Laura Hillenbrand újságírónõ, az Equus magazin szerkesztõje, gyermekkorától kezdve rajongott a lovakért. Létezett egy történet egy hihetetlen karriert befutó versenylóról, Seabiscuitrõl, mellyel munkája során újra és újra találkozott (Az Equus mellett 1988 óta rendszeresen publikált a The New York Times, a Washington Post, a USA Today, a Talk, az American Heritage, a Reader's Digest, az ABC Sports Online és a The New York Post hasábjain). És bár szinte mindent tudott a ló pályafutásáról, az õt körülvevõ emberekrõl - a tulajdonosról, az edzõrõl, a zsokéról - semmiféle információja nem volt. Mindaddig, míg 1996-ban újabb cikkekre nem bukkant. Négy év kellett hozzá, hogy az immáron kerek történetet könyv formájában jelentethesse meg. Kezdetben szerény elvárásokat támasztott a mû fogadtatásával szemben. "Csak egy történetet szerettem volna elmesélni. Úgy gondoltam, ha 5000 példányt el tudok adni, már boldog leszek." Így aztán nagy meglepetés volt a számára, hogy a könyv a bestseller-listán nyolcadik helyen debütált. A Seabiscuit, egy amerikai legenda a harmadik héten már az elsõ volt, decemberben pedig több mint húsz folyóirat választotta meg az év könyvének. Ekkora siker után nem csoda, hogy a regény megfilmesítésének jogaiért ádáz csata kezdõdött a stúdiók között, de mikor Gary Ross - Hollywood egyik legtehetségesebb rendezõje, forgatókönyvírója és a lóversenyzés régi szerelmese - felhívta Hillenbrandot, a harc kimenetele nem volt többé kétséges. Több órás beszélgetésük során az írónõ meggyõzõdött róla, hogy a történet a legjobb kezekbe került: annak ellenére, hogy a mû középpontjában a majdnem elfeledett, ám késõbb mégis hihetetlen sikereket elért ló áll, Ross az írónõhöz hasonlóan az állat pályafutását végigkísérõ emberek sorsának ábrázolásában látta a történet lényegét.