Üzenete szempontjából egyik sem volt sértő vagy bántó, és egy sem volt olyan gyönge, hogy ne lett volna érdemes elolvasni, és ne lenne érdemes bírálatot mondani róla, így adva esélyt az írói művészet tökéletesítésére.

Mindazáltal a pályaművek színvonala igen heterogén, ez indokolja, hogy bírálatunk részletes és legalább a novellák címével konkrét legyen.

A műfaj

A pályaművek nagyrészt a közismert, klasszikus novellaműfajban íródtak, sokan azonban a novellából származott rövidebb, a karcolathoz közelítő, csak ötletre+csattanóra épülő epikus prózaműfajt használták. Ebben nincs jellemzés, leírás, esetleg párbeszéd sem. A műfajok természetesen nem rangsorolhatók (a nagyregény nem jobb, mint az epigramma), de az egyik tagadhatatlanul több írói kvalitást enged megcsillantani. Ezt számos pályaműnél figyelhetjük meg: ilyen műfajú a Mindennapi kenyerünket, A mentőakció, Evakuáció, Az aldoniai tudat, Energiaválság, A villám szárnyán.

Az alapötlet

Az alapötlet sokszor jó és eredeti, néha még időszerű is (A fizető utas, Bolondok, A mártírok alkonya, Szerencsejáték, Analógia, Szirénének, Mérgesgomba, Mindenből csak egy, Holdkár, Valami élő, Májusember, Istár pokoljárása, Nagy Szellem). Alighanem mindvégig tisztázatlan maradt a Zuhanó világ alaptémája, emiatt nem hegyesedik ki egy (vagy akár két) problémára.
Sokszor azt az ötletet többen-kevesebben már földolgozták. Ilyen esetben a megvalósításnak kell eredetinek lennie: más környezet, találóbb jellemek, jó szerkezet, élvezetes nyelv. Ez sikerül A hagyaték c. novellának: nem új, hogy az éhbérért fércműveket író szerző egy külső esemény hatására visszatalál önmagához és az igazi művészethez, de impresszív a kiinduló helyzet (munka, munkáltató, lakás, feleség). Sajnos kissé vértelen a túlsó végpont, a holdi valóság, amely oly ellenállhatatlanul hat a hősre, hogy hatására szakít addigi életformájával, és beáll holdbányásznak. Nem sikerül viszont jól megújítania az ötletet az Embervadászatnak (itt különösen zavaró, hogy a 14 év óta harcra oktatott fiúnak még a gyakorlatlanoktól elvárhatónál is kevesebb stratégiája, taktikai érzéke van a menekülésre), A Locador-kommandónak (a feszültséget külsődleges események tartják fönt), az Ösvényennek.

A mű belső íve

Minden műnek van egy belső íve, az a várakozás, amelyet az olvasó intellektusa és érzelmei az olvasás alatt bejárnak. A mű elemeinek (szerkezet, jelenetezés, epikum, leírás, párbeszéd ritmusa) úgy kell hatniuk, hogy ezt az ívet növeljék; az interferencia (a feszültségcsökkenés irányában ható elemek) az ívet kioltja. Az ideális ív (ma már) egy aszimmetrikusan lefutó, elnyújtott fél sinushullám. Ha egy mű csattanóra épül, a kifejtésnek különösen az ívet szolgáló elemeket kell erősítenie. Kiváló, jó példák A szerencsejáték, Analógia, Szirénének, Valami élő. Sérül az ív A fizető utas, Istár pokoljárása, Határőr, A dicső lovasbrigád esetében.

Személyiségábrázolás

Csak a rossz író szabad az anyagával, jó író csak addig, amíg a szereplők jelleme a fejében van: a megalkotott figura elszakad tőle, és önálló életet él. Kiváló személyiségábrázolással találkozunk a Mindenből csak egy, Valami élő, Szirénének, Holdkár esetében. Viszonylag sokszor fordult azonban elő, hogy a szereplő jelleme nem volt önfolytonos (A fizető utas, Koncertfelvétel, Bolondok, Mártírok alkonya, Birodalmi osztag). Nem minden novellagondolat igényli az alapos jellemzést, pl. az ötlet+csattanó típusú általában nem, de ha a mű fölépítése szerint igényli a személyiségek jelenlétét, baj, ha elmarad az egyénítés (A regresszor). Előfordult, hogy készült jellemzés, de az olyan sablonos volt, hogy el is maradhatott volna.

Hadd hívjam föl a figyelmet egy hibás sztereotipiára. Az egyik novellában (A villám szárnyán) olvashatjuk: a tudós "nem volt az a mélyhangú, nagytermetű, karizmatikus egyéniség, (...) inkább tartozott a vékony, szemüveges, fehérköpenyes tudósok közé." Nos, egy tudós ma is lehet vékony, szemüveges, sőt fehérköpenyes is, de felejtsék el azt az ellentétet, amelyet ez a jellemzés sugall, nevezetesen hogy a tudós jellegzetesen életidegen. A tudomány ma már nem békés pepecselés, hanem a többi versenyszakmához hasonlóan kíméletlen harc, amelyben életidegen ember egy napig sem maradhat fenn, és biztosan nem nőhet tudóssá.

Műnemi jellegek

Sok novella épült az ötlet+csattanó sémára, emiatt nem túl sok esetben láttunk jó epikus tehetséget, leíró (lírai) tehetséget pedig talán egyszer sem. Mutatkozott azonban jó drámai érzék a jelenetezésben, párbeszédekben, így pl. a Mindenből egy, a Szirénének c. novellákban.

Párbeszéd

A párbeszéd célja az információközlés és/vagy a jellemzés. Jól pergő párbeszédeket alkalmazott a Mérgesgomba, a Holdkár; A hagyaték pedig jól tudott jellemezni is a párbeszéddel. Sűrűn előfordul azonban, hogy a szereplőnek nincs saját nyelve (nyelvi stílusa), az író nyelvén szól, vagyis a párbeszéd nem jellemez, pl. A fizető utas, Bolondok esetében, esetleg az információs tartalomnak is híján volt, vagyis nem vitte előbbre a cselekményt (Koncertfelvétel, A Locador-kommandó).

Az írói nyelv

Röviden írni nehéz, ez ritka képesség. Tömör, jó írói nyelven szólt a Bolondok, A szerencsejáték; kifejezetten szép az Analógia, gyors és célratörő a Mérgesgomba, a Holdkár nyelve; annyira célratörő, hogy szinte üres A regresszoré. Személyiségábrázolás híján nyelvi eszközökkel akarja díszíteni az elbeszélést Az aldoniai tudat, de az igyekezetet csak néhány nem éppen költői jelző és határozó -- néha ismétlődő -- használata jelenti.

Ha az elbeszélés egyes szám első személyű, nem az író nyelvét halljuk, hanem a hős belső beszédét, a szöveg tehát őt jellemzi. A Határőr belső monológja hiteles, a magány nyelvi kifejezése jó (ritmikus ismétlődések, a számolás zavarai).

A hős jellemzése persze döntően az epikum szintjén történik, a szavak szintje másodlagos, tehát pl. hiába dicsér a szerző a szavak szintjén agyba-főbe egy szereplőt, ha a hős cselekedetei erre rácáfolnak. Egy hős férfiasságát a döntésre való képessége, cselekvésének határozottsága adja. A Viva Las Vegas nyelvi jellemzése ezért nem célszerű: a durva köznapi nyelvtől a hős nem macsó lesz, hanem ordenáré.

Ha a beszéltetett hősnek jellegzetesen emelkedett a nyelvi stílusa, az írói nyelv nem kínálhat (mélyen) ez alá. Ha egy sumer istennőről van szó (Istár pokoljárása), a -- némiképp keresett szavakból álló -- "Amint az úrnő meglátta a harcost" félmondat nem folytatódhat így: "szörnyen ideges lett". Egy sumer istennő haragra gyullad/lobban, felbőszül, fölgerjed, de semmiképpen sem lesz ideges. Hasonlóképpen az indiánok keresett, szép képes beszéde is rosszul vegyül a modern, alacsony szintű beszélt nyelvvel ("Mióta bujkál a bölény egy undok varangyos béka elől? -- válaszolt neki Hosszú Sas. Aztán látta, hogy a másikat majd szétveti az ideg", Nagy Szellem).

Szóteremtés

A sci-fi azon irodalmi területek közé tartozik, amelyek megkívánják a szóteremtést az elhitetés, a környezetrajz vagy a couleur locale kedvéért. Az új technikai környezet jelzésére a legtöbb szerző rákényszerül a szóteremtésre. Ügyetlen megoldás azonban, ha az új szavak csak lógnak a szövegen, pl. a "kiment a sztríciumajtón" fordulatban, ahol az acélajtó éppúgy megtenné. A technikai környezet vagy teljesen természetes, mint a saját technikai környezetünk, amelyre nem fordítunk gondot és szót, vagy el kell dugni az epikumban, a beszédben (teszem azt: "Ezek az új sztríciumajtók...").

Ügyetlen a megoldás, ha a keletkezett új szó észrevehetően értelmetlen, mint pl. a paszulybab: ez olyasfajta szóösszetétel, mint a murokrépa vagy a kamillaszékfű, azaz önismétlés.

Ugyanakkor a nyelv megegyezéses rendszer, az író tehát nem szabad a szóalkotással, hiszen célja a kommunikáció: csak olyan szavakat használhat, amelyeket az olvasó megért és dekódol. Az ívtelen szárny, faltalan építmény emiatt ügyetlen szóalkotás; "az ittenitől csak jobb lehet", az "egy fejjel magasabb tőlem" pedig ma nyelvjárási alak, irodalmi nyelvbe csak akkor való, ha funkciót adunk a nyelvjárásiasságnak.

Emellett számos művelődéstörténeti és nyelvi furcsasággal találkoztam a pályaművek olvasása során, ezeket a Magyar Scifitörténeti Társaság honlapján fogom fölsorolni.

Humor

A humor ritka képessége a szerzőknek, s a sci-fi ritkán ad módot használatára. Ezért nem érdektelen megemlíteni, hogy jó humor csillant meg A jövő század novellája c. írásban, amely önmagában parodisztikus jellegű, valamint a Májusemberben, amelyben az etnográfus cikke jó fricska a tudományos (?) gondolkodásnak.

Dr. S. Sárdi Margit

Forrás: http://www.sf.hu/story.php?s=5163