HP RPS írások

Cím: Botránygyanús tettek

Szerző: BlackX

Szereplők: Alan Rickman/David Thewis

Korhatár: 18 éven aluliaknak nem ajánlott (NC-17)!

Összefoglalás: Alannak segítésre van szüksége a számítógép használatához... és Davidtől megkapja.

Alan nyugodtan üldögélt londoni lakásának nappalijában a számítógép mellett. Örült, hogy ezen a forró nyári napon ki tudja zárni a meleget, a napfényt, a rajongókat és a médiát! Igen, ő az a bizonyos Alan Rickman, akit sok ember és minden Harry Potter rajongó ismer, a titokzatos -és sokak szerint szexi- bájitaltanár, Perselus Piton. Alan szerint is jó szerep, de a rajongást már kicsit sokkalta. Kellemetlennek érezte, hogy nincs magánélete. Nem mehetett sehová, úgy, hogy ne kísérnék őt fotósok százai, azt figyelve mikor tesz valami botránygyanús dolgot. Így hát maradt a lakás, ez a városi sokemeletes ház kilencedik emeletén lévő néhány szoba, amiről nem tud senki. Csak ő. Most épp zenét hallgat. Beethoven IX. szimfóniája: andalító, mégis vad. Csak kicsit unalmas, hisz a Windows mintazenéi közt csak ezt tudja hallgatni. Ugyanis Rickman művészúr annyira sem ért a számítógéphez, hogy bármit letöltsön az Internetről, vagy megkeresse a lejátszandó számot. És ez a kilencedik szimfónia tizenhatodszorra való meghallgatása után elég idegesítő. Tehát elhatározásra jutott, valakit ide kéne hívni! Valakit, aki ért a számítógéphez, az Internethez, de kit? Család, közeli ismerősök kizárva! Nem akarná, hogy megismerjék a kis búvóhelyét. Munkatársak... Ekkor ugrott be neki David (David Thewlis alias Remus J. Lupin) aki korát meghazudtolóan fiatalos, bár mindössze 42 éves, még nem is kell mással foglalkoznia. Alan sem kimondottan öreg a maga 59 évével, de azért ő már érzi, hogy múlik az idő. Na, fel is hívja. Kicsöng, felveszi. Azt mondja, tud jönni ma, úgyis ráér. Alan elmondja hova kell menni és már el is indult. Egy fél óra és itt lesz. Alan kisétált a konyhába, benézett a hűtőbe: sör, bor és valami tömény, amit úgyse fognak inni. Kaja nincs, tipikus férfilakás. Kinéz az ablakon, egy kocsi érkezik egy tíz perc múlva. Megáll, majd kiszáll belőle egy napszemüveges srác, ingben és halásznadrágban. Majd eltűnik a kapuban.

Alan kinyitotta az ajtót és beengedte Davidet. Az a tőle megszokott vidámsággal köszönt, majd levágódott a gép elé. Igazi hülyegyerek, mosolyodott el Alan.

- Na, szóval miben kell segíteni?- kezdett el veszett tempóban kattingatni.

- Hát, az Internet, letöltések, meg úgy egyáltalán a gép használata.

- Ohh, értem. Lám- lám! Valaki nagy rajongója Beethoven IX. szimfóniájának? Látom, hogy vagy hússzor meghallgattad egymás után.

- Az igazat megvallva- sütötte le a szemét Alan- nem tudok mást hallgatni- David egy darabig komolyan nézett rá, de amikor rájött, hogy nem viccel, elkezdett nevetni. Alan sértődött arcot vágott és hátrasöpörte már félhosszúra megnőtt mézszőkére festetett haját.

- Bocsánat, bocsánat- erőltetett valamennyi komolyságot magára David- csak eléggé meglepődtem, hogy ennyire amatőr vagy.

- Kérsz valamit inni?- próbálta meg elterelni a témát.

- Igen- sikerült, a nevetés abbamaradt, Alan pedig kisétált a konyhába, onnan kiáltott ki- Sör? Bor?

- Sört kérek- hallatszott a –Davidet ismerve– egyértelmű válasz. Aztán nekiültek „tanulni”. Dave bemutatta hogy lehet zenéket lejátszani, letölteni. Majd az Internetet magyarázta el, épp a keresőlapokat magyarázta.

- Egyszerűen beírod, milyen témában szeretnél keresni, mondjuk írjuk be: Perselus Piton- mondta mosolyogva és begépelte a nevet- és már ki is adott egy rakás oldalt- mutogatta David meg-meg nyitva egy oldalt.

- P. Piton/ R. Remus. Na, ez mi?- kérdezte egyik oldalnál, szinte magától- slash? Mit jelent az, hogy slash? Várjunk az nem valami gitáros?

- Elképzelésem sincs. Nézzük meg!

- Nincs köze a Beethoven-hez az biztos- viccelődött David. Alan ötletét el is fogadták, elkezdték olvasni. Amikor a pikánsabb részekhez értek, akkor döbbentek rá, hogy mit is takar az a bizonyos slash szó!

- Ohh!

- Anyám, ez eléggé...részletes és intim- dadogta David.

- Hát, az.- mindenesetre tovább nézték az oldalakat, de ahogy haladtak egyre több az előzőhöz hasonló oldalt találtak.

- Itt meg egy galéria!- állapította meg a fiatalabb. Mindkettőjüknek feltűnt a 18-as jelzés, de David végignézve magukon, megállapította, hogy elég idősek hozzá, hogy megnézzék. A képek tényleg megérték a 18-as karikát, különböző intim testhelyzetekben vagy akár aktus közben ábrázolta a két férfit. Egyikük se akarta bevallani, de valami megmozdult mindkettőjükben.

- Jól nézünk ki együtt- állapította meg David, majd meghúzta a sörösüveget. Alan először meglepődve nézte a férfit. A szanaszét álló haját, a száját, ami most az üveget öleli körül , mellkasát, ami az ivástól fel- le emelkedik. Lehetetlen dolgok jutottak eszébe, ez a perverz iromány! Most ilyen gátlástalan gondolatok cikáznak a fejében. Pedig eddig, nem mutatott semmi hajlandóságot a homoszexualitásra. Magában átkozta magát, de továbbra sem tudta levenni tekintetét a férfiról, még akkor sem amikor a másik is a szemébe nézett. Tényleg, mint a novellában: borostyánszínű szeme van, szép sejtelmes. Leteszi az üveget, szája sarkáról lefolyik egy kis italcsepp. Hirtelen nagy kísértést érez rá, hogy saját szájával törölje le. Kész, megőrült! De arcaik egyre közelednek egymáshoz, Alan tétovázik. Letámadja Davidet? De a másik nem hátrál meg. Sőt, egy pillanat és David szája már az övére tapad. Hirtelen kicsit meg is ijed, de néhány pillanat múlva már szétnyíltak ajkai, utat engedve a másik puha nyelvének. Vad táncba kezdtek nyelveik, míg a hálót keresték, egymástól nem elszakadva. Már az ágyon fekszenek egymásba feledkezve, amikor Alan észhez tért.

- Mit csinálunk mi?

- Valóra váltunk egy novellát!- mosolyogott David.

- Őrült vagy!

- Itt fekszel rajtam és azt mondod én vagyok az őrült?- nevetett. Erre Alan egy nagy lendülettel legördült Davidről, de rögtön magára is rántotta.

- Így te még őrültebb vagy- suttogta kéjesen, mikro David nyakát kezdte csókolgatni.

- Valld be, hogy te is élvezed!- tapintott ujjaival a lényegre David.

- Ezt nem tudnám letagadni!- zihálta Alan.

Davidnek nem is kellett több, szépen lesimogatta Alanről az inget, majd a nadrágot, míg Alan is az ő lecsupaszításán dolgozott. Hamarosan már mind ketten meztelenül feküdtek egymáson.

- Bízd rám magad!- suttogta David és ráült Alan csípőjére. Majd kezdett mozogni rajta, hozzádörzsölve magát Alanhez. Már mind ketten kemények voltak. David kicsit feljebb emelkedett, majd hagyta, hogy Alan férfiassága teljesen belécsússzon. Egyszerre nyögtek fel, ki a fájdalomtól, ki a gyönyörtől.

- Jól vagy? Abba hagyjuk?- kérdezte Alan meglátva David fájdalmat tükröző arcát.

- Nyugalom, megmaradok- mosolygott, majd elkezdett mozogni. Alan benyúlt kettőjük közé és megfogta David büszkeségét. A másik erre felnyögött és gyorsabb tempót diktált. Már mind ketten élvezték a szeretkezésüket. Alan kicsit felhúzta a lábait, így David meg tudott kapaszkodni, az egyre gyorsabb és erősebb lökéseket így jobban bírta. Majd szinte egyszerre értek a csúcsra, Alan úgy érezte, mintha az egekig emelkedett volna és végül egy hideg medencébe érkezett volna. Egyszóval, csodálatos. David pihegve feküdt a másik mellkasán, érezték egymás szívének rendszertelen lüktetését. Fél órányit feküdhettek így itt.

- Határozottan állítom, hogy új novellát írtunk- nevetett Alan, majd David is bekapcsolódott az önfeledt hahotába.

- Ilyet még soha nem éltem át- sóhajtott fáradtan Alan.

- Én se!

- Pedig elég magabiztosnak tűntél

- Hát, régen szerepeltem egy filmben, aminek hasonló témája volt* és forgatás alatt kicsit utána néztem ezeknek a dolgoknak.

- Oh, akkor már értelek- nézte, ahogy kedvese felkel az ágyról és kiindul a szobából

- Hozzak neked is inni valamit?

- Köszönöm kérek- válaszolt Alan, figyelte a parkettán ott maradó nedves lábnyomokat, majd már csak magának mondta:

- Ha ez kitudódna oltári botrány lenne!- elgondolkozott, miközben a nappaliban újra felhangzott Beethoven IX. szimfóniája.

Vége

*valós adat (Teljes napfogyatkozás, 1995)