7. A reneszánsz vokálpolifónia korszakai

és legnagyobb egyéniségei

(Dufay, Binchois, Ockeghem, Busnois, Josquin)

A 15. sz. első felében az angolok olyan zenei stílust hoztak létre, amely nagy hatással volt a kontinens zenéjének főáramára. Itália, amely a művészetekben a reneszánsz szülőföldjének számít, a zenében a külföldiek uralma alatt állt: kb. 1420-1490 között Itáliában nem született jelentős zeneszerző, de az északi mesterek meghatározó szerepet töltöttek be itt.

A százéves háború után a legnagyobb hatalmat a burgundi hercegek tudhatták magukénak. Jó Fülöp és Merész Károly udvarában zenészek is voltak: az udvari zeneegyüttes létszáma 15-27 fő)

Az iskola 3 forrásból táplálkozhatott:

§         francia hagyományok (elsősorban az Ars nova formai- és műfaji eredményei)

§         az északi zeneszerzők itáliai kapcsolatai (amik már Ciconia idejében kezdődtek. Elsősorban a dallamosság, a világos, zárlatokkal tonálisan jól tagolt formaképzés és az érthető szövegkezelés gyakorolt rájuk hatást.)

§         angol hatás (a hármashangzatok használata: ezáltal a szép hangzás harmóniailag is biztosítva lesz)

Ebben az élénk nemzetközi környezetben nőttek fel Burgundia nagy tehetségű muzsikusai, a reneszánsz zene megteremtői.

Az első nemzedék (Nézd meg az idetartozó tételt!)

a)     Guillaume Dufay (1404-1474)

A reneszánsz kor zenei nyelvezetés lényegében G. Dufay alakította ki. Életéről keveset tudunk: 1410 körül fiúénekes Cambrai székesegyházában, majd Párizsban, Olaszországban bukkan fel. Végül, 1440 után visszatér Cambrai-ba, és az ottani zeneiskola vezetője. Még életében a kor legjelentősebb zeneszerzőjeként és pedagógusaként tisztelték.

Kompozícióinak fő csoportjai: himnuszok, motetták, misék, világi dalok. Nagy számban maradtak fenn, javarészt olasz gyűjteményekben.

Himnuszok: a gregorián díszített formában a felső szólamban szerepel, s ezt kíséri a másik 2 szólam (csak ezek voltak lejegyezve). Ezek egymással oktáv- ill. szexthangközöket alkottak: a középső szólamot úgy kellett énekelni, hogy az a felső szólammal állandó kvártpárhuzamban haladjon. Ezáltal mindig telt hármashangzat-hangzást ért el a zeneszerző. Ez a szerkesztésmód a FAUXBOURDON. (pl. Jesu corona virginum)

1.                  A többszólamúan megkomponált versszakokat váltakozva éneklik az eredeti egyszólamú dallammal.

2.                 Motetták: Sok- viszonylag rövid darabot komponált, közvetlen liturgikus használatra, ezek gregorián dallam harmonizációi. Ezen kívül vannak igényesebb, cantus firmusra épülő művek is. (a legformásabb latin nyelvű kompozícióinak egy része ebbe a második típusba tartozik)

Dufay sokféleképpen dolgozta ki izoritmikus motettáinak komplex struktúráját:

I.                   Egy lassú mozgású tenor (csaknem mindig gregorián dallam) van szembeállítva gyorsabban mozgó felső szólamokkal.

II.                 Minden szólam izoritmikus – a tenor is.

III.              Minden izoritmiától független bevezető-, közjáték-, vagy utójátékkal ellátott művek. Az ilyen módon szerkesztett motetták főleg ünnepi alkalmakra készültek.

A motetták másik része a cantilena-szerkesztést követi:

I.                   Ezek lehetnek cantus firmus nélkül írott művek (mint az Alma redemptoris Mater), vagy

II.                 olyan motetták, melyekben a felső szólam hozza a parafrazeált gregorián dallamot.

Minden kompozícióban a hetes – mint „szent szám” – kapott meghatározó szerepet (7szótag = 1 sor; 7 sor = 1 vsz.)

3.                 Misék: késői alkotói korszakában, 1450 után keletkeztek. Az ordinárium öt részének összekapcsolásán alapuló forma az ő kezében vált adott keretté. Ez azonban annak volt köszönhető, hogy kapcsolatba került az angol zenével. Ez előtt csak különálló misetételek, és misetétel-párok láttak napvilágot. Ő volt ezenkívül az első zeneszerző, aki világi dallamot használt fel a misében vezérdallamként (a cantus firmust szinte mindig a tenorban helyezte el, és nyugodt menetű volt, bár ritmusa, tempója tételenként módosulhatott.) Pl. Missa „Ecce ancilla Domini” v. a Missa „L’homme armé”. Az utóbbi misében maga a dallam is átalakul: a hangok fordított sorrendben követik egymást.

A miserészek szövege különböző terjedelmű, ezért az arányok helyreállítása a zenész feladata. Erre jó módszer a Gloria és Credo meggyorsítása: a szöveg sűrített, szillabikus feldolgozása; viszont a Kyriét, Sanctust és Agnust nagy ívű melizmákkal szélesíti ki.

A kései misékben Dufay mindig 4 szólamot alkalmaz. Persze nem mindig szól együtt mind a négy, sok rövid szakasz jelenik meg a legváltozatosabb szólamkombinációkban.

4.                 Világi chansonok: A zene hangulatteremtő képességének mintaképei Dufay többszólamú chansonjai – a rondeau, virelai és ballade hagyományos keretei között. Ez egész költemény értelmét fogalmazza meg a szerző a zene nyelvén.

Több, mint 70 chansont és egy csokorra való olasz szövegű dalt komponált. Csaknem mind háromszólamú – a felső szólam legtöbbször kiemelkedő szerepet kap. Nagy részük a szerelmet ünnepli – mégpedig gyakran a reménytelen szerelmet.

A leghosszabb és legkomolyabb hangvételű költemények a ballade-ok voltak (strofikus versek).

A chansonok legnagyobb része a rondeau formáját követi. Általában háromszólamúak, de egy-két nyégyszólamú is akad köztük.

Dufay chansonjai igen jelentős részét képezik a szerző életművének. A chansonok mellett azonban írt néhány olasz dalt is. Ezek között vannak rondeau-formában megírott művek, de vannak olasz ballaták is. Az olasz dalok legszebbje Petrarca Szűz Máriához szóló költeményének megzenésítése (Vergine bella). Mivel világi műveket egész életében komponált, stílusának minden változását nyomon követhetjük benne:

Dufay stílusa:

§         Fiatal korában közvetlen elődeinek francia gótikus stílusát olasz és angol zenei elemekkel gazdagította.

§         Életének középső harmadában egész sor érett mesterművet alkotott,

§         de bizonyos szempontból a legnagyszerűbb, kései chansonjai Savoyában és Cambrai-ban eltöltött utolsó éveiből származnak.

Dufay sokféleképpen

Dufay fontosságát 2 pontban lehet összefoglalni:

§         művészete fontos szerepet játszott a tonika-domináns szerkezeten alapuló harmóniarend előkészítésében (pl. Adieu m’amour)

§         a cantus firmus bizonyos elemei a többi szólam zenei anyagát is átalakítják, így olyan egységes hangzáskép jön létre, melyben a szólamok egyenrangúsága is biztosítva van.

b)     Gilles Binchois (1400 körül - 1460)

Életéről: fiatal éveiben katonáskodott, majd Párizsban Suffolk herceg szolgálatába lépett. Később a dijoni udvarnál működött

Művei:

1.       egyházi műveinek nagy részén erősen érezhető, hogy a mindennapos liturgikus gyakorlat céljaira készült. Ezekben a fauxbourdon-technikát és a cantilena-szerkesztést ötvözi a szerző. Sok motettája, himnusza és Magnificatja egyszerű háromszólamú akkordokban halad.

Úgy tudjuk, hogy Binchois nem írt cantus firmus misét, sőt ciklikus mise sem maradt fenn tőle, mindössze odáig ment el, hogy a tételpár mindkét tagját ugyanabból a mise ordináriumból származó gregorián dallamra építette.

Legvonzóbb egyházi művei az egymagukban álló misetételek; ezek leginkább a chansonjaira emlékeztetnek.

2.       Binchois a hírnevét 54 francia chansonjával alapozta meg. Különösen népszerű volt a Files a marier és a De plus en plus.

Szerkesztésmódjukat tekintve, egy részük nagyjából ugyanúgy formulákból van összeállítva, mint a kevésbé igényes egyházi művek. Formailag szinte mindig a rondeau formáját követik. Minden sornak egy zenei frázis felel meg, és minden frázist egy tökéletes kadencia zár le, így a forma világosan tagolható.

Előadásuk többnyire szólisztikus: a felső szólamot énekelték, a többit pedig hangszeren játszották. Binchois irodalmi igényességét az mutatja, hogy kora több jeles költője is szerepel a szövegek szerzőinek sorában.

Második nemzedék (Nézd meg az ide tartozó tételt!)

Az 1420-as és 1430-as években született franko-flamand zeneszerzők zenéje nem hozott olyan hatalmas technikai újításokat, mint amilyen pl. a ciklikus mise megalkotása és kifejezése volt. Két fő vonás rajzolódik ki a korszak törekvéseiben: döntő lépések a szólamok egyenrangúsága felé, és az egyházi zene rangjának emelése. A két jelenség összefügg: a szerkesztés új módszerei a mise és motetta műfajában jelentkeztek, míg a világi dalok terén nem történt lényeges változás. Eltűnik az izoritmia és a többi formula is, valamint a szólamok egyenrangúságából következik, hogy mindegyik énekelhető; a hangszerek, ha kell erősítik, ha kell, pótolják az énekhangokat.

A négy szólam rendje is állandósult: Superius – Contratenor – Tenor – Bassus. A hangtér is kibővült: a szólamok világosan elkülöníthetők egymástól.

A második nemzedék két fő alakja Ockeghem és Busnois. Ők nem követték azokat a kortársaikat, elődeiket, akik hosszú éveket töltöttek Itáliában.

a)     Jean Ockeghem (1425-1497)

Élete: Kelet-Flandriában született, pályafutását énekesként kezdte az antwerpeni katedrálisban, majd Franciaországban találjuk, mint a király udvari zeneszerzője. Emellett állami funkciókat is vállalt.

Viszonylag kevés műve maradt fenn:   

§         11 teljes mise (1 Requiem)

§         néhány misetétel

§         10 motetta

§         20 chanson

Életművét mindenekelőtt a megoldások sokfélesége, örökölt vagy önmaga által megteremtett sémák kerülése jellemzi. Ami mégis közös, az ő stílusát meghatározó vonás: a szólamok egyenletesen hullámzó vonalvezetése, a szimmetriák és hangsúlyok mellőzése a dallamban és a ritmusban. A változatosság leginkább a misekompozíciókban jut érvényre.

1.       Egyházi zenéjének nagy részét a Chigi-kódex tartalmazza.

§           Misék: 3 csoportra lehet osztani a misekompozícióit: gregorián cantus firmust felhasználó misék (pl. Missa Caput) – világi cantus firmust felhasználó misék (pl. Missa l’homme armé) – szabad misék (pl. Missa cuiusvis toni, Missa Prolationum). Ha van cantus firmus, abból minden szólam részesedhet, és általában minden belépéskor más-más ritmikus alakban jelenik meg. Két szabad miséjében, a Missa Cuiusvis toni-ban és a Missa Prolationum-ban Ockeghem komplex technikai problémák megoldására vállalkozik: a Missa Cuiusvis toni („Mise akármilyen modusban”) úgy van megírva, hogy a kulcs-kombinációmegváltozásával a négy modus bármelyikében elénekelhető legyen, a Missa Prolationum pedig  egy sor kettős kánonból áll.

Reqiemjét a többszólamú halotti mise legelső fennmaradt emlékeként tartja számon a zenetörténet.

§           Motetták: ezekben törekszik arra, hogy a cantus firmus zenei anyagából minden szólam részesedjen, de nem ragaszkodott az imitációk következetes alkalmazásához (pl. Alma Redemptoris Mater)

2.        Világi műveinek nagy részében az imitáció és imitatív jellegű fordulatok már nagyobb szerephez jutottak. A középső szólam (contratenor) funkciója is gazdagodott. Ezek a darabok azonban mind eszközeikben, mind zenei tartalmukat tekintve lényegesen egyszerűbbek, mint az egyházi művei. A chansonokban a dallamvezetés világosabb, tagoltabb, a ritmus feszesebb, egyenletesebb, a zárlatok pedig a szöveg mondanivalójához viszonyulva jelzik a formaszerkezetet.

§         Chansonok: nagy részük háromszólamú rondeau. A saját művei mellett átdolgozott néhány korábbi – más zeneszerzőtől származó – chansont is. Különösen népszerű volt a maga idejében a Ma bouche rit és a Malheur me bat.

§         Binchois halálára írott gyönyörű lamentációja is inkább chanson, mint motetta, mivel a mű visszatéréses szerkezetét egy francia ballade szövege határozza meg, ami a legfelső szólamban hangzik fel.

b)     Antoine Busnois (1430 körül - 1492)

Élete: 1467-ben Merész Károly szolgálatába lépett, majd Brügge székesegyházának zenei vezetője lett.

1.            Világi dalai (77 mű): főleg rondeau-formát követő chanson. Többnek ő írta a szövegét is.

Egyházi művek: legalább egy misét írt és egy sereg motettát. Ez utóbbiak közül különösen érdekes az Ockeghemnek hódoló „In hydraulis”, melynek cantus firmusa mindössze három hangból áll. Az egyházi művek nagy része szintén cantus firmus technikával íródott. A „Missa l’homme armé” mindegyik tételében egyszer vagy kétszer fut végig a népszerű dallam; a tételek ezen kívül közös mottó-kezdet révén is kapcsolódnak egymáshoz.

Stílusára jellemző, hogy igyekszik a frázisindító és –befejező formai és dallami elemeket szembeállítani egymással. Emellett kiaknázza dallamaiban a szöveg metrikus szerkezete és hangsúlyviszonyai által kínált lehetőségeket. A szöveg tartalmának visszaadásával nem nagyon törődött. Igen jellemző az a törekvése is, hogy a három szólamot homogén textúrává olvassza össze. Ezzel eltávolodik a konvencionális rendtől, amelyben vezérdallam (superius), az ellenszólam (tenor) és a „töltőanyag” (contratenor) szerepel.

A harmadik nemzedék (Josquin) (Nézd meg az ide tartozó tételt!)

Tovább a tétel folytatásához >>