Rögtön az első képkockák után úgy érzi az ember, hogy ez már nem az a legénység. Mindenki sokkal energikusabb, emberibb. Troy és Riker esküvőjén például Worf annyira a pohár fenekére néz, hogy ájultan borul az asztalra, egy hatalmas csattanás kíséretében, s legközelebb csak akkor mutat életjelet, amikor Data énekelni kezd a színpadon. Bár ez az utolsó TNG mozi, nem érzékeltetik, hogy többet nem találkozunk hőseinkkel. Elég nehéz is lenne elhitetni a nézővel, hogy a legénység ideje lejárt, miközben Picard egy hatalmas vigyorral rodeózik a homokban a Mad Max-ből ismert járművel. Bizony, derék kapitányunk az érzelmek új skáláját mutatja. Ilyennek még sose láthattuk. De nem csak ő okoz megdöbbenést. Itt van például Troy tanácsadó, akit telepatikusan megerőszakolnak, egy rövid, de hatásos jelenetben. Eddig rendben is volna a dolog, de egy korábbi Star Trek epizódban sem tudtam volna elképzelni róla, hogy később bosszút álljon a tett elkövetőjén. A legénység emberségét mutatja az a rész, amelyben Picard, más kiutat nem látva, kiadja az önmegsemmisítést beindító utasítást. A drámai pillanatban a hídon dolgozó tisztek bizonytalanul néznek egymásra. A hangulat fokozódik a vásznon, és a vászon előtt, ám ekkor a komputer közli, hogy a parancs nem végrehajtható, az önmegsemmisítés nem működik. A legénység hirtelen megkönnyebbül, sőt, hallhatjuk is, amint azt mondják: "Nem működik az önmegsemmisítő!", és mindenki tovább folytatja munkáját. Picard arcáról pedig az "Ez nem jött be, mit tegyek most?!" kifejezés olvasható le egy pillanatig.
Az ellenfelek belépője rendkívül hatásos. A maszkok tökéletesre sikerültek, egy jobb horrorfilm elején érezhető borzongás ül rajtunk pár percig. Nagy kár, hogy később ez teljesen eltűnik. Külön jó pontot érdemel, hogy nem csak mi, nézők félünk, hanem Picard és társai arcáról is leolvasható az aggodalom és a feszültség. Eddig kiváló. Később sajnos megismerjük őket, a félelem eltűnik, sőt, már majdnem sajnálattal gondolunk rájuk a csúnya kinézetük miatt.
A legfőbb gonosz azonban ember, Pickard klónja. Róla csak annyit, hogy pontosan úgy viselkedik, mint ahogy a James Bond filmben szoktak a Föld elpusztítására törő őrültek. Minden tárgyi, anyagi feltétellel rendelkeznek, csak éppen inkompetensek. Érthető, hogy a Pickard-klón érzelmileg érintett, végül is önmagával harcol, az igazi kapitányon azonban kevésbé érezhető ez a céltudatlanság. Ki tudja, hányszor próbálja megölni a klón valódi önmagát, egyszer sem sikerül neki. Valahogy mindig elszúrja, pedig csatlósai állandóan felhívják figyelmét hibáira. Fogjuk rá, hogy tapasztalatlan. De akkor miért ő a főnök?
Az Enterprise-E kiváló formában van. Rendszereit felújították, a transporterek gyorsabban működnek, sőt, a replikátorok is szebben duruzsolnak. Minden szép és jó, de nem sokáig. Szegény járgányt hamar leamortizálják egy-két igen látványos akciórészben. Ha emlékezetem nem csal, ennyire még egy Enterprise űrhajót sem törtek széjjel, leszámítva azokat, amelyek végleg elpusztultak. Eddig egyedül a Voyager epizódokban élhettünk át hasonló rombolást. A film ezen kívül tartogat még pár meglepetést: például látott már valaki űrsiklót, amint egy űrhajó szűk folyosóin száguldozik? Nem? Most megnézheti!
Tovább bővítik az újdonságok listáját a szokatlan (de nem rossz) kameraállások. Érdekes, de például a konzolok, a villogó képernyők fontosabb szerepet kaptak, mint máskor. Többször totálban tűnnek fel a panelek, láthatjuk, amint nyomkodják őket, különböző utasításokat adva a hajónak. Nekem úgy tűnt, hogy a kijelzők némileg megváltoztak, és a legénység új trikordereket (amik nem igazán tetszettek) kapott.
Ebben a fejezetben említenék szót röviden a zenéről, mivel ez sem szokványos. A zene dinamikus, de úgy éreztem, hogy ritkábban csendülnek fel a hagyományos Trek melódiák. Sokszor a nyugodtabb akciórészek alatt is pergő muzsika szól, állandó feszültséget, izgalmat keltve. A filmhez tökéletesen illenek a néha nagyon furcsa dallamok, amiket leginkább a "progresszív szimfonikus" jelzővel tudom illetni. Egyszóval nem szabványos ST módón dübörög a zene, de ez nem baj.
A film jó. A látvány újra megüti a mércét, a történet érdekes. A kiváló kezdés után sajnos kis csalódás a befejezés, mivel kísértetiesen hasonlít az Űrlázadásban történtekhez. Hát majdnem minden Trek mozinak egy visszaszámlálással kell befejeződnie?? Kétlem?
Az ellenfelekből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, így olyan szerencsétlenek szegények. Ez persze ízlés dolga, mint ahogy az is, hogy kinek tetszik majd és kinek nem az új, energikus legénység. Tény, hogy sokkal több érzelmet mutatnak, mint egyébként, ezek pedig széles skálán mozognak. Számomra úgy tűnt, hogy a készítők szerettek volna elmozdulni a "világ hősei" irányból az "akár te is ott lehetnél" irányba. Plusz pont, hogy kezdem úgy érezni, hogy rájöttek végre, nem elég ráaggatni valamire a Star Trek nevet, hogy hozza a pénzt. A színvonalat is biztosítani kell! A film méltó tizedik rész!
|