Ki ne ismerné a tündérmesék és romantikus filmek párkapcsolatainak forgatókönyvét? A hercegkisasszony megpillantja a herceget, s egy csapásra beléhasít a felismerés: ő az Igazi. Persze az epizód a valóságban is lejátszódhat. Mindenkinek van egy olyan barátnője, aki rápillantva egy férfira, halálos biztonsággal kijelenti – hozzá fog menni feleségül.

Ki ne ismerné a tündérmesék és romantikus filmek párkapcsolatainak forgatókönyvét? A hercegkisasszony megpillantja a herceget, s egy csapásra beléhasít a felismerés: ő az Igazi. Persze az epizód a valóságban is lejátszódhat. Mindenkinek van egy olyan barátnője, aki rápillantva egy férfira, halálos biztonsággal kijelenti – hozzá fog menni feleségül. S ha végül így történik, számon tartjuk ezt az Igazi Találkozások félreismerhetetlen bizonyítékaként. De ki számolja azokat a történeteket, amikor a nagy felismerést nem követi semmi?

Szükségünk van a mesékre
Bármennyire céltudatosnak és realistának tűnjünk is, mi, gépesített korunk leányai, lelkünk mélyén nagyon sokan szentimentálisak vagyunk. Szeretünk hinni a mesékben, s elfogadjuk a hazugságokat is, ha szépek. Bár erényként szokták emlegetni, ha valaki megőrzi kislányos naivitását, mégsem jó, ha engedjük, hogy romantikus énünk vegye át az irányítást józan eszünk felett. Sírjunk egy jót a Titanicon, könnyezzük meg a Rómeó és Júliát, de ne higgyük el, hogy a jó kapcsolatok mindig reveláció erejű felismeréssel kezdődnek.

Ha megpillantva a másikat kellemes bizsergés fut végig testünkön, és gyorsabban dobog a szívünk, könyveljük ezt el határozottan pozitív jelnek: testünk kémiája valószínűleg összhangban van, a vonzás erőteljes. Ez lehet akár a feromonok műve, akár valamely vonás, gesztus vagy egyéb jellemző, ami egy szívünknek kedves személyre emlékeztet. Ez jó alapot nyújthat egy hosszú távú párkapcsolathoz is. Önmagában azonban még nem sokat jelent, annyit semmiképpen sem, hogy magát a Végzetet lássuk meg benne.

A nagy Ő
Onnantól kezdve ugyanis, hogy választottunkra ráütjük a „nagy Ő” bélyeget, szisztematikusan elkezdünk saját magunk ellen dolgozni. Mr. vagy Miss Igazinak ugyanis nem lehetnek hibái, nem lehetnek számunkra zavaró, sőt elfogadhatatlan tulajdonságai – ő úgy tökéletes, ahogy van. Épp ezért nem vizsgáljuk többé tárgyilagosan a másikat, s a kettőnk kapcsolatát. Ha egy mozaikdarabka nem illik bele az egészbe, találunk rá módot, hogy valamiképp mégis beleerőltessük. Ha a Nagy Ő alkoholista, meggyőzzük magunkat, hogy semmi rossz nincs abban, ha néha kirúg kicsit a hámból. Ha brutális, azt szenvedélyes természetével, s őrült szerelme folytán érzett féltékenységével magyarázzuk. Ha megbízhatatlan, link és trehány, az a szemünkben szabadságszeretetté, egyediséggé és öntörvényűséggé nemesül.

S ha esetleg akkora szálkát találnánk kedvesünk szemében, amely felett még a szerelem mámorában sem hunyhatunk szemet, arra is találunk megoldást. Majd mi megváltoztatjuk. Veszélyes és ügyetlen taktika. Az „átnevelés” eredménye kétséges és bizonytalan, s a kifogásolt tulajdonság a szerelem apadásával egyre elviselhetetlenebbé válik majd számunkra.

Létezik vagy sem?
Persze mindez nem azt jelenti, hogy szerelem első látásra nem létezik. Ilyen kezdettel épp úgy kialakulhat jól működő tartós kapcsolat, mint ahogy hosszas barátkozás, lassú egymásra hangolódás után. Ekkor szerencsénk volt. De nem felsőbbrendű az ilyen találkozás a lassan kibontakozó szerelmekhez képest. Ha az élet hasonló csodát kínál a számunkra, tudjuk elfogadni, de ne fogjuk fel tragédiának, ha másképpen alakul. A kapcsolatot végül úgysem a megismerkedés módja, hanem az együtt töltött idő hosszúsága is minősége fogja igazolni. Jelszó tehát: sok romantikát – egy csipetnyi józan ésszel.