódtam: van egy csajszi, aki nagyon bejön nekem. Vittem virágot meg írtam neki verset. Teljesen belém van zúgva. Egyébként azt hiszem sínen vagyok a kamra-üggyel.

Hatodéves lettem. Elhagyott a csajom. Ki vagyok bukva. Összeismerkedett valami francia hapsival. Az a csávó biztos nem olyan jó pasi, mint én, és fogadok, hogy messze nem olyan jóképû, mint én. Bár ez az orr-téma kezd egyre kínosabb lenni. Ha nagykorú leszek, elmegyek egy plasztikai-sebészhez. Én magam már nem próbálkozok többet, tanultam az esetbõl. Bánatomban, és mivel nem volt jobb dolgom kinyomoztam, hogy hol van a kamra és ki is nyitottam. Egyébként úgy hívják, hogy a Titkok Kamrája. Nem tudom honnan jött ez a név, semmi titok nincs ott, csak egy baziliszkusz. Vele egész jókat szoktam dumálgatni. Elmondta, hogy támadja meg a diákokat. Egy lányt már meggyilkolt, szóval most be akarják zárni a sulit. Pech. Keresek is gyorsan valakit, akire rákenhetem az egészet. Á, meg is van… Hagrid meg a pókja (acromantula, asszem). Hehe, mindent lezsíroztam. Hagridot kicsapták, a pókicát elkobozták, a suli meg mûködik tovább. Király vagyok, értek én az ilyesmihez, mondták már, hogy jó a szervezõkészségem.

Befejeztem a sulit és elmerültem a fekete mágia és a sötét tanok rejtelmeiben. (Csak meg ne fulladjak benne!) Akartam alapítani egy együttest, az lett volna a nevünk, hogy Voldi és a Halálfalók de senki az égvilágon nem gondolja úgy, hogy konyítok valamit az énekléshez (biztos még nem nõttek fel hozzám és az én mûvészetemhez az emberek), szóval mindenfajta szóló- és együttesbeli karrierem építgetésével felhagytam. Most viszont egy egészen másféle bandát toborzok. Úgy tûnik ez az ötlet bevált, már vannak egy csomóan. Vannak köztük normálisak, de elég fura szerzetek is. Az egyik még egy kerek mondatot sem tud megalkotni, mert mire kimondaná, elfelejti, Monstro, vagy hogyishívják. Bellatrix Lestrange meg teljesen odavan értem. Egész jól néz ki, de a szemét bírom benne a legjobban, szempillaspirált lehetne reklámozni vele. A csipet-csapatom leghasznosabb tagja Malfoy, õ az, aki mindent tud, mindent lát, akárcsak egy paparazzi. Az emberek meg egyre jobban félnek Tõlem, Akit Nem Neveznek Nevén, ami elég nagy szívás, mert most kárba vész az a sok munka, amit a menõ nevem kitalálásába fektettem.

Megtámadtam egy kisfiút (Harry Pottert), mert „megbízható” forrásból tudtam, hogy õ engem el fog intézni. Megpróbáltam megölni, de nem jött össze, visszahullt rám az átok és most egy ilyen kísértetszerû, kósza lelkecske lettem. Így aztán bujdosok egy erdõben, és Én a nagy, a hatalmas Voldemort nagyúr arra kényszerülök, hogy nap, mint nap azt hallgassam, hogy röhögnek rajtam az állatok, és hogy poénkodnak a helyzetemen. (Ma például egy ilyen viccet hallottam: Se keze, se lába, mégis felmegy a padlásra. Mi az? Voldikaaaaa!) A halálfalóim és a hadseregem nagy része megtagadott, a többiek, akik felvállalták, hogy engem szolgáltak, bedugták a dutyiba.

Egy idõre elutaztam, de visszajöttem. Beleköltöztem egy tanárba (pontosabban a tanár fejébe) és meg akartam szerezni a Bölcsek Kövét, ami ott volt a Roxfortban. Akkor visszatérhettem volna régi önmagamhoz. Hangsúlyozom: volna. Elõször is Harry Potter keresztbetett nekem. Az még hagyján, hogy nem tudtam megszerezni a követ, de mivel én, mert túl nagyravágyó (de ettõl eltekintve tökéletes) vagyok, két legyet akartam csapni egy ütésre (Vagy inkább ütni egy csapásra?). Szóval gondoltam, ha már ott van a kiscsávó, akkor kinyiffantom egyúttal õt is, de nem jött össze, ezért most se kõ, se halott Harry. Hát ez van, ezt kell szeretni…

Most nagyon ravasz voltam és egy emlék képében akartam tõrbe csalni Harry Pottert, de most se jött össze. Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? Miért? MIÉRT?

Na végre! Jött Féregfarkinca és megmentett! Most van egy kis satnya testem, és ha véghezviszem az én elmondhatatlanul zseniális és nagyszabású tervemet, akkor visszakapom a régit. Mármint a régi testemet.

Na, az úgy volt, hogy minden rendben ment addig a kis temetõi incidensig. Nem sikerült eltennem Pottert láb alól. Annyira megrázó volt hogy le se tudom írni. (Aki nem hiszi, járjon utána!) De legalább visszatértem régi önmagamba.

Kikecmeregtem valahogy a mélypontról, ahová Harry el-nem-vesztése miatt jutottam és kitaláltam a legújabb hamisíthatatlanul kitûnõ Potter-mentesítõ projektemet. Hogy meg tudjam valósítani, kiszabadítottam néhány csatlósomat az Azkabanból a többieket meg már tavaly összeszedtem.

Hú, mekkora égés! Meg akartam szerezni azt a jóslatot, amibõl megtudhattam volna, hogy végezzek a Potter-gyerekkel, de összetört. Mármint a jóslat. Nagyon kivagyok. Bella azt mondta, szerinte el kellene mennem egy pszichológushoz. És azt is mondta, hogyha nem megyek, majd elcipel õ, de abban nem lesz köszönet. Mire én megijedtem, hogy jaj, most mi lesz; de csak annyit mondtam neki, hogy: A kedvedért baby, bármit megteszek. Szóval így kerültem ehhez a mukihoz. Le kellett feküdnöm arra az idióta heverõre és mindenféle, a témához egyáltalán nem kapcsolódó kérdésre kellett válaszolnom. A pszichodoki addig-addig turkált a fejemben, mígnem egyszerre… lejárt az egy óra, amit erre szántunk, aztán mikor azt hittem, hogy végre vége, még egy óráig ecsetelte, hogy szerinte mostani tetteim a gyermekkori sérelmimre vezethetõk vissza. Szerintem ez volt a lényeg, bár nem igazán tudom mirõl halandzsázott, mert egy csomó olyan kifejezést használt, amit én egyáltalán nem értettem; de úgy éreztem talán egy kicsit ciki lett volna kérni tõle egy Idegen Szavak Szótárát. Nehogymár’ komplett idiótának nézzen, mert nem vagyok az, csak épp nem doktoráltam pszichológiából. Szerintem teljesen értelmetlen volt, de legalább Bella elégedett…

Elintéznivalók:
- Új tervet kieszelni, arra vonatkozóan, hogyan nyiffantsam ki pici Harryt.
- Kaját venni Nagininak (már mióta nem evett szegénykeee… azt mondtam neki, hogy majd Harryt felfalhatja, de ez sem jött össze…).
- Körömrágás elleni körömlakkot venni Féregfarknak (a végén még lerágja a kezét is).
- Közölni Lucius-szal, hogy kezd nagyon idegesíteni a folyamatos ömlengése. Miért nem hagyja már abba?
- Rábeszélni Bellát, hogy hopponáljunk el kettesben a Kanári-szigetekre. (Ránk fér már egy kis pihenés...)

Ez egy olyan iromány, ami vicces akart lenni, de majd Ti eldöntitek, hogy tényleg az lett-e. :)

1582367456. számú Jelentés, avagy a Halálfalók szigorúan titkos aktái

(FIGYELEM! Voldemortnak TILOS elolvasnia!!!! Ellenkezõ esetben következményekkel kell számolnunk… vagyis számolniuk. A Halálfalóknak.)


Bellatrix Lestrange:
Jujjjjjjj, de izgatott vagyok! Ma randim lesz a Sötét Nagyúrral!!! Éljeeen!!! Na jó Bella, fejezd abba… izé…be. Ez nem is randi. Csak egy egyszerû Halálfaló-találkozó. Megbeszéljük ki mit látott, tapasztalt, vett észre, ki kivel futott össze, került konfliktusba (hú, milyen nehéz szó!), kit átkozott meg vagy éppen tett el láb alól… Na de akkor is! Láthatom az én pici Voldikáááámat! Te jó ég…most nem is tudom mi legyen… ekkora gondot… jajj, most mi lesz velem… Nem tudom mit vegyek fel!!! Ráadásul lenõtt a hajam és a fekete alatt már látszik az eredeti szín!
(késõbb)
Na jó, nem volt semmi gáz. Utólag rájöttem, hogy hiába kotortam elõ azt a cuki lila kisestélyit a szekrény mélyérõl, mert a halálfaló-uniformis szimpla, egyszerû, fekete, csuklyás köpeny. (A kapucnit a fejemre húztam, így senki nem látta, hogy lenõtt a hajam. A sötét színek meg egyébként is jól állnak, mert slankítanak… na nem mintha rajtam lenne mit karcsúsítani, de egy nõ mindig törekedjen a tökéletességre. Ezt anyutól tanultam.)
A kevésbé fontos dolgok: megbeszéltünk pár dogot aaa… terveinkkel kapcsolatban… de nem igazán figyeltem (most bûnbánó arcot vágok…bizony…), mert jobban érdekelt az, hogy a manikûrös elrontotta a jobb kezem kisujja körmének a lakkozását. Én értékelem az õszinteségemet. De el ne felejtsem: errõl egy szót se Voldinak!



Crak:
Öööö… izé…szóval…na…hogyismondjaaam…ööö…mit is…ööö…mit is akartam mondani?



Monstro:
Öööööö… Mi van??????



Lucius Malfoy:
Hmmmmmm… (gondolataimba mélyedve hümmmögök…)
Na jó leírom. Úgy lehet, hogy jobban látom az összefüggéseket. Most teljesen ki vagyok akadva. Oké, essünk túl rajta.
A Sötét Nagyúr azt mondta… szóval azt mondta, hogy... hogy hagyjam abba… a… a… talpnyalást. Tessék, kimondtam. Vagyis leírtam.
(kb. 2 órával késõbb)
Nem hiszem el… ezt egyszerûen nem hiszem el… hogy… még hogy én…
(még késõbb)
Na jó, túltettem magam a történteken. Nem érdekel, mit mond. Én nem vagyok talpnyaló. Én vagyok a legbefolyásosabb, a leghasznosabb, a legérdekesebb és a legtöbb infót szolgáltató emberke a csapatban. Bizony, bizony (hevesen bólogatok)…De talpnyaló az nem vagyok. Csak egy idióta. Mit itt idegesítem magam ilyen apró-cseprõ marhaságokon? Mikor érdekelt engem mit gondolnak rólam? A Nagyúr is biztos csak azért cikiz, mert tudja, hogy okosabb, szebb, fiatalabb és gonoszabb vagyok nála… Ezt ugyan õelõtte nem mertem mondani, de attól még így van. (Egy kis önbizalom-fényezés sosem árt!)

Egy történet Harry és Samara találkozásáról… Az fogja igazán érteni, aki látta a Kört. Vicces szeretett volna lenni!!! Egy jó tanács… Ha nagyon borsódzik a hátad a Körtõl, meg Samarától, inkább ne olvasd el, bár szerintem egyáltalán nem félelmetes. Mármint a történetem. Nem a Kör, mert az tényleg félelmetes… :))) Jó olvasást!

Voldemort Lánya

„Hát ez nem igaz. Már vagy fél órája várok rá. Azt ígérte pontban 10-kor itt lesz. Nem értem miért késik. Te jó ég! Kihúztam volna a konnektorból a vezetéket? Megyek, megnézem.” – gondolta Harry és odasétált a klubhelyiségben található széles képernyõs plazmatévéhez, hogy ellenõrizze az áramellátást…
„Úgy nézem, minden rendben… akkor meg mi a (khmkhmkhm) van? ”- ezzel elõkapta a legújabb típusú, kamerás, kinyithatós, mp3 lejátszós, infraportos csúcsmobilját és már tárcsázta is a számot. „Jó ötlet Dumbledore-tól, hogy megpróbálja átlendíteni a kastélyt a 21.századba. Mikor ezt megosztotta velem, nem akartam mondani, hogy ez még csak a 20., mert nagyon idegesnek látszott…na, mi lesz már? Áh, nem igaz, ki van kapcsolva. Minek az a rohadt telefon, ha sosincs bekapcsolva???”- gondolta és leroskadt egy karosszékbe. Az órák csak teltek… Harry már majdnem elaludt, mikor egy hatalmas tócsát vett észre (nem, nem a széke, hanem…) az ajtó alatt, ami egyre csak nõtt és nõtt, majd csorogni kezdett az ajtóról is a víz. Harry olyan dülledt szemekkel nézte a jelenséget, akárcsak Luna Lovgood tette volna. Aztán a tévé széles képernyõjén megjelent egy tisztás kúttal a közepén és Harrynek tátva maradt a szája.
„Jesszus… ez meg mi a fene? Ez a hátránya a társkeresõ-programoknak. Nem tudod mire számíthatsz…Azt mondjuk mondta, hogy legyen bekapcsolva a tévé, de erre nem számítottam…” gondolta a fíú.
Ekkor a kút szélén megjelent két kéz, és a kútból kimászott egy hosszú, fekete hajú lány fehér ruhában és egyre közelebb jött a képernyõhöz… majd végül valahogy kimászott a tévébõl, felegyenesedett és vízben tocsogva elindult Harry felé. A fiú döbbenten nézte, ahogy a szerinte gyönyörû lány egyre közeledik felé… amikor hirtelen… Bummm!... a csajszi hasraesett egy kábelben és betört az orra. Harry odasietett hozzá, felsegítette és egy bûbáj segítségével meggyógyította az orrát. A lány hálás pillantást vetett rá.
- Furcsa módja az utazásnak. - monda Harry. – És milyen lassú. Órák óta várok rád.
- Jaj, bocs, de el kellett intéznem valakit… akarom mondani valamit.
- Tulajdonképpen… hogy hívnak?
- Samara.
Harry elmélyülten gondolkozik…és végül megaszólal:
- Kié?
- Mi van?
- Kinek a szamara?
- Senkié. – nézett rá meghökkenve a lány. – Ez a nevem.
- Vagy úgy. Én Harry vagyok. Úgy emlékeztetsz valakire. De nem tudom kire. Sötét haj, hullafehér arc, vörösen izzó szempár… nem is tudom.
- Talán valamelyik rokonom…- nézett rá jelentõségteljesen a lány.
- Te jó ég… Voldemort!
Samara oldalra döntött fejjel, összehúzott szemöldökkel, kíváncsian nézett rá. Legalábbis Harry erre következtetett a lány arcának abból a tizedrészébõl, amit nem takart el a haja.
- Ki mered mondani apu nevét?
Harry döbbenten nézett rá…
- Apu??? Apu???
- Voldemort az apám.
Harrynek leesett az álla.
- Öreg cimbim az apád…
- Tudom. Azért engedte, hogy randizzam veled. De már rég otthon kellene lennem, úgyhogy most megyek is… egy hét múlva, ugyanitt, ugyanekkor?
- Jó, de ne késs… most is már majdnem elaludtam…
- Hát tudod, én sohasem alszom…
Azzal újból a tévé felé vette az irány, gondosan ügyelve arra, hogy fel ne bukjon a vezetékben….

Harry csakúgy, mint az elõszõ héten, most is az üres klubhelyiségben várta szíve egyetlen választottját, Samarát. Az eltelt hét nap alatt nagyon sokat gondolta a lányra, aki elbûvölte õt gyönyörû arcával (amit persze sohasem látott még, de ettõl függetlenül biztos volt benne, hogy nagyon szép).
Mikor megosztotta érzelmeit legjobb barátjával, Ronnal, a fiú csak ennyit mondott:
- De mi van, ha rusnya? Egy kút azért még, mert többfunkciós (Elõször is ihatsz belõle, aztán beleugorhatsz, hogy megöld magad, sõt még akár másvalakit is belelökhetsz, gyilkosság gyanánt, csak utána el ne mondd senkinek, mert bedugnak az Azkabanba.) nem egy szépségszalon. Mellesleg még sosem láttad, pontosan hogy is néz ki. Lehet hogy, ferde az orra, vagy rondák a fogai, vagy pattanásai vannak!
De Harry egyszerûen imádta Samarát, annyira, hogy az sem érdekelte volna. Mármint az, ha olyan ronda, hogyha lemegy a bányába, feljön a szén.
Aznap pedig, már este hétre puccba vágta magát, annak ellenére, hogy tudta, a szívszerelme csak éjfél után érkezik. Kiöltözött, kért Seamustól ultra erõs zselét, hogy rendbe tegye a haját, és legalább egy liter kölnit locsolt magára (amit egyébként Hagridtól kapott), és aminek a szagától Neville, Dean, Ron és Seamus módszeresen kidõltek.
Harry már vagy egy órája fel-alá mászkált, idegesen pakolgatta a székeket és a foteleket ide-oda, és legalább kétszázszor ellenõrizte, hogy a tévé vezetéke benne van-e a csatlakozóban. Eközben eszébe jutott egy régi Ossian-szám, az Éjféli Lány, és elkezdte dúdolgatni, csak úgy magának.


A csöndet hallgatom,
Fejem zúg, benne égnek elmúlt dallamok,
Mélyen legbelül még várok,
De biztos nem jön ma már.

Éjféli lány, sok-sok éve annak, hogy várok rá,
Kerestem õt üres csendben, hazug szavak mögött.
Éjféli lány, tudom, hogy egyszer eljön és rám talál,
Perzselõ láng, a remény mindig él tovább.


Nagyon sokat várt, mígnem egyszerre feltûnt a már jól ismert kút a tévében, és hamarosan megpillantotta Samarát is. Pontosabban elõször csak a lány kezeit, majd lassan kibontakozott az egész alakja. Amint elõmászott a tévébõl olyan pillantást vetett Harryre, amitõl a fiú szó szerint halálra rémült. Az arca eltorzult, és élettelen teste az egyik karosszékbe zuhant. Samara csak néhány szót mormogott magában:
- Nem vagyok a rohadt barátnõd!
És ekkor furcsa zajt hallott. Mintha egy halk kis sikkantás lett volna. A hang irányába fordult, és megpillantott egy bozontos hajú, hálóköntösbe burkolózott lányt a lépcsõn, Hermione személyében. Samara csak némán állt.
- Mit… mit tettél Harry-vel? – kérdezte csendesen, szinte suttogva Hermione, miközben elindult Samara és a halott Harry felé.
- Hát...tulajdonképpen…én csak… hát…szóval… megöltem. – hebegte, és mikor kimondta az utolsó szót, szemében mintha ördögi fény csillant volna.
Hermione néhány másodpercig nem szólt, csak a padlót bámulta. Mikor felemelte a fejét, Samara könnycseppeket látott a lány szemében, és ekkor váratlanul Hermione a nyakába borult.
- Köszönöm! – rebegte, majd mikor elengedte Samarát, hozzátette: - Hogy tudnám ezt neked meghálálni?
Azzal Samara egy videokazettát nyomott Hermione kezébe.
- Csak nézd meg ezt…

Harry levelezései Középfölde lakóival… Az ötlet hirtelen pattant ki az agyamból… :) A kivitelezésben (mivel annyira jól nem ismerem a Gyûrûk Urát) legjobb barátnõm, Annunthatraiel segített. Egyúttal ajánlom is neki ezt az irományt, mivel õ a legnagyobb LOTR fan akit valaha is ismertem!!! Jó olvasást!

Mail to: Középfölde, avagy hatalmasabbnál hatalmasabb képtelenségek

Harry a klubhelyiségben ücsörgött laptoppal az ölében és szorgalmasan gépelt valamit, mikor Ron odament hozzá és feltette neki a költõi kérdést:
- Te meg mi a fenét csinálsz?
Harry rápillantott, olyan tekintettel, mintha legszívesebben megfojtaná a fiút, amiért megzavarta õt.
- Netezek. – válaszolta végül Harry közönyösen.
Ron úgy döntött inkább nem firtatja a dolgot. Nagyon jól tudta, hogy legjobb barátja súlyosan netfüggõ lett, és ha véletlenül valaki hozzászólt, miközben újdonsült hobbijának hódolt, jobban tette, ha néhány óráig nagy ívben elkerülte Harryt. Így hát inkább visszasétált az asztalhoz, ahol Hermione és Õ a bájitaltan házit körmölték. A lány szemmel láthatóan nem vette észre, hogy Ron idõközben elment és még mindig úgy beszélt pergamenje fölé görnyedve, mintha a fiú még mindig ott lenne.
- Á, itt valami nem stimmel… szerintem a százfûléfõzetbe nem kem kell zöldhagyma… Szerinted? Ron! Ron! Mi van…- és ekkor felpillantott. Mikor látta, hogy Ron nem ül vele szemben, az arca elkezdett pirosodni; mire ráébredt, hogy a srác vigyorogva áll mellette már égõvörös volt. Mármint az arca. Az volt vörös.
- Te magadban beszélsz?- kérdezte a fiú.
- Ööö…hááát…tulajdonképpen… Mi van Harryvel? – tért ki a válasz elõl.
- Csak a szokásos.
Hermione felpattant és nagy sebbel-lobbal odarobogott Harryhez. Ron követte.
- Harry, fejezd be! – ordította, hogy csak úgy zengett a klubhelyiség.
- Mit? – kérdezte Harry gorombán.
- Ezt a mogorváskodást. Elegem van már belõle! Attól hogy te szenvedélybeteg lettél, és nem tudod megoldani a saját problémáidat, még nem kell mindig leszedni a fejünket a nyakunkról, ha hozzád merészelünk szólni!
- Én nem… - kezdte, de Hermione beléfojtotta a szót.
- Tehát mit csinálsz? – váltott hangnemet a lány.
- Én csak… hát… e-mailezek.
- Méltóztatnál megosztani velünk, hogy mégis kivel?
- Na jó. Várjatok, mindjárt kinyomtatom. Néhány perc múlva egy köteg papírt nyomott barátai kezébe, és azzal beletemetkezett a monitorba. Ron és Hermione pedig olvasni kezdtek.

To: pottyboy@hogwarts.com
From: gyuruhordozocska@megye-online.com
Subject: -

Üdv Néked Heri, a Nagyok Népébõl (aki kicsi, de nálam azért nagyobb, mert én kicsi vagyok, de ez nem számít, mert az enyéim közt nagynak számítok…)!

Itt ülök a Tanácson, de rohadt unalmas, ezért úgy gondoltan elõkapom a laptopot és írok neked egy ímélt. Szal ezen az oldalon olvastam, h ímélezõtársakat keresel : www.hogwartsandringstuff.com. Nagyon kíváncsi vok, milyen lehet kiválasztottnak lenni. Én sajnos csak egy mezei hobbit vok, és nem tudom milyen lehet, ha mindenki csak velem foglalkozik.
Nagy csend támadt, pedig az elõbb még ordítoztak… Na, mi van má? Engem bámulnak. Mennem kell, bocs, még írok!

Frodó


To: gyuruhordozocska@megye-online.com
From: pottyboy@hogwarts.com
Subject: RE: -

Szasz Frodó! (Király a neved! Ez csak a nicked vagy az igazi?)

Te most ilyen kissebségi komplexusban szenvedsz?(Mármint a méreted miatt… vagyis aaa… magasságod.)
Hogy milyen kiválasztottnak lenni? Hááát… sz*r, õszintén szólva. Fõleg a sebhely… az gáz… még make-uppal sem tudom eltüntetni… :(
Mesélj magadról!
Egyébként milyen tanácson vagy?

Na csá!
Ja, és HARRY vok, nem pedig Heri.

To: pottyboy@hogwarts.com
From: gyuruhordozocska@megye-online.com
Subject:

Szia, HARRY!

Te miért írod csupa nagybetûvel a neved? Na mindegy. Vazze, úgy megszívtam! Most már tudom, milyen kiválasztottnak lenni. Én is az lettem…
Szal… Az úgy volt, hogy a nagybátyám (Bilbó) talált egy varázsgyûrût. Amirõl kiderült, h a Nagy Gyûrû. Ami, sz*r, mer én örököltem és ezzel jól megszívtam!!! Gandalf szerint a Gyûrût bele kell pottyantani egy katlanba. Ami mellesleg az Ellenség földjén van. Már mint a katlan. Ja, és ezt a Gyûrût NEKEM kell elvinnem oda! Miközben irkáltam Neked, a Tanács tagjai a hatalomgyûrûrõl folytattak magasröptû beszélgetést. ’KI vigye el a Gyûrût a Végzet Hegyéhez?’ Így hívják a katlant. Szal, ezt mind Nekem kell megcsinálnom. Hogy miért??? Há’ me’ hülye vok. Emlékszel még amikor ’Nagy csend támadt…’? Mind engem néztek. Már kezdtem azt hinni, megint kiegyenesedett a gondosan bedajjerolt hajam. Az MÉG rémesebb lett volna. ’Na jól van’- mondtam. De nem tudtam befejezni, mert mindenki éljenzett. Azt akartam kinyögni, h : ’Most megint elcseszõdött a séróm?’ De nem hagyták… Ekkor derült, ki, h azé néztek, mert engem akartak gyûrûhordozónak, és mivel „beleegyeztem” én lettem az. Tehát a terv a következõ:
Van egy Gyûrûm, ami akkora hatalommal bír, hogy nyugodtan lehetnék a Világ Ura. Na, ezt durr bele a vulkánba… :) Ja, mer’ nem szabad, hogy az ellenség visszaszerezze. Mer’ az övé volt.
Na, jól van húztam. Elküldöm a többiek címét, õk is akarnak Veled dumcsizni.

Frodó

Címek:
Aragorn: kiralyka@sampontdegyorsan.org(anics)
Bombadil Toma: bombadedillo@enekeljunkhangosanesszepen.com
Gandalf: nemjoheccatvazze@titkostuz.com
Legolas: legolaci@tundemail.com
Samu: hahozzanyulszagazdahozveged@megye-online.com