~~.::♥♥♥***Üdvözöllek titeket a szénán!!!***♥♥♥::.~~
~~.::♥♥♥***Üdvözöllek titeket a szénán!!!***♥♥♥::.~~
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
*Smink*
"Az a csodálatos barna"
"Aranyló nyár.."
Egy korábbi írásomban a barna rúzst, és egy, azzal kiegészített sminket mutattam be.
Most a barna szemhéjfestés kerül a "porondra".

A barna azért is "nyerő", mert semleges szín, így illik szinte minden ruhaszínhez és szemszínhez.
A képen látható szemfestést kissé felmelegítettem narancs és arany árnyalatokkal, amely illik modellem sárga tónusú bőrszínéhez, és melírozott, sötétszőke hajszínéhez.

A képen látható szemfestés alapja egy semleges, capuccinó szín, amelyet narancsszínnel körbekontúroztam, hogy kihangsúlyozzam modellem égszínkék szemszínét.

Ehhez a szemszínhez üde, rózsaszín árnyalatú ajakfestést javasolok, amelynek elkészítési módja a következő:

1 Lépés

Használj korrektort a szem alatti árkokra, majd vidd fel az egész szemhéjadra, ujjaddal ütögesd be a bőrödbe.

2 Lépés

Púder-puffnival fixáld a korrektort, de csak a szem alatti részt, az orrtőnél és a szemöldök alatt (a szemhéjat hagyd ki, ide a porpúder kerül).

3 Lépés

A szemöldököd egy kefével fésüld felfelé, töltsd ki a hiányzó szálakat a szemöldök színével megegyező színű szemöldökceruzával.

4 Lépés

Sötétbarna szemceruzával a szem belső peremét húzd ki alul-felül, majd a szem külső peremét is kontúrozd: vigyázz, ne hagyj a két kontúr között üres felületet.

5 Lépés

Vigyél fel capuccinó színű szemhéjport a szemhéjadra , és egészen a szemhéjráncig fedd be vele a szemhéjat.

6 Lépés

A szem alsó peremével tedd ugyanezt, de ferdén metszett ecsettel, majd kösd össze a felső és az alsó kontúrt.

7 Lépés

Banánecsettel satírozd körbe a szemet narancsszínnel, majd egy kisebb körecsettel tedd ugyanezt az alsó kontúrral.

8 Lépés

Újaddal tegyél arany-bézs színű selyemport a szemhéj közepére, de csakis oda.

9 Lépés

Göndörítsd, majd fesd ki a szempillád.

Ajak-színek, formák
A rúzsok, fények, kontúrok, ill. kontúrtalan ajak-festések más és más hatást keltenek, különféle formát, és arculatot adnak karakterünknek.
Az itt bemutatott színek, fények egy modellen lettek bemutatva, lefotózva.
A különböző hatások a fény-kontúr játékának tudhatóak be.

Az itt látható lágy, narancsos árnyalat áttetsző és fényes, optikailag nagyítja az ajkat, ugyanakkor üde hatást kelt és fiatalos.




Ezen a képen kontúrozott ajak látható, matt rúzsceruzát és ajakfényt használtam.
Az eredmény szolid és természetes.



Kontúrceruza és nagyon magas fényű, folyékony rúzs vezetett az itt látható végeredményhez, amely egy alkalmi smink kiegészítőjéűl szolgált.
Ez a festésmód az ajkat láthatóan teltebbé tette.


Az itt látható szolid, ajakszín matt, 'kontúr és rúzs az egyben' rúzsceruzával készült. További előnye, hogy nem maszatolódik és nagyon tartós.



Magasfényű, sötét árnyalatú kontúr nélküli rúzs látható ezen a fotón. Alkalmi smink kiegészítőjéül szolgált.


A variációk tárháza végtelen.

Ajkat vastagítani vágyó hölgyeknek üzenem: a világos színek és fények optikailag nagyítanak, ezért inkább szájfényt és világosabb színeket keressenek.

A sötét színek drámai hatást eredményeznek, ugyanakkor nagyon nőiesek. A figyelmet azonban az ajakra irányítják. Ezért elengedhetetlen a precíz kontúr és tökéletesen kivitelezett ajakfestés.

Kitartó próbálkozással és gyakorlással mindez elsajátítható.
A szépen kivitelezett ajakfestéshez nélkülözhetetlen az ecset használata.

Füstös szemek - Hangsúlyos szemfestés
A szem a lélek tükre
Válaszaimban gyakran utalok a hangsúlyos szemekre és állítom, hogy füstös szemet, un. 'körsatírt' nappalra is készíthetünk magunknak.

A képen látható szemfestés fekete és padlizsánlila színekkel készült, de csodálatosan néz ki farmerkék, smaragdzöld, szénszürke, éjkék, stb. színekkel is.

Fontos azonban, hogy ebben a párosításban ajkunk natúr, szinte láthatatlan legyen.

A körsatír elkészítésének folyamata:

-használj korrektort a szem alatti árkokra, majd vidd fel az egész szemhéjadra, újjaddal ütögesd be a bőrödbe.
-púderpuffnival fixáld a korrektort, de csak a szem alatti részt, az orrtőnél és a szemöldök alatt (a szemhéjat hagyd ki, ide a porpúder kerül)
-fekete szemceruzával a szem belső peremét húzd ki alul-felül, majd a szem külső peremét is kontúrozd: vigyázz, ne hagyj a két kontúr között üres felületet
-vigyél fel fekete szemhéjport a szemhéjadra, egészen a szemhéjráncig fedd be vele a szemhéjad
-a szem alsó peremével tedd ugyanez, de ferdén metszett ecsettel, majd kösd össze a felső és az alsó kontúrt
-banánecsettel satírozd körbe a szemed lilával, majd egy kisebb körecsettel tedd ugyanezt az alsó kontúrral
-göndörítsd, majd fesd ki a szempillád

Alkalmi sminkek, vidám színek
Stílus és harmónia

Fókuszban az ajak

Alkalmi viseletnél nagyon elegáns összképre tehetünk szert, ha ajkunkat pirosra, vörösre vagy fukszia színűre festjük.

Kifejezetten azoknak a hölgyeknek ajánlom ezt a típusú arckikészítést, akinek az ajka átlagos méretű, vagy annál egy kicsit nagyobb, esetleg dúsabb.

Ebben az esetben a legfontosabb tényező a precíz kontúr és a jól tapadó rúzs.
A matt rúzsok tartósabbak, de könnyedén tudjuk tartósítani a rúzst a következő egyszerű trükk segítségével:

Kerüljön egy kis alapozó az ajkunkra is, és ezt púderezzük be.
Formázzunk ajkunkat kontúrceruzával, majd rúzsecsettel gondosan vigyük fel a rúzst.
Az ecset segít a festéket egyenletesen szétoszlatni az ajkunkon.
Ezt követően terítsünk papírzsebkendőt az egész felületre (ne csak az ajkunk közé) és óvatos, de határozott mozdulattal nyomjuk rá.
Ezzel a mozdulattal felitatjuk a rúzst, matt marad az ajak. Tovább mattítjuk azáltal, hogy púderpuffnival óvatosan bepúderezzük.
Ezt követően ismételten rúzsozzunk a rúzsecset segítségével.

Fényes lesz az ajkunk, ha a rúzsra szájfényt teszünk.
Vigyázat, ebben az esetben a szájfestésünk sérülékennyé válik, és állandó ellenőrzésre szorul.
Nincs kiábrándítóbb látvány annál, amikor a piros rúzs félig lekopott ajkunkról!

Intenzív színű rúzs használatakor szemünk színe legyen visszafogottabb.
Használjunk a bőrünk színével megegyező, vagy világos-arany árnyalatú, fényes szemhéjport.
Húzzuk ki a felső kontúrt egy vékony tusvonallal, göndörítsük szempilláinkat, majd fessük ki.
Néhány tincses szempillát is ragaszthatunk, ha az alkalom úgy kívánja, ugyanis a hosszú szempilla álmodozóvá teszi a tekintetet. Ha az utóbbi mellett döntünk, akkor illesszük be ezt a folyamatot a szempillagöndörítés és a szempillafestés közötti fázisba.

Ne feledjük:a kevesebb mindig több!

 
 
Ünnepek
 

Kezdőlapnak!Katt ide!


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!