A Metallicáról beszélve, legtöbb ember James Hetfieldet tartja meghatározónak. James sosem süketel a levegõbe, és sohasem húzza ki magát a kötelességei alól. Példa erre: Summer Sanitarium turné 2000-ben, amikor James meghúzta a hátát, de végigcsinált egy bõ háromhetes intenzív gyógytornás kezelést, alig négy nap alatt. Legalább is, a gyógytornásza szerint. Vagy, amikor 2001-ben a dolgok menete eldurvult, és segítségre szorult, Õ magába fordult, kibogozta a dolgait és erõsebben jött ki belõle, mint amilyen azelõtt volt. Pontosan ez a vadság, ez a makacs elkötelezettség, önfeláldozás és spiritusz emelte Jamest inspiráló középponttá a rajongók milliói szemében az évek során. A sors iróniája azonban, hogy a Metallica szószólója (mi több, rock generációjának legmeghatározóbb hangja) igazából sohasem volt egy front típus, mert egész egyszerûen a háta közepére sem kívánta ezt a szerepet. A Metallica túl van már egynéhány variáción, ami a felállást illeti. Némelyik lehetõség még egy plusz gitáros beállítását is megfontolta, és ezek között volt az a felállás is, amikor Dave Mustaine játszotta a szólókat, és John Busht kérték fel, az ’Armored Saint’ nevû bandából, hogy legyen az énekesük. De végül a józanész gyõzött, és James rászánta magát, hogy kemény küzdelmek árán frontemberré faragja magát. Na, és az eredmény, khmm, az már történelem… Ahhoz, hogy megértsük Hetfield megingathatatlan elkötelezettségét és hitét, vissza kell mennünk a gyerekkorába, mely gyakran keserves volt ugyan, mégis olyan alapot fektetett le benne, mely a mai napig meghatározza James hozzáállását. Egy operett énekesnõ és egy kamionsofõr fiaként, 1963. augusztus 3-án Los Angelesben látta meg a napvilágot, és családja keresztény szellemû légköre meghatározó volt a fiatal Hetfield életében, sok Metallica dalszöveg számára nyújtva témát. Kilenc évesen kezdett zongorázni, még azelõtt, hogy megörökölte volna David bátyja dobfelszerelését, hogy végül a gitárnál kössön ki, még kisiskolás fejjel. A ’Balck Sabbath’, a ’Led Zeppelin’ és a ’Thin Lizzy’ iránti rajongása vezette Jamest arra az elhatározásra, hogy rock sztárrá váljon, és maga is bandát alapítson. Az ’Obsession’ volt a sorban az elsõ. A Veloz fivérek (basszusz, dob), Jim Arnold (gitár), és jómaga alkotta formáció sok idõt töltött Velozék garázsában, Ron McGovney és Dave Marrs társaságában zenélgetve. Késõbb McGovney Marrs és Hetfield oldalára állt, amikor a Veloz fivérek féle felállás bevégeztetett. Miután a kaliforniai Brea-ba költöztek, James a Brea Olinda Gimnáziumba került, ahol megismerte Jim Mulligan dobost. Az ebédidõben gyakoroltak, elijesztve maguk mellõl a gitárosokat kemény, és hangos zenéjükkel, míg végül kiszúrtak egy fickót, Hugh Tannert, aki egy ’V’ szárnyú gitárt cipelt nap, mint nap magával. Megszületett a ’Phantom Lord’, amiben Hugh gitározott, Mulligan nyomta a dobrészt, James pedig énekelt és gitározott. A csapat elfogyasztott néhány basszusgitárost az érettségiig, amikor James visszaköltözött Downey-ba. Amikor visszatért, James beköltözött abba a házba, amit Ron McGovney szülei béreltek, s amit pusztulásra ítéltek, vasúti bõvítésekre hivatkozva. Tökéletes helyszín volt ez a két fickó számára, hogy kitombolják magukat, és közben zenéljenek. James rávette Ront, hogy álljon be bõgõsnek, s ezzel a ’Phantom Lord’ a harmadik csapat Hetfield irányításával feloszlott. Világra jött viszont a ’Leather Charm’. A ’Phantom Lord’-hoz képest csak annyiban volt más, hogy itt James csak énekelt, és Ron nyomta basszus gitár részeket. Hugh Tanner és Jim Mulligan, pedig változatlanul megmaradtak az eredeti helyükön. Zenéjükben a kemény rockot ötvözték néhány saját, és többek között ’Iron Maiden’ számokkal (Remember Tomorrow). A csapat fellépett néhány bulin és felvett egy demót is, de aztán lassan oszlásnak indult. Először Tanner hagyta ott a bandát (Troy James vette át a helyét), aztán Mulligan is lelépett egy sokkal feltörekvõbb csapathoz. Így aztán dobos nélkül, a többiek kénytelenek voltak feladni. S habár Mulligan távozása kényszerítette Jamest arra, hogy új dobos után nézzen, bizton állíthatjuk, hogy Hugh Tanner volt a felelõs azért a katartikus élményért, ami megfordította James Hetfield szekerét, gyermekkori álmai megvalósítása felé hajtva azt. Hogyan? Nagyon egyszerûen… Tanner volt az, aki bemutatta Jamest Lars Ulrichnak. A többi, ahogy azt már olvashattátok máshol is, egy hosszú, színes (helyenként furcsa), de még mindig kialakulófélben lévõ történet… A bandában James felelõs a dalszövegekért, és besegít a legtöbb Metallica cucc létrehozásába. Ráérõs idejében szívesen vadászik, snowboradozik, vízisíel, vagy jetskizik, de van, hogy csak a szomszédok idegeit cincálja a puskáival és ’The Saga’ nevû chopperja túráztatásával. Végigszurkolja az Oakland Riders meccseit, és hot-rod showkra jár. Régi gitárokat gyûjt (fõként az 1963-as évbõl), és szeret régi autókon bütykölni. Kedvencei között található egy ’55-ös Chevy BelAir (felújításában és javításában az Õ keze is benne volt) és a ’The Beast’; egy félelmetes négy kerék meghajtású, mindenevõ Blazer, amit arra terveztek, hogy a földrengéstõl az atomcsapásig bármit túléljen. De James leginkább akkor a legboldogabb, ha Franceskával és három gyermekükkel Calival, Castorral és Marcellával töltheti az idejét.