Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: " Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel.
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végülis át tudtam magam fúrni a jatékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelôdtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút
aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú
odafordult a mellette álló idős hölgyhöz: "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?" Az idős hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég pénzed hogy megvedd ezt a babát, kedveském"
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon még itt öt percet, amig ő elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tôle, kinek szeretné adni ezt a babát? "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Télapó elhozza neki."Azt
válaszoltam hogy talán Télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
"Nem, Télapó nem viheti oda neki ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ô odaadhatja a húgocskámnak amikor odamegy. " A szemei olyan szomorúak voltak amíg ezt mondta. "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.
"Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt
gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút, hogy várjon meg míg visszajövök az üzletbôl. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a
képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat és azt kívánom bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen." Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz
nyúltam, és kivettem belôle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút: "Mi lenne ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem van elég." Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül, hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán rámnézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielôtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki
tudná adni a húgomnak. Meghalgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál feher rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentôl.
"De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc múlva az idôs hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a
bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogyse tudtam kiverni a kisfiút a fejembôl.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikkje két nappal ezelôttrôl, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nô és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgaló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nap múlva hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak, akik így megmegtehették az utolsó búcsújukat a temetés elôtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy
érezve hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet amit ez a fisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem.


És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tôle.