Barátok...

Megy a vonat, és ők ott vannak melletted.

Alszanak, csak te vagy ébren.

Nézel ki az ablakon, nézed a szántóföldeket, és a velük töltött közös percekre gondolsz.

Sokszor nevettél velük, nagyon sokszor.

Úgy érezted fontos neked mindegyik, egytől-egyig.

A fürdőzés, a nevetés, a sárcsata és a többi emlék...

Robog a vonat, kinyitod a szemed, és ők ott vannak melletted...

A te barátod a válasz a szükségedre.

Õ a te földed, melyen szeretetet vetsz, és háládatosságot aratsz.

És õ a te asztalod és a te tûzhelyed.

Mert éhesen mégy hozzá, és békéért keresed fel õt.

Amikor barátod szól hozzád, saját elmédben nem félsz az "igen"-tõl, s nem fojtod vissza a "nem"-et.

És amikor barátod hallgat, szíved akkor sem szûnik meg figyelni rá.

Mert a barátságban minden gondolat, minden vágy, minden remény szavak nélkül születik, közös és kimondatlan örömmel.

Mikor barátodtól elválsz, nem bánkódol.

Mert amit benne legjobban szeretsz, a távollétében világosabbá válhat, miként a hegymászó is jobban látja a hegyet a síkságról.

És ne légyen a barátságnak célja más, mint a lélek elmélyülése.

Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik, mint önnön rejtelmének felfedésére, nem szeretet immár, hanem kivetett háló, melyben csak a silány akad fenn.

És ami benned a legjobb, légyen az a te barátodé.

Ha ismeri tengered apályait, hadd ismerje meg a dagályt is.

Mert mi a te barátod, ha csupán az unalom óráján keresed fel õt?

Keresd fel õt az élet óráján is.

Mert segíthet õ a szükségben, de ürességedet ki nem töltheti.

És a barátság édességében légyen nevetés és az örömök megosztása.

Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát, és felfrissül.