Erről szól:

Jól őrzött, hatalmas épület áll a város szélén: a csokigyár. Tizenöt éve nem látta belülről idegen ember, ám most 5 szerencsés gyerek átlépheti a küszöbét. A világ legkülönösebb csokoládékészítője, Willy Wonka, akit szeszélyes természete miatt saját családja rég elhagyott, utódot keres. Ahogy teremről teremre járnak, egyre jobban elkápráztatja őket a csokoládékészítés mesés világa. A szemkápráztató, varázslattal teli út során Charlie-t, az egyik fiút magával ragadja a fantázia, a magány és a játékos kedvű ínyencség ezer csodája.


Sajtóanyag:

Tim Burton rendező vitte filmre Roald Dahl könyvét, a Charlie és a csokigyárat. A történet az excentrikus csokoládégyárosról, Willy Wonkáról (JOHNNY DEPP) szól és Picur Charlieról (FREDDIE HIGHMORE), egy szegény családból származó kisfiúról, aki a gyár árnyékában él.
Picuréknál általában felvizezett káposztaleves a vacsora, amin Charlie szüleivel (HELENA BONHAM CARTER és NOAH TAYLOR) és nagyszüleivel osztozkodik. Charlie elalvás előtt mindig kipillant a csokoládégyárra, mielőtt elaludna, hogy aztán a gyárról álmodjon.
15 éve soha senki nem látott egy munkást se bemenni, se kijönni a gyárból, soha senki nem látta Willy Wonkát, ennek ellenére folyamatosan irtózatos mennyiségű csokoládé hagyja el a gyárat, majd kerül rengeteg ország boltjainak polcára.
Egy szép napon Willy Wonka bejelenti, hogy kinyitja gyára kapuit az előtt az 5 szerencsés nyertes előtt, aki egy-egy aranyjegyet talált csokoládéja csomagolópapírjában.
Charlie mindennél jobban vágyik erre, de tudja, hogy milyen pici az esélye, mert évente csak egyszer van pénze szüleinek csokoládéra, és azt általában születésnapjára kapja.
Naponta jönnek a hírek, hogy megint megtalálta egy gyerek az aranyjegyet, és Charlie egyre reményvesztettebbé válik. Az első a falánk Augustus, aki másra sem tud gondolni, mint hogy édességgel tömje tele a száját. A második az elkényeztetett Veruca Só, aki kiveri a hisztit, ha az apja nem veszi meg neki mindazt, ami épp eszébe jut. Őt követi Violet Nyálias, akit csak a polcán sorakozó díjak érdekelnek, végül pedig Mike Tévé, aki folyamatosan azt bizonygatja, hogy mennyivel okosabb mindenki másnál.
És aztán valami csodálatos dolog történik. Charlie talál az utcán némi aprópénzt, és első útja a sarki édességboltba vezeti, ahol megveszi a Wonka-féle tejszínpompás mártott mokkát, miközben csak arra tud gondolni, hogy mennyire éhes, és milyen jól is fog esni az édesség. És ahogy nekiesik a csomagolásnak, hirtelen valami aranyszínű csillan meg. Az utolsó aranyjegy! Charlie is mehet a gyárba!
Joe nagyapó (DAVID KELLY), aki valaha dolgozott a csokoládégyárban, annyira lelkes lesz a jó hírtől, hogy fiatalosan kipattan az ágyból, és felajánlja, hogy elkíséri Charlie-t erre a fantasztikus kalandra.
A gyárban Charlie-t sorban érik a meglepetések. Wonka saját sípoló, kattogó, zúgó találmányai sorra ontják ki magukból a különféle ehető csodákat; állandóan nyüzsög a sok jókedvű Umpa-lumpa, van csokoládé vízesés, színes nyalóka mező, ehető mentolos cukor-fű. Egy teremben több száz mókus töri a diót, mogyorót, olyan gyorsan, hogy az ember beleszédül a látványba is. Wonka pedig egy átlátszó liften száguldozik keresztbe-kasul az óriási gyárban.
Elbűvölő és kreatív találmányait látva nem meglepő, hogy Wonka nem hagyományos vendéglátó. Szinte semmi másra nem gondol, csak az édességre - illetve néha valami az eszébe jut ugyan, de arról nem hajlandó beszélni, és szemlátomást nem lehet valami kellemes élmény. Az a pletyka járja, hogy Wonka évek óta nem hagyta el a gyár épületét. Charlie csak találgatni tudja, hogy ki is valójában Wonka, és miért pont az édességkészítés élteti.
Közben a többi gyerekről kiderül, hogy nagyon rossz arcok; csak saját maguk iránt érdeklődnek, nem értékelik Wonka találmányait. Rossz természetük és elkényeztetettségük miatt mind olyan galibát okoznak, ami miatt korábban be kell fejezniük a gyárlátogatást.
Amikor már csak Picur Charlie maradt, akkor jön, legalábbis Wonka várakozásai szerint, a gyárlátogatás legjobb része: odaadja a gyár kapujának kulcsát a kiválasztott gyereknek. Wonka - saját család híján - azért találta ki a gyárlátogatást, mert így akarta kiválasztani azt a különleges gyereket, aki méltó utódja lehet.
Egy dologra viszont nem számított: hogy a nagylelkűségéért cserébe őt is nem várt meglepetés, sőt jutalom éri...
A Charlie és a csokigyár 1964-ben jelent meg. Azóta 32 nyelven, 13 millió példányt adtak el belőle. Johnny Depp, aki a filmben Willy Wonkát alakítja, elsősorban a fordulatokat és meglepetéseket értékeli Dahl művében "Azt hiszed, tudod mi fog történni, aztán valami teljesen váratlan dolog következik be, és komolyan elgondolkodtat. Tulajdonképpen a könyv lényege a belőle levonható tanulság, miközben mesés és szórakoztató a történet."
Tim Burton rendező és John August forgatókönyvíró kis finomságokkal egészítette ki az eredeti történetet. Úgy gondolták, hogy némi magyarázattal kell szolgálniuk, miért is lett Wonka annyira furcsa. Miközben a gyerekek és kísérőik körbejárják a gyárat, Wonka visszaemlékszik egy-egy apjával folytatott beszélgetésre gyermekkorából. Apja, a szigorú fogorvos megtiltotta fiának, hogy édességet fogyasszon, így Willy édesség iránti vágya addig fokozódott, míg csoki-birodalom nem lett belőle.
A gyárlátogatás során Charlie feltesz egy ártatlan kérdést Wonkának, hogy milyen érzés volt, amikor először kóstolt édességet, és ez nagyon felkavarja a gyárost. Aztán késöbb, mikor felajánlja Charlienak a legnagyobb ajándékot, magát a gyárat, Charlie visszautasítja, ha a családját otthon kell hagynia. És Wonka rádöbben, hogy talán a legnagyobb érték a család, nem pedig a gyár és a pénz.
"Ez gyönyörű és egyszerű üzenet - magyaráz Burton. - Vannak az anyagi dolgok, és az érzelmi kérdések. Néha a legfontosabb dolgok a legkézenfekvőbbek."

Willy Wonka, Picur Charlie és a Picur család

Burton és Johnny Depp 1990-ben, az Ollókezű Edward (Edward Scissorhands) forgatásán ismerte meg egymást. Azóta több filmen is dolgoztak együtt; mindketten nagyon elismerően nyilatkoznak a másik képességeiről, a közös alkotó folyamat hatékonyságáról és minőségéről.
"Johnny zseniális karakterszínész - magyaráz a rendező. - Olyan karakterszínész, aki igazi főszereplő is egyben. Ez az, ami a legelső pillanatban megfogott benne, meg az a tény, hogy nem érdekli őt a saját imázsa, hanem csak arra koncentrál, hogy minél hitelesebben adja elő a szerepet. És mer kockáztatni. Akárhányszor dolgozom vele együtt, mindig más."
15 év után először nyitja meg a gyár kapuit Wonka, és látszik, hogy nagyon szokatlan és kényelmetlen számára az emberekkel való kapcsolatteremtés. "Megpróbál pókerarcot vágni - így Depp, - de valójában retteg a valódi kapcsolatoktól és az emberi közelségtől. Szerintem hipochonder, fél a fertőzésektől, ezért is hord folyton kesztyűt. Vannak pillanatok, amikor a filmben azon kapjuk Wonkát, hogy színészkedik, ráadásul rosszul, mert kis papír fecnikről olvassa a szövegét. Szerintem nem szívesen tölt időt ezekkel az emberekkel. Sőt, az első perctől folyamatosan küzd, hogy a mosoly el ne hagyja az arcát. Ugyanakkor élvezi egy picit, hogy showman lehet, és felvághat találmányaival.
"Willy Wonka csodabogár - magyaráz az egyik producer, Richard Zanuck. - Furcsa, nevetséges, esetlen, és teljesen sérülékeny; érdekes összetétel, mert mély érzésű is és gyerekes is. Nincs az a színész Deppen kívül, aki ilyen mélységet tudna adni ennek a szerepnek."
Depp nagy hangsúlyt fektetett néhány olyan részletre, mint Wonka haja, fogsora vagy akár a szeme. "A keménykalap egyértelmű választás volt, mert rajzokon láttam, és tetszett. A haját pedig bubifrizuraként képzeltem, ami ugyan nem áll jól neki, de Wonka azt hiszi, hogy divatos, mert évek óta nem volt az utcán," mesél Depp.
Mivel a könyv szerint Wonkának nagyon csillogó szemei vannak, Depp ibolyaszínű kontaktlencsét hordott a forgatás alatt. A fogorvos apja miatt pedig Depp ragaszkodott ahhoz, hogy tökéletes fogsort villantson vendégeire a sápadt gyáros. Összességében Wonka különleges alak, idejemúlt, de kifinomult ízléssel, amit beszéde is tükröz.
Charlie szerepében Freddie Highmore-t láthatjuk, aki már játszott együtt Deppel, a 2004-es Én, Pán Péterben (Finding Neverland). A rendezőt meglepte, hogy mennyire természetes és hiteles Charlie szerepében a 12 éves fiú. "Mindvégig nagyon komoly tud maradni, anélkül, hogy hamisnak tűnne. Ez még felnőtt színészeknek sem egyszerű feladat. Könnyedén tudja láttatni az érzelmeit, még szavak nélkül is, és ez olyan képesség, amely valakinek vagy van, vagy nincs," értékel Burton.
"Charlie teljesen átlagos, normális fiú. Nincs semmilyen különleges képessége, vagy tehetsége. Sőt, igaziból semmije sincs a szerető családján kívül, de mindig kedves mindenkivel. Tehát amikor valóra válik az álma, és elmehet a gyárba, mindenki örül, mert nagyon megérdemli," magyaráz Highmore.
"Freddieből sugárzik a jóság, de nem viszi túlzásba," magyaráz Zanuck, az egyik producer. "A jóság néha annyira unalmas tud lenni a vásznon, - veszi át a szót Helena Bonham Carter. - Charlie jól nevelt gyerek. Nem kényeztették el, ellentétben a többi gyerekkel. Épp az a jó Freddieben, hogy nem csöpögős és nyálas az alakítása, ami ennek a szerepnek amúgy nagy potenciális veszélye."
Joe nagyapót David Kelly alakítja. Amikor megkérdezik tőle, hogy miért vállalta el a szerepet, válasza a következő: "50 Umpa-lumpa evezett abban a rózsaszín cukorból készült csónakban, melyben együtt ültem Johnny Deppel. A díszletek gyönyörűek - mindegyiket kézzel festették. Minden nap fantasztikus volt a forgatásra menni."
"Ahogy Joe nagyapót is számos pofon érte, Charlie szüleit is elég sok csalódás érte az életben - mesél Bonham Carter. - Nehéz életük volt, megszokták, hogy mindig vesztenek, éppen ezért esélytelennek tartják, hogy Chralie megnyerje az arany belépőt a gyárba. De aztán mégis megnyeri a jegyet, és az egész család együtt drukkol és örül, mert reményt ad, hogy életükben először valami fantasztikus is történik velük.

A négy elkényeztetett gyerek

A négy másik nyertes gyereket alakító színészt több országból válogatták ki. A négy nehezen elviselhető gyerek nem szörnyeteg, de ahogy Zanuck fogalmaz "nem lenne rájuk semelyik normális szülő büszke, az biztos."
Vilolet Nyália (Anna Sophia Robb) óriási önbizalommal rendelkezik, és mindig mindenből versenyt csinál. Szobájába be se fér a sok trófeájától. Jelenleg a folyamatos rágózás világrekordját próbálja megdönteni. Wonka figyelmeztetése ellenére bekap a gyárban egy kísérleti fázisban lévő rágógumit, és pár másodperc alatt kék lesz, felpuffad, mint egy óriás lufi, és el kell őt különíteni.
A tudálékos Mike Tévé (Jordan Fry) állandóan számítógépes játékokkal szórakozik. Épp Wonka egyik kísérletét szólja le, amelynek lényege, hogy elektromágneses sugarak segítségével próbált csokoládét szállítani a TV-n keresztül. Tévé a kísérlet kellős közepén elállja a sugarak útját, váratlan következményekkel.
A falánk Augustus (Philip Wiegratz) nem bír ellenállni a gyár vonzó csokoládé folyójának, elsurran a csapattól, hogy belenyaljon az édes folyóba, édesanyja és Wonka tanácsa ellenére. Bele is bukik, fejjel előre a sűrű csokiba, és a gyár egy messzi részén köt ki.
Közben a reménytelenül elkényeztetett Veruka Só (Julia Winter) saját problémáival küzd. Amint meglátja a mogyoró- és diótörő mókusokat az egyik teremben, rögtön elkezd követelődzni, hogy neki is kell egy mókus, és nekiindul, hogy kezébe vegye az irányítást. A mókusok egy ideig figyelik, majd úgy döntenek, hogy ő is selejtes áru, és a romlott mogyorók után begurítják a szemétledobóba.
A kísérő szülők a lehető legkevésbé tudnak a gyerekekkel bánni, ez a gyárban tett első néhány lépés után egyértelműen kiderül. Nyáliasné (Missi Pyle) inkább edzőnek és menedzsernek tűnik, mint anyának. "Nyáliasné azt szeretné, ha a lánya mindent megkapna, ami neki nem adatott meg, - magyaráz Pyle. - Violetbe beleoltotta a küzdőszellemet, olyannyira, hogy másra már nem maradt hely! A gyárba összeillő szerelésben érkeznek, azt feltételezvén, hogy úgyis a főnyereménnyel térnek majd haza, legyen az bármi."
Só úr (James Fox) az elkényeztetett Veruka apja mindent meg akar adni lányának. "Veruka egy imádnivaló édes, kedves, tehetséges, tökéletes kislány, ha az apja megadja neki, amit éppen kér. Ha nem ezt tenné, addig sikítana, amíg meg nem kapja," mondja Fox.
Tévé úr (Adam Godley) és Gloopné (Franziska Troegner) sem jobb szülő. Tévé úr eltűri, hogy a fia ugráltassa, a másik pedig rá se hederít arra, hogy Augustus folyamatosan zabál.

Az Umpa-lumpák és Dr. Wonka

Burton Deep Roy-t tartja a show business legkeményebben dolgozó emberének, miután egy személyben játszotta végig az egész Umpa-lumpa közösséget! Az Umpa-lumpákat Willy Wonka mentette meg, és hozta el őket a messzi Lumpaföldről a gyárba, ahol egésznap jókedvűen dolgoznak, és kedvenc ételüket, a kakaóbabot eszegethetik.
"Először, amikor Tim beszélt nekem az ötletről, még csak egy Umpa-lumpa figuráról volt szó - meséli Roy. - És abból az egy figurából akart több százat klónozni. Legközelebb avval fogadott, hogy inkább 5 különböző közeli felvételt szeretne rólam. Aztán amikor Londonban beszélgettünk, akkor már az ötből 19 különböző Umpa-lumpa figura lett! A végére már nem érdekelt, hogy hányat kell alakítanom, annyira belejöttem és élveztem."
A csapat a legújabb technológiák segítségével népesítette be a képernyőt több száz sürgő forgó Umpa-lumpával. Roy különböző alakításait rögzítették, sokszorosították, és picit módosították, hogy tényleg különbözőnek tűnjön mindegyik gyári munkás, ne csak az a 19-féle legyen, amit valóban kamerán rögzítettek. Aztán mindent le is kellett kicsinyíteni. Roynak hosszú hónapokig kellett gyakorolnia a koreográfiát, ugyanis több jelenet is van, ahol az Umpa-lumpák dalra fakadnak és táncra perdülnek, és neki 19-féleképpen kellett mindegyiket előadnia.
"A közönség azt hiheti, hogy mindent a számítógép alkotott meg, de nem ez a helyzet, - folytatja Roy. - Ha 20 Umpát látsz, mind a 20 én vagyok."
Willy apja, Dr. Wilbur Wonka (Christopher Lee) Willy emlékképeiben tűnik fel. "Wonka nem rossz apa, csak képtelen kimutatni a szeretetét," vélekedik Lee. Dr. Wonka fogorvosként túlzottan féltette fia fogait, ezért megtiltotta fia számára, hogy édességet egyen, holott Willy erre mindennél jobban vágyott.


Wonka világának megépítése

A gyár falain belül a gyereke felfedezik a csoki folyót és -vízesést, az ehető fákat, a hihetetlen gépeket és az egész fantasztikus világot. "Nem akartunk túl sokat dolgozni a kék illetve zöld háttér előtt, inkább mindent, amit csak lehetett, megépítettünk," meséli a rendező.
Amit Dahl kitalált, nem volt könnyű megvalósítani. A csokoládégyárban számos olyan terem volt, ahol különféle környezetet alakított ki Wonka: például a csoki vízesés melletti hely, ahol az Umpa-lumpák laknak és dolgoznak, vagy ahol a cukorkákat termő fák nőnek, vagy ahol a fű is ehető. A termek közül néhányban különleges édességeket gyártanak, míg más gépek újabb fantasztikus finomságok kitalálásával kísérleteznek. A gyáron a legkönnyebb úgy végigmenni, ha az ember bepattan a rózsaszín cukorból készült csónakba, és végigevez a csoki folyón, vagy ha beszáll a mindenféle irányba repkedő üvegliftbe.
A csónak tökéletes példa arra, hogy mennyi munka van a filmben. Ugyanis a csónakos jeleneteket, ahol a kistermetű Umpa-lumpák eveznek, nem lehetett egyszerűen a valóságban leforgatni, hanem sok mindenhez igénybe kellett venni a számítógépes animációs csapat kreativitását is. A csoki folyón zajló jelenetek valóságosak, az alagútban játszódó jeleneteket azonban kék háttér előtt rögzítették, és utólag alkották meg az alagutat. A hajóban ember-méretű szereplők is vannak, valamint a lekicsinyített Umpa-lumpák; ez is elég sok számítógépen végzett munkát jelentett.
Az üvegliftet sem volt könnyű megalkotni: Nagyon stabilnak kell lennie, az ajtóknak, bárhogy is álljon a lift, nyílnia, záródnia kell - magyaráz McDowell. - Elég erősnek kellett konstruálni ahhoz, hogy nagy sebesség mellett kibírja, ha átröpül a díszleten. És még azt is meg kellett oldani, hogy hova helyezzük el a kamerát a teljesen átlátszó üveg szerkezetben."
"Tim mindenképpen nagyon élénk, primer színű világítást akart használni - mesél Philippe Rousselot, operatőr. - Elég hamar kiderült, hogy az élénk színű világítás és a csokoládé nem jó párosítás. Nagyon kellett figyelnünk, hogy a csokinak ne szürke, a csónaknak pedig ne valami sáros színe legyen a képen. Nagyon kemény meló volt úgy beállítani a világítást, hogy egyes dolgokra normális (fehér) színű lámpa világítson, a falakra és más díszletekre pedig színes lámpa."

A csoki folyó
"Tim számára a legfontosabb dolog a csoki folyóval kapcsolatban az volt, hogy úgy nézzen ki, hogy mindenki meg akarja kóstolni - emlékszik vissza Joss Williams. - És meg is kapta, amit kért." Ez rengeteg háttérmunkát igényelt; folyamatos kísérletezést, tesztelést és biztonsági ellenőrzést, nem is beszélve a logisztikáról, a csoki szállításáról és tárolásáról.
Első körben a stáb úgy tervezte, hogy a csokit a stúdión kívül állítsák elő, de helyszínre szállításához több mint 40 tartálykocsi kellett volna. Sokkal jobb ötletnek tűnt az az elképzelés, hogy a csokit a helyszínen keverjék ki. A keveréshez a hagyományos cementkeverők kevésnek bizonyultak. Olyan eszköz kellett, ami egyszerre 3-4 tonnát képes megkeverni. Erre a célra a fogkrémek keverésére használt gépeket szemelték ki és vették kölcsönbe. Ezek a gépek egyszerre akár 12 tonnányi anyagot is tudnak keverni, és akár 20 ezer tonnányi csoki tárolására is alkalmasak.
Összességében a forgatáshoz kb. 800 ezer liter folyékony csokoládéra volt szükség; ebből kb. 130 ezer a csoki vízeséshez, a többi a 8-12 méter széles, kb. 1 méter mély folyóhoz.
A pontos recept kifecsegése nélkül Williams elárulja, hogy a végén vizet, étkezési cellulózt és különféle színezőanyagokat használtak fel a megfelelő szín és textúra elérése érdekében. "Egész más a dolgok színe szabad szemmel, mint a vásznon - magyaráz Williams. - Ezért rengeteg árnyalattal kísérleteztünk, míg végre megtaláltuk az igazit." A kész masszát állandóan tisztítani kellett, és a helyi labor naponta ellenőrizte, hogy elég biztonságos-e fürdésre, evésre. Félig viccként hozzáteszi, "a bogarak számát a még elfogadható szinten kellett tartani. Kb. annyi bogár lehet benne, amennyit az ember a repülőn szétosztott szendvicsben találna."
Az egyik jelenetben Augustus beleesik a csoki folyóba, és be is szippantja egy vezeték. Philip Wiegratzot apránként szoktatták hozzá, hogy milyen érzés csokiban úszkálni. "Először csak egy kádba kellett beülnie. - mesél Williams - Aztán legközelebb, a duci-rucit is magára kellett vennie, amit a jó húsban lévő Augustusként a filmben végig hordania kell, és így kellett a csokiba bemásznia. Ez azért is volt fontos lépés, mert tesztelnünk kellett, hogy se túl könnyű ne legyen a jelmez, mert akkor a felszínen úszna, se túl nehéz, mert akkor rögtön elsüllyedne. Philip számára a legkellemetlenebb rész az volt, amikor le kellett merülnie, a csoki a fülébe ment, és utána egy darabig alig hallott."

Az Umpa-lumpák
Az Umpa-lumpák életre keltése nagyon összetett feladat volt; de a legnehezebb dolga Deep Roynak volt. Ha 5-6 vagy akár 20 Umpa-lumpa látható egy jelenetben, azt mind Roy alakította. Külön-külön vették fel a jelenetet, úgy, hogy Roy mindig egy picit arrébb állt, mindig egy picit máshogy mozgott és énekelt. A filmben többször táncra perdülő Umpa-lumpák előadását hosszú hónapokig tartó koreográfiagyártás és betanulás előzte meg.
"Én úgy fogtam fel, mintha 19-szer ismételtük volna meg ugyanazt a jelenetet - magyaráz Roy, aki torna- és táncórákra járt a szerepre való felkészülés keretében. - Az volt az egészben a legtrükkösebb, hogy arra is emlékeznem kellett, hogy öt felvétellel korábban hol is álltam pontosan, és mindig tudnom kellett, hogy merre forduljak, hova nézzek közben. Rengeteg gyakorlást igényelt."
"Iszonyú nehéz volt ennyi verzióval, felvétellel dolgozni - emlékszik vissza Chas Jarrett, a vizuális hatásokért felelős vezető. - Annak ellenére, hogy az Umpa-lumpák nagyjából egyformák, mindegyikük arcformáján és arckifejezésén változtattunk kicsit. A hajuk is eltérő, mint ahogy a mozgásuk sem teljesen azonos."
Az arc rögzítésére alkalmazott új technológia a hagyományos animációnál annyival tud többet Jarrett szerint, hogy a szem és a száj formája, illetve beszéd közben az áll mozgása és a bőr húzódása az orr körül sokkal élethűbb. Az animációkért felelős kollegák általában ezekkel a részletekkel küzdenek a legtöbbet. Szerencsénkre a munka nagy részét Deep Roy elvégezte helyettünk szuper alakításaival."
Ha ez még nem lett volna elég feladat, az Umpa-lumpák egy méter magasak sincsenek, ezért Deep Roy alakítását mindig le is kellett arányosan kicsinyíteni. Ez önmagában nem komplikált művelet, de az Umpa-lumpák gyakorlatilag a film minden kockájában szerepelnek, és ráadásul mindig a rendes méretű szereplőkkel együtt.
“Minden díszletből, amiben az Umpa-lumpák szerepelnek, több méretet kellett gyártanunk, - mondja Alex McDowell. - Mondok egy példát: amikor az Umpa-lumpákat saját környezetükben vesszük fel, akkor minden ember méretű. Ha például az Umpa-lumpák emberi méretű székbe ülnek, akkor Deep Roy a valódi székhez képes dupla akkorában ül. Amikor Wonka az Umpa-lumpák környezetébe megy, akkor minden díszletet fele méretben is el kell készíteni, hogy látsszon, mennyivel kisebbek az Umpa-lumpák."



A mókusok
Wonka elismeri és kihasználja azt a tényt, hogy a mogyorófélék legnagyobb szakértői az egész világon a mókusok. Nincs olyan élőlény vagy gép, amely gyorsabban vagy pontosabban tudná szétválogatni a jó és a rossz mogyorókat, diókat.
Amikor a gyárlátogatás során elérnek Wonkáék a mókusokhoz, a gyerekek 100, apró széken ülő, sürgő-forgó mókussal találják szemben magukat. Minden egyes mogyorót szagról, hangról értékelnek, a jókat megpucolják, a rosszat kidobják.
Wonkához hasonlóan Tim Burtonnek is a valódi mókusokra fájt a foga. Az állatokat Mike Alexander tanította be. Egy mókust nagyon nehéz bármire is megtanítani, nemhogy 100-at," meséli. Végül vegyes-felvágott lett a dologból. 40 mókust sikerült annyira betanítani, hogy a forgatásra alkalmasak legyenek, a nehezebb műveleteket pedig számítógéppel oldották meg.
Alexander csapata 4 trénerből állt (és egy mindent folyamatosan felügyelő állatvédőből), akik 19 héten keresztül foglalkoztak az állatokkal. Néhány mókust angol családok adtak kölcsön, néhányat menhelyekről hoztak.
Annak ellenére, hogy intelligensek és fotogének, a mókusok köztudottan nehezen kezelhetők. Függetlenek és kiszámíthatatlanok, és nem szeretnek sokáig egy helyben ülni. Az első néhány hét azzal telt, hogy kicsalogattuk az állatokat, hogy merjenek mellénk ülni, - emlékszik vissza Alexander. - Apró lépésekben haladtunk. Amikor már nyugodtan ültek mellettünk, megmutattuk nekik a díszletet, megtanítottuk őket felemelni mogyorókat, és beletenni azokat egy tálba, majd a futószalagra. Amikor végre megszokták ezt a folyamatot, egyre gyorsabbak lettek, és kezdett minden a helyére kerülni."
Mindegyik mókust nevén szólítottak, és lassan jobban megismerték őket, hogy melyik mókusnak mihez van leginkább tehetsége. Mindegyik állat képes tanulni, de vannak, akiknek bizonyos dolgok jobban mennek - folytatja Alexander. - Voltak olyan mókusok, akik egyszerűen nem akarták felbontani a mogyorókat, mások meg, ha ráharaptak, ki se engedték a kezükből. A legokosabb mókusaink láthatóak munka közben a filmen."
Azért persze vannak dolgok, amikre a mókusok fizikailag képtelenek - veszi át a szót Nick Davis -, nem tudják például a válluk fölött átdobni a mogyorókat." Emiatt mókusformájú gépeket is be kellett vetni, hogy a hátsó sorok szorgos - sosem fáradó - munkásait alakítsák".