1. Ne higgyük, hogy a kapcsolat létrejötte erőfeszítéseink végét jelenti. Sokkal inkább kezdetként fogjuk fel. Ettől a pillanattól fogva mindig maximális lendülettel kell helyt állnunk és alkalmazkodnunk. Természetesen ezt nem szabad nyomasztó áldozatként felfognunk.

2. Ügyeljünk arra, hogy mit mondunk! A kegyetlen, maró szavak gyógyíthatatlan sebeket képesek ejteni a másik lelkén. A szakítást például soha ne emlegessük, ha nem gondoljuk komolyan. A szavak akkor is negatív hatást kezdenek kifejteni, ha csak tréfából mondtuk, vagy meggondolatlanul dobálóztunk velük.

3. Hiába mondunk kedves szavakat, ha közben negatív gondolatok mérgezik lelkünket. Agyunk ráadásul úgy működik, mint egy rádió-adóállomás. A negatív gondolatok, az ellenszenv, harag, féltékenység, rosszindulat, lenézés, elégedetlenség, mind-mind magas frekvenciájú rövidhullámnak felelnek meg. Semmit nem gondolhatunk anélkül, hogy környezetünk tudatalattija erről tudomást szerezne. A jóindulat, az öröm, a harmónia, a megértés viszont alacsony rezgésű hullámokat bocsát ki. Konstruktív gondolatokkal, pozitív érzésekkel tehát rokonszenves légkört teremtünk magunk körül.

4. Soha ne kicsinyeljük le párunk képességeit, soha ne nevessük ki ügyetlen erőfeszítéseit. Különösen mások előtt ne tegyük nevetségessé, mert ezzel az önérzetébe gázolunk. A pasik önbecsülése pedig nagyon kényes kérdés…

5. Ne függjünk a külvilág véleményétől. Ne a barátok, barátnők szubjektív minősítése alapján ítéljük meg párunkat. Az sem jó, ha kapcsolatunk bizalmas történéseit túlzott részletességgel kiteregetjük másoknak. Az indiszkréció kikezdi a kapcsolat intimitását, még ha partnerünk nem is tud róla. A gondolatokban, szavakban rejlő erők így is kifejtik hatásukat.

6. Akkor se hagyjuk el magunkat, ha már megszereztük a pasit. Ne legyünk ápolatlanok, loncsosak, rendetlenek, az illúziót továbbra is fenn kell tartani.

7. Soha ne zárjuk a napot haraggal. Ha valami problémánk van egymással, meg kell beszélni, különben előbb-utóbb áthatolhatatlan fal emelkedik közénk.

8. Ne erőltessünk rá semmit a másikra. Nem a saját elképzeléseink, érdekeink, ritmusunk erőszakolása köti őt hozzánk. Vegyük fel mi az ő ritmusát, alkalmazkodjunk az ő hangulatához, érdeklődéséhez. Ha szeretjük, nem eshet ez nehezünkre. Meg fogjuk látni, hogy így ő is egyre inkább figyelembe veszi a mi kívánságainkat. És még erőlködnünk sem kellett!

9. Nem jó, ha a munkahelyi bosszúságainkat hazavisszük. A problémáinkról persze beszámolhatunk párunknak, de ha a napközbeni feszültséget úgy vezetjük le, hogy otthon árad belőlünk a panasz, morcosak vagyunk és mindenbe belekötünk, akkor ne csodálkozzunk, ha vigasztalás helyett ránk csapják az ajtót.

10. Óvakodjunk a túlzásba vitt féltékenykedéstől. Az persze természetes, hogy féltjük, akit szeretünk, és ilyenkor hajlamosak vagyunk elbizonytalanodni is. De ha folyton üldözzük, ellenőrizzük és felelősségre vonjuk a pasit, előbb-utóbb megelégeli, és vagy lelép, vagy valóban alapot szolgáltat a vádjainkra.

11. Ne vitatkozzunk! Szélmalomharcaink közepette érdemes elgondolkodni, hogy mi fontosabb: az, hogy bármi áron megvédjük – vélt vagy valós – igazunkat, vagy az, hogy jól kijöjjünk a másik emberrel. A legtöbb vita kevéssé fontos dolgokról folyik, tehát nyugodtan engedhetünk a békesség kedvéért. Hiába is harcolnánk ki igazunkat, a másik fél rosszul fogja érezni magát, amiért tévedett. Ezt akartuk? Ugye, hogy nem. Ha mégis olyan kérdésről van szó, amelyben muszáj megvédenünk álláspontunkat, akkor se legyünk vitriolosak és erőszakosak.

12. Mellőzzük a destruktív kritikát! Az ilyen bírálat a kisebbrendűség, az alkalmatlanság és a bűntudat érzését kelti a másikban. Ha valakit kritizálnak, felébred benne a védekezési ösztön, és visszavág. A destruktív bírálat rengeteg kapcsolatot tett már tönkre. Ha párunk hibázik, és botlása nem jóvátehetetlen, ne ítélkezzünk felette. Miután pedig megbocsátottunk, ne hánytorgassuk fel újra meg újra a „bűnét”. Az állandó szemrehányás és a folytonos bizalmatlanság nagyon gyilkos dolog.