~~.::♥♥♥***Üdvözöllek titeket a szénán!!!***♥♥♥::.~~
~~.::♥♥♥***Üdvözöllek titeket a szénán!!!***♥♥♥::.~~
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
*Le a narancsbőrrel*

Le a narancsbőrrel!

 


A narancsbőr megjelenésének oka leggyakrabban az anyagcsere lelassulásában, annak zavart működésében keresendő. Ezek a felesleges bomlástermékek visszamaradnak a bőr kötőszöveteiben, így az szivacsossá, narancshéj-rajzolatúvá válik. Sokszor a mozgásszegény életmód, a rendszertelen és helytelen táplálkozási szokások is elősegítik kialakulását. Ezeken azonban lehet tudatosan változtatni. Általában a combon, a hason és a csípőtájékon jelenik meg, de előfordulhat a vádlin és a karokon is. Persze nem kell azért kétségbe esni, hiszen a narancsbőr, minden kellemetlen „társához” hasonlóan (zsírpárnák, striák stb.) megelőzhető, illetve valamilyen szinten korrigálható is. Megelőzésére, valamint eltüntetésére ma már sok remek módszer áll rendelkezésre. Mindezeket együttesen alkalmazva hatásos lehet a narancsbőr elleni harc. A cellulitisszal nem kell feltétlenül együtt élni, nem kell beletörődni, igenis változtatni kell rajta, illetve ha időben vagy meg kell előzni a kialakulását. Ehhez mindössze némi időre, odafigyelésre és kitartásra van csak szükség.

Narancsbőr elleni tippek


1. Megfelelő táplálkozás
A megfelelő keringés érdekében tartózkodj az élvezeti cikkektől (alkohol, dohányzás, kávé), a magas zsírtartalmú tejtermékektől, a túlzott édesség, a hús és a zsíros ételek fogyasztástól. Felejtsd el a vörös húsokat, a túrós csuszát, nagymamád fánkját, nem is beszélve a mogyorós csokiról. Zsíros ételek és cukros csodák helyett egyél inkább teljes kiőrlésű gabonából készült tésztaféléket, szárnyas húsokat, halat, sovány tejtermékeket, és persze rengeteg gyümölcsöt és zöldséget.

2. Méregtelenítés
Két-három hetes méregtelenítő kúra során kitisztulnak a szervezetből a lerakódott káros anyagok, és szervezeted újra intenzíven működik. Többféle tisztító kúra létezik, a gyümölcsböjttől a szigorúan vegetáriánus étrenden keresztül a merészebbeknek javasolt léböjtkúráig. Ajánlom figyelmedbe az IM-ben található méregtelenítő/salaktalanító kúrákat.

3. Rendszeres sport

A narancsbőr eltüntetése kemény munkát igényel, így legalább 2-3 hónapon keresztül (de persze, ha már elkezdted, jobb abba se hagyni) heti 3-4 órát szánj valamilyen sporttevékenységre. A leghatékonyabbak a zsírégető edzések, a futás, a biciklizés és az úszás.

4. Masszázs

Ma már rengeteg masszázst alkalmaznak a narancsbőr eltüntetésére.

Masszázsfajták (külső segítséggel)

Nyirokmasszázs: Serkenti a nyirokkeringést, ezáltal gyorsabban eltávolítja a szervezetből a méreganyagokat. Képzett masszőr végzi.

Vákuummasszázs: Műszerrel végzik, amely egy üvegharangban végződő szívócsőhöz hasonlít. A harangot ráhelyezik a bőrfelületre, kiszívják alóla a levegőt, és megadott módon mozgatják a kezelt bőrfelületen. A vákuumhatás fokozza a zsírbontást és javítja a keringést.

Masszázsfajták (otthon is végezhető)

Aromamasszázs: salaktalanító illóolajokkal kel átdörzsölni a kívánt bőrfelületet. A hatóanyagoknak és a masszázsnak köszönhetően felfokozódik a kezelt terület vérellátása, így felgyorsul a salakanyagok eltávolítása is.

Luffa-szivacsos dörzsölés: A masszázs során alulról felfelé haladva alaposan át kell dörzsölni a narancsbőrös területeket. Elvégezhető a zuhany alatt vagy szárazon is.

5. Narancsbőr elleni készítmények

A masszázshoz érdemes használni különböző krémeket és géleket, amelyek lokálisan fejtik ki hatásukat. A készítmények meggátolják a zsírsejtek lerakódását, növelik a bőr vérkeringését, csökkentik a vízmegtartást, gyorsítják a méreganyagok eltávolítását.

 
 
Ünnepek
 

Kezdőlapnak!Katt ide!


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!