õ ember, akivel lefeküdtem. Sirié a dicsõség. Ha nem volt túl részeg arra, hogy emlékezzen rá.
Hálótársam álmában nyöszörög, még jobban felém fordulva. Istenek, az évek csak úgy olvadnak le róla, mikor alszik. A grimasz enyhül; az aggódás-ráncok eltûnnek. Úgy néz ki... mint ahány éves. Majdnem jóképû. Nem, ez egy rossz szó rá. Sirius volt jóképû; Jamie volt jóképû, de Snape gyönyörû volt - és most is az.
Az endorfin beszél belõlem, azt mondom magamnak; az alváshiány. Jöjjön a reggel, és azon fogok gondolkodni, mi késztetett rá, hogy a zsíros dög közelébe jöjjek.
Nem, ez így hülyeség. Tudni fogom, miért. Emlékezni fogok rá, hogy miért fogtam a lassan formálódó barátságunkat és szakítottam darabjaira azzal, hogy megcsókoltam. Olyan hosszú idõbe telt, amíg megbocsátottam neki, hogy felfedte a kilétemet, mint vérfarkas. És azért a száz apróságért, amiket soha nem is kellett volna az õ hibájának tartanom. Olyan sok idõbe telt, neki, míg bocsánatot kért; nekünk, hogy igazából beszéljünk.
Nem tudok ellenállni; végigfuttatom az ujjamat Severus arcán, ahogy alszik. Soha nem hittem volna, hogy ilyen puha. Vagy hogy ilyen függõséget okoz.
Azt mondta, megcsókolhatom. Emlékszem már, ahogyan megérintem azokat a csodálatos ajkakat.
Soha nem kellett volna megkérdeznem. Nem kéne megérintenem, ahogy alszik. Bántani fog. Bántani fogom. Túlságosan különbözõek vagyunk, nem fog mûködni. Nem mûködhet...
Nem mintha számítana. Hamarosan felébred, és egy gúnyos megjegyzéssel el fog küldeni a szobájából. Könnyebb nem gondolni arra, hogy nem mûködhetett volna.
Csodálatos az illata. Mentol és citrom. És ez csak az illata.
Megint meg akarom csókolni. Csókolni, míg fel nem ébred. Csókolni, míg azok a fekete, szenvedélytõl ködös vermek kinyílnak. Csókolni mindenét, míg azokat az örömteli kiáltásokat nem hallatja megint. Kíváncsi vagyok, emlékszik-e, hogy könyörgött nekem.
„Fotózd le, tovább fog tartani.” Csak Severus tud egyszerre feddõnek és álmosnak kinézni.
Vagy ilyen csókolni valónak. Baszni valónak. Õ olyan baszni való. Nekem van teremtve, olyan tökéletesen illeszkedtünk. Beléhatolni olyan volt, mint hazaérkezni, akármilyen klisének is hangozzon. Azt akarom, hogy megint a nevemet kiáltsa.
- Remus? - egy kéz érinti meg az arcomat, tétovázva.
Ó igen, elfelejtettem, hogy még mindig rá bámulok. A kezeim már a testén szaladnak fel s le. Elfelejtettem, hogy várhatóan el fog küldeni. Nos. Majd legközelebb megteheti.
- Meg akarlak csókolni, Severus - meglepõdöm a hangomban lévõ morgáson.
Az ujjak most találták meg a mellbimbóit. Legutóbb levegõért kapkodott, csak attól, ahogy olyan finoman simogattam.
Ó, az az édes hang, a fekete fej hátravetve, hogy felfedje azt a tökéletes nyakat. Merlinre, meg kell kóstoljam a nyaka bõrét. Meg akarom jelölni azt a torkot.
- És ezúttal nem fogok kérni - a csók forró, nedves és elszánt. Mintha ez lenne az utolsó csók, amit megosztunk egymással. Nem érdekel többé.
Csak többet akarok. Többet mindenbõl. Akár kibírja, akár nem.
Severus elhúzódik a számtól, somolyogva. - És ha ellenállok?
A Jóistenit, ez az ember még tud beszélni? Biztosan nem vagyok már a régi. - Meg kõ' büntesselek akkor.
Megremeg a büntetés emlegetésétõl... vagy a bal kezemtõl, ami a combja belsõ oldalát simogatja; nem érdekel. Kibaszottul nem érdekel.
Mert most már õ is érint. Azok a kezek. Azok a hosszú, gyönyörû, tökéletes kezek.
- Ígéretek, ígéretek - Severus érces hangja még szebben szól, amikor megpróbál nem felüvölteni.
Lassítani kéne, hogy ezúttal tartson is valameddig. Tudom. Az utolsó is lehet. De nem bírok. Nem bírok, nem amikor õ érint.
Olyan sokáig akartam az érintését. Még akkor is, mikor gyûlöltem. De nem. Soha sem gyûlöltem, csak akartam.
Mindenütt csókolom most, kivéve ott, ahol könyörög, hogy érintsem. Könyörögj Severus, ez az, könyörögj nekem. Hogy tudjam, tényleg akarod, akarsz.
A kezei a lepedõt markolják, olyan szorosan, ahogyan lehajtom a fejemet. Ez a látvány. Arra késztet, hogy magamévá tegyem most, az enyémmé. Senkié sem lehet. Az enyém.
- Remus. Remus...
A nevem, az én nevemet kiáltja, senki másét. Az én szám az, ami ekkora gyönyört ad neki. Meg akarom tanítani neki, hogy csak én vagyok képes ezt adni neki. Senki más nem tudja. Így nem.
Nem tudom sokáig kínozni, a hangja... a hangja szólít. Szükségem van rá. Szüksége van rám. Három évvel ezelõtt kellett volna megtennem. Meg kellett volna tennem, mikor elõször egyedül találtam. Nem kellett volna elvesztegetni azokat a napokat, az enyém lehetett volna. Az enyém.
Csak addig eresztem el, hogy a síkosítóért kapjon. A tubus féltékennyé tesz. Valaki más hagyta ezt itt. Valaki másé volt elõttem. Ki merészelte? Õ az enyém. Senki nem láthatja így... senkié nem lehet így.
Egy ujj.
Két ujj.
Három ujj.
Merlinre, olyan gyönyörû. Olyan érzékeny. Olyan tökéletes.
A szem szenvedélytõl elhomályosulva, az egyedüli szavak, amik azokról az édes ajkakról szállnak fel, a nevem. Azt akarom, hogy a nevemet kiáltsa.
- Kész? - nem akarom bántani. Hallani akarom, hogy ugyanannyira szüksége van erre, mint nekem.
Csodálatosan utánozza a morgásomat.
Ó, nohát, ez érzéki. - Ne kérdezgesd, csak csináld!
Ismételtem volna magamat? Elvesztem azokban a szemekben...
Lassan teszem magamévá, azt akarom, hogy érezze. Tekintetemet az övébe fúrom; azt akarom, hogy emlékezzen rá, ki adja ezt a gyönyört.
Olyan szûk, olyan forró. Tökéletes, megrendelésre gyártva. Fej hátravetve, száj nyitva... édes nyögések.
Lábak a csípõm körül. Száj a számon. Nyögések.
- Gyorsabban - még nem könyörög.
Köré fonva a kéz; ritmusra simogatja.
- Remie. Kérlek - a hangja megtörik. Istenem, milyen csodálatos hang!
Megadom neki. Keményen, gyorsan. Minden egyes mozdulattal eltalálva azt a csodálatos pontot a belsejében.
Nem tart ki soká. Én sem. Olyan szûk. Olyan forró.
- Az enyém... enyém... olyan tökéletes. Csak az enyém.
Szeretlek. Szeretlek..
Gyorsabban.
Szeretlek. Szeretlek
- A ti-tiéd.
Keményebben
A nevemet sikoltja, izmai összehúzódnak körülöttem.
- ENYÉM!
Követem a tudattalanságba. Ráesek, a karjai körém fonódnak. Ez a Nirvána.
Vérfarkasok nem választanak egy életre társat.
De Isten segítsen rajtam, azt hiszem, én éppen megtettem.
Vége
AJÁNLOM AZ OLDALT
