Talán tudsz róla,de lehet,hogy nem,
Mikor mást ölelsz,vagy nem vagy mellettem,
Pokolnak sötétjében kínok kínját élem.
Pedig én nem voltam mindig ilyen,
A szomorúság felemészt teljesen.
Számomra nem maradt már más,csak az álom,
Mióta azt a lányt karjaid közt kellett látnom.
Mikor látom,hogy testetek összesimul,és szinte eggyé váltok,
Leírhatatlan az érzés,mi előtör,ha odapillantok rátok.
Egyszerre érzem a tehetetlen dühöt,a fagyott mozdulatlanságot,
S a feszítő fájdalom,az égető irigység rajtam rögtön átfut.
Ahol testét érinted,ott belém a szörnyű kín tüzes sebet éget.
Szívem szerint órákig sírnék,de sohasem lehet.
Forró az indulat,dermedt a hangulat,
Megfagy körülöttem a levegő is,egyre távolabbról hallom a hangokat.
Nem hallok mást,csak hogy a csend üvölt,
Elemész a kín, majd pokolra küld.
Szomorú a tavasz,jéghideg a nyár,
Nekem nem az ébredés jön, -a halál.
Lehajtom a fejem,hadd ragadjon el,
Megadom magamat,vigyen csak el.
Úgy látszik,már neki sem kellek,
Magamban ordítok,de még elviselek.
Szívemből kihunyt a remény,
A jó érzést mind eltemettem én.
Az édes azóta keserűvé vált már,
A fájdalom karmával a húsomban vájkál.
Szétmarja lassan a jót,a reményt,
S ami vér a belsőmből ömlik,mindent beterít.
E vér nem más,mint a fájdalom gyötrő cseppje,
Mi esküt tett arra,hogy életem tönkre tegye.
Megfordul velem a Föld mindenestől,
Lábad elé hullik az életem,akár egy törött tükör.
Magadat látod,ha majd ránézel,
S én mind kisebb leszek,valahányszor újra leejtel.
Ezek után még tűrnöm kell,
Hogy féktelen vágy őrjít engem szüntelen.
Szeretlek én szenvedéllyel,
Lázba hoz a puszta lényed.
Elég hozzá közelséged,
S én már semmmitől se félek.
Illatod elandalít,átjár teljesen,
Bár kezedet egyszer sem foghatja kezem.
Bársonyos bőröd nem érinti ujjam,
Nem kérheti mohón csókodat az ajkam.
Tied lennék, de nem lehet,
Fáj,hogy nem lehetek veled.
Így hát gondolatban szorítlak csak magamhoz,
Megfogom kezed,fejem válladra hajtom.
Éjjeli hold sápadt fényénél
Csak egy gitárt hallok,melyen Te zenélsz.
Szeretlek,s ez az érzés meggyötör,
Kínoz,mámorít s egyben összetör.
Szerény kéréssel fordulok most Tehozzád:
Ne bánts,kérlek,hogyha nem muszáj!
Tudom,úgyis csak süket fülekre találok,
De végül is én nem számítok,csak igazán boldog légy és örülj!-ennyit kívánok.