1980. november 8-án Campinasban született Luís Fabiano Clemente is a labdarúgásban látta a kiugrási lehetőség - a família ugyanis meglehetősen rossz körülmények között élt, majd a szülők elváltak, és Luís Fabianót az édesanyja és a nagymamája nevelte fel. Az ifjú tehetség nagyapja, Benedito Clemente szintén focista volt, a Guaraniban is játszott - így aztán az unoka is itt ismerkedett meg a sportág alapjaival. Tizenévesen azonban úgy tűnt, hogy nem sikerül futballistaként karriert befutnia, hiszen eltanácsolták az együttestől.

A sportágtól ugyan nem szakadt el, elvégre egy helyi amatőr csapatban tovább kergette a labdát, de elmondása szerint "patkányok és csótányok között lakott", és továbbra sem adta fel, hogy egyszer profi labdarúgó legyen belőle. Jobb híján az Ituano FC korosztályos csapatainak tréningjeit látogatta, és mind később kiderült, ennél jobb döntést nem is hozhatott volna: a klub U17-es csapatának edzője, bizonyos Robertinho a Ponte Pretához került, és mivel jól emlékezetett a tehetséges ifjoncra korábbi klubjától, beajánlotta őt a patinás egyesületnél.

Luís Fabianónak pedig nem kellett sok ahhoz, hogy bejátssza magát a gárda felnőtt csapatába: 18 esztendősen, 1998-ban már bemutatkozhatott az országos pontvadászatban.

Az együttes akkor újoncként szerepelt a bajnokságban, és elsődleges célja a kiesés elkerülése volt, ami össze is jött, annak ellenére, hogy az év során az együttes háromszor is edzőt váltott. A csapatban nem sok ismert futballista szerepelt, de a kapuban az az Edinho állt, aki minden idők legjobb játékosának, Pelének a fia, a középpályás-sorban pedig egy bizonyos Mineiro is játszott - ő manapság a Hertha BSC-ben kergeti a labdát.

Érdekesség, hogy Luís Fabiano (aki első idényében hat mérkőzésen két gólt ért el) az összeállításokban gyakran Biro néven szerepelt: ezt a becenevet még gyermekkorában kapta, de arra már nem emlékszik, hogy miért - a brazil újságírók szerint alighanem volt némi köze hozzá a nyolcvanas években a Corinthiansban szerepelt középpályásnak, Biro-Birónak.

A következő esztendőben mindenesetre már a saját nevén futballozott a pontvadászatban, és nem is akárhogyan. Luís Fabiano ugyanis ontotta a gólokat, az alapszakaszban tíz alkalommal volt eredményes, és ennek is köszönhetően a Ponte Preta nagy meglepetésre a negyedik helyen végzett, vagyis bejutott a rájátszásba.

A negyeddöntőben az együttes ellenfele a Sao Paulo FC volt, amely az alapszakaszban egy ponttal és egy hellyel a Ponte Preta mögött végzett. A playoff meglehetősen furcsa (brazilos) kiírása miatt harmadik mérkőzésre volt szükség, miután mind a két együttes egy góllal nyerte meg a hazai találkozóját, és az idegenbeli gólok nem számítottak duplán - pedig akkor a Ponte Preta ment volna tovább. A harmadik találkozón a kiscsapat ugyan kétszer is vezetést szerzett, ráadásul a második találatot Luís Fabiano jegyezte, de a Sao Paulo fordítani tudott, és kiverte ellenfelét.

Luís Fabianóra azonban országosan ismert lett, sőt, külföldről is felhívta magára a figyelmet, és miután a 2000-es állami bajnokságban is eredményesen futballozott, bejelentkezett érte a francia Stade Rennes.

A gallok nem csak őt, hanem klubtársát, Vandert is szerződtették, Luís Fabiano vételára pedig hétmillió euróra rúgott, joggal gondolhatták tehát a breton együttes drukkerei, hogy a brazil támadóval versenyben lehetnek a nemzetközi kupaszereplésért.

Az új szerzemény rögtön az első fordulóban, az Olympique Lyon ellen bemutatkozott a Ligue 1-ben, igaz, csak csereként, és a gárda mestere, Paul le Guen a folytatásban is többnyire csak kiegészítő emberként vette számításba - később pedig még úgy sem. Az első nyolc fordulóban Luís Fabiano hat alkalommal lépett pályára (ebből egyszer kezdőként), a szezon hátralévő részében azonban már csak egy összecsapáson szerepelt!

Ez persze nem csoda, hiszen már januárban kölcsönadták a Sao Paulo FC-nek, amelynek színeiben a 2001-es állami bajnokságban öt találatot ért el. 2001 nyarán ugyan még visszatért a Rennes-hez, ám mivel a csapat új mestere, Christian Gourcuff sem nagyon vette őt számításba, ráadásul a játékosnak is honvágya volt, így aztán végleg eladták őt a Sao Paulónak, amely kicsivel több, mint hárommillió eurót adott ki érte.

Új klubja színeiben az országos bajnokságban az első találatát augusztusban szerezte, éppen korábbi csapata, a Ponte Preta ellen, a meccset pedig az SPFC 4-0-ra nyerte meg. Ha rápillantunk a többi gólszerzőre, akkor láthatjuk, hogy a Sao Paulo-i gárda nem akármilyen játékerővel bírt: Luís Fabiano mellett Franca, illetve Kaká volt eredményes - utóbbi kétszer. Ehhez képest az együttes csak a hetedik lett az alapszakaszban, amivel bekerült ugyan a rájátszásba, de ott rögtön ki is esett a későbbi bajnok Atlético Paranaense ellen.

Luís Fabiano mindenesetre a szezon hátralévő részében tíz gólig jutott, a következő esztendőben pedig még eredményesebben futballozott. Rögtön az első fordulóban duplázott a Paysandú ellen, az alapszakaszt pedig 18 találattal zárta.

Klubja azonban hiába nyerte meg ötpontos előnnyel a pontvadászat első fázisát, a kiírás értelmében playoff következett, amelynek első fordulójában az alapszakaszt csak a nyolcadik helyen zárt Santos FC (soraiban Robinhóval és Diegóval) kettős győzelemmel kiverte az SPFC-t. Pedig Luís Fabiano a hazai visszavágón már a negyedik percben betalált, de a Santos fordítani tudott, és a csatárnak csak az a vigasz maradt, hogy 19 találatával megszerezte a gólkirályi címet, holtversenyben a Grémio futballistájával, Rodrigo Fabrival.

A klub drukkerei természetesen csalódottak voltak, ugyanakkor joggal érezhették, hogy 2003-ra egy valóban bombaerős csapatuk lehet, hiszen Luís Fabiano vagy éppen Kaká mellett olyan játékosok alkották az együttest, mint a kapus Rogério Ceni, a balhátvéd Gustavo Nery vagy a középpályás Fábio Simplício és Júlio Baptista.

A 2003-as állami pontvadászatban el is jutott a döntőig a csapat (Fabiano az odáig vezető úton hatszor talált be), de a fináléban a Corinthians kétszer is legyőzte 3-2-re az SPFC-t - pedig Luís Fabiano mindkét összecsapáson eredményes volt.

Majd az országos bajnokságban - gondolhatták a fanatikusok, de ez a számításuk sem jött be, hiszen az együttes "csak" harmadik lett, és ezen immár nem lehetett javítani, hiszen Brazíliában attól az esztendőtől kezdve vezették be az európai rendszert a pontvadászatban. Pedig Luís Fabianóra nem lehetett panasz, hiszen még az egy évvel korábbinál is jobb teljesítményt nyújtott, elvégre 34 bajnokin szerepelve 29 találatot ért el.

Más kérdés, hogy ez a szám akár nagyobb is lehetett volna, ha valamivel több meccsen lép pályára - azonban az év során heves vérmérséklete miatt négy piros lapott is kapott, így eltiltás miatt jó pár összecsapást ki kellett hagynia.

A Corinthians elleni derbin például lefejelte az ellenfelét, és teljesen jogosan küldték le a pályáról, ráadásul a meccs után "lehülyézte" a játékvezetőt, ami már csak azért is kínos volt, mert a bíró történetesen egy nő, Silvia Regina de Oliveira volt. Luís Fabiano később elnézést kért a dolog miatt, de ez nem változtatott azon, hogy négy bajnokiról elmeszelték...

Még érdekesebb volt, ami a Sudamericana-kupában történt: az SPFC ebben a sorozatban egészen az elődöntőig menetelt, ahol az argentin River Plate volt az ellenfele. A hatalmas presztízscsatában a braziloknak a hazai visszavágón sikerült ledolgozniuk a Buenos Airesben összeszedett kétgólos hátrányt (köszönhetően Luís Fabiano találatának is), ám mire a büntetőpárbajra került sor, a brazilok legnagyobb sztárja már nem volt a pályán - mivel kiállították, amikor egy karatefilmekbe illő rúgással vette célba ellenfelét.

A fentiek ellenére Luís Fabiano játéktudásához nem férhetett kétség, és így gondolta ezt a válogatott szövetségi kapitánya, Carlos Alberto Parreira is, aki 2003 júniusában a Nigéria elleni barátságos mérkőzésre meghívta a támadót a keretbe. A csatár pedig megragadta a lehetőséget, hiszen debütálása alkalmával rögtön gólt is szerzett a selecaóban.

Az év során még két vb-selejtezőn lépett pályára a nemzeti tizenegyben (mindkétszer csereként), a következő év áprilisában pedig ott volt a Puskás Ferenc stadionban vendégeskedő selecaóban, és kétszer is bevette Babos Gábor kapuját, majd a Chile elleni selejtezőn is fontos találatot ért el.

Fabiano a 2004-es paulista pontvadászatban is ontotta a gólokat: az alapszakaszban hatszor talált be, más kérdés, hogy a Sao Caetano elleni negyeddöntőn rossz ütemű becsúszásért piros lapot kapott, majd lefelé menet még mutogatott is az őt kifütyülő közönségnek. Ebben az esztendőben végre a legrangosabb kontinentális sorozatban, a Libertadores-kupában is bemutatkozhatott, és a csoportkörben öt találattal járult hozzá csapata továbbjutásához.

Az egyenes kieséses szakaszban további három gólt ért el, és az SPFC egészen az elődöntőig jutott, ott azonban nagy meglepetésre kiesett a kolumbiai Once Caldasszal szemben.
A fentiek ismeretében nem jelentett meglepetést, hogy Parreira a 2004-es Copa Américára is elvitte Luís Fabianót, sőt, az első, Chile elleni csoportmérkőzésen rögtön a kezdők közé jelölte a csatárt.

A támadó pedig meghálálta a bizalmat, hiszen az utolsó percben győztes gólt fejelt, három ponthoz juttatva a selecaót. Később betalált Paraguay ellen is, és bár újabb gólt nem szerzett, minden mérkőzésen a kezdő tizenegy tagja volt a brazil győzelemmel véget ért kontinensviadalon.

Ez pedig alaposan megnövelte az értékét, arról nem is beszélve, hogy megint felfigyeltek rá Európából. A Copa América után ugyan még visszatért a Sao Paulóhoz, és augusztus elején az SPFC az ő duplájával verte 2-1-re a Vitória Bahiát, ám ez volt a búcsúmérkőzése az egyesületnél, hiszen nem sokkal később a portugál FC Porto vette meg - alig kétmillió euróért.

A Sao Paulo FC színeiben az országos bajnokságban összesen 160 mérkőzésen 118 gólt ért el, amivel az egyesület történetének második legeredményesebb játékosa, nem csoda, hogy a szurkolók csak Fabigolnak, vagy Fabulosónak, azaz Csodálatosnak becézték.

Portóban viszont már nem tudta így belopni magát a drukkerek kegyeibe. Tény, hogy nem volt egyszerű dolga, hiszen azután érkezett, hogy a José Mourinho-féle UEFA-kupa- és BL-győztes együttes szinte teljesen szétszéledt, de neki sem ment olyan jól a játék, ráadásul pályafutása során először hosszabb időt kellett kihagynia sérülés miatt.

A Világkupa döntőjében azért ott volt a csapatban, és bár nem sikerült betalálnia, a Portóval "bosszút állt" az Once Caldason a Libertadores-kupában elszenvedett vereség miatt, de a bajnokságban csupán 12 alkalommal került be a kezdő tizenegybe, és mindössze három találatot ért el.

Ráadásul 2005 márciusában az otthon, Campinasban élő édesanyját két fegyveres elrabolta, és váltságdíjat követeltek érte. A mamát csak két hónap múlva szabadították ki, szerencsére teljesen egészségesen, miután Sao Paulo egyik külvárosában egy járókelő kiáltásokat hallott egy lakatlannak tartott házból. A csatárt érthető módon megviselték az események, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem tudott megfelelő teljesítményt nyújtani a portugál egyesületben.

Nem csoda, hogy 2005 nyarán kisebbfajta meglepetést keltett, amikor a Sevilla FC közel hárommillió eurót fizetve érte megvette őt a portóiaktól. Az andalúziai egylet részben egykori klubtársa, Júlio Baptista pótlására vette meg, de Fabianónak eleinte a spanyol bajnokságban sem ment a játék. Első szezonjában mindössze három olyan bajnoki volt, amit végigjátszott, és csak öt találatra volt képes - igaz, sérülés miatt itt is többször pihenőre kényszerült.

Az UEFA-kupában is csak a nyolcaddöntőben volt először eredményes, más kérdés, hogy a Lille OSC ellen elért gólja továbbjutást ért a csapatnak, és a döntőben is ő szerezte meg a vezetést a spanyol egyesületnek a Middlesbrough FC ellen, vagyis azért jelentősen kivette a részét abból, hogy a Sevilla fennállása legnagyobb sikerét elérve megnyerte a sorozatot.

A következő idényben pedig már a Primera Divisiónban is jobban ment neki a játék, főleg a 2006-os év végén kapta el a fonalat, amikor is egymás után három bajnokin is betalált. A sorozatnak aztán az vetett véget, hogy a 2007-es esztendő első mérkőzésén a Real Zaragoza elleni találkozón összeszólalkozott az ellenfél uruguayi védőjével, Carlos Diogóval, és a két focista egy, a külső szemlélő számára viccesnek ható "ökölpárbajt" folytatott le, melynek során mindkét futballista tanúbizonyságot tett a küzdősportokban való totális járatlanságáról.

Az eltiltás miatt legközelebb csak februárban játszhatott, márciust pedig egy sérülés miatt kellett kihagynia, de így is tíz gólt ért el a pontvadászatban. Ehhez jött még az UEFA-kupában szerzett további négy gólja, vagyis a piros-fehérek szurkolói maximálisan elégedettek lehettek vele, de alighanem még így sem gondolták, hogy a 2007-2008-as pontvadászatot a brazil ilyen bombaformában kezdi majd el.

A Bajnokok Ligájában az első négy csoportmérkőzésen kétszer talált be, a bajnokságban pedig 11 forduló alatt már hét gólig jutott - ráadásul ebből hatot a legutóbbi négy bajnokin ért el. Duplázni tudott a Levante UD és az Atlético Madrid ellen is, a Valencia CF és a Real Madrid legyőzéséből pedig egy-egy góllal vette ki a részét, és így holtversenyben vezeti a Primera División góllövőlistáját.