Bizonyára sokan tudjátok, hogy a Grand Theft Auto-sorozat és a PS2 mennyire jól megvoltak együtt mindig is: sokszor volt egy-egy GTA epizód PS2-exklúzív, míg a PC és más konzolok tulajai hónapokat várhattak az aktuális rész megjelenésére. A Liberty City Stories unikum volt valamennyire efféle szempontból: ugyanis az LCS PSP-s címnek készült – a kis konzol egyik hatalmas neve, melyért sokan beruháztak az amúgy nem olcsó hordozható gépbe. A játékot a PSP képességei szerint alakították, fejlesztették, s valóban: ilyen kaliberű akciót, ilyen minőségben kézikonzolon még nem láttunk! Kiváló történet, szereplők, komoly többjátékos módok és remek játékmenet – mindez PSP-n! Üzleti szempontból tehát indokolt volt egy PS2-es átirat elkészítése, ám valamit nagyon elbaltáztak a készítők: a PS2-es LCS-nek versengnie kell a GTAIII-mal, a Vice City-vel és a San Andreas-szal. Így viszont határozottan gyengusnak tűnik a játék – még alacsonyabb ára ellenére is.

Sok dolog nem változott a korábbi verzió képest, így az is előfordulhat, hogy a LCS-t is kipróbáló PSP-tulajok a PS2 elé ülve ugyanazzal a játékkal találják szembe magukat. Az erősebb hardware annyi előnyt nyújt ugyan, hogy nagyobb a látótávolság: az utcákon több embert látunk például – azonban ettől még nem változik meg dramatikusan egy játék. A bikább gép ellenére azonban a „frame rate” gyakran leesik, rontva ezzel játékról megfogalmazott összképünket. No jó, ne legyünk telhetetlenek: az irányítás messzemenően jobb lett a PSP-s verzióhoz képest. A jobb oldali analógkar és sok más gomb segítségével egyszerűbb irányítani a játékot – aki legutóbb a San Andreas kezelésével meg volt elégedve, az itt sem fog csalódni. A PS2-es konverzió azon játékosok számára való, akik nem játszottak a PSP-s változattal – számukra ugyanis a 10 ezer forintos ár kiváltképp vonzó. Senki ne számítson viszont hatalmas durranásra: a játék ugyanis semmi újdonságot nem mutat fel a GTAIII-hoz képest, s ily módon jelentősen alulmarad a Vice City-vel és a San Andreas-szal szemben – ráadásul a PSP-s multiplayer módokat is kivették a konverzióból.

A történet ismét Liberty City-ben játszódik, így a GTAIII New York-szerű városa visszatér. Harmadszorra is. A már ismerős utcák a helyükön vannak a városra jellemző jellegzetességekkel együtt: mivel azonban mindezt a kevésbé erős PSP-re tervezték, így sokkal szerényebb látványban lesz részünk. Ráadásként a város kisebb, mint volt, a küldetések is rövidebbek és jelentéktelenebbek, mint eddig – gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy a San Andreas elképesztő, összetett misszióihoz képest ez mekkora negatívumnak számít. Feladataink rendkívül sablonosak, sokszor ugyanazt kell végrehajtanunk, amit egy-két órával korábban már befejeztünk – sablonos feladatok mellé sablonos történet is jár ám persze!

A Liberty City Stories Toni Ciprianiról mesél, egy átlagos bűnözőről, aki remek tetteivel kivívta a Leone-família elismerését, s Salvatore Leone vezetőként kiváltképp megbecsüli őt. Toni egy ideig távol volt, s ez alatt a család neve már kevésbé lett népszerű – hűsége által vezérelve főhősünk visszatér, és alkalmi megbízásokat hajt végre Salvatore-nak, kinek később jobb kezévé is válik, majd bandaháborúkat szítva igyekszik helyreállítani a csorbát családja becsületén. Nem túl eredeti, de nincs mit tenni: szerencsére a sorozat igazi rajongói (kik próbálkoztak a széria korábbi részeinek egyikével) találnak finomságokat a játékban, így például számos ismerőssel találkozhatunk a végigjátszás során. Sajnos azonban ezek a szereplők többnyire élettelenek, s már nem is annyira érdekelnek bennünket olyan arcok, mint Truth (a San Andreas buggyant hippije) vagy Steve Scott (a Vice City Kovija). Mindezek által a Liberty City Stories egyhangúvá és unalmassá válik, mi pedig fogjuk a fejünket, hogy miért alkotottak akkorát a készítők a Vice City-vel vagy a San Andreas-szal: akkor talán elfogadnánk ezt a minőségi szintet.

A kizárólag a sztoriküldetésekre koncentráló játékosok 10-12 óra alatt végezhetnek a játékkal, s ezen feladatok leküzdése a játék teljes végigjátszásának negyven százalékát jelenti. Mellékküldetéseink hagyományosak: pizzafutárkodás, rendőrködés, taxiskodás (elnézést a csúnya kifejezésért!) és mentősködés (szintén! :)); teljesíthetünk még telefonos missziókat, valamint versenghetünk utcai, autós megmérettetéseken is. Összegyűjthetjük a játék által követelt verdákat és motorokat egy csokorba, továbbá kereshetjük szorgosan a száz darab rejtett csomagot. Ha kivégeztük a játék maradék szórakoztatást nyújtó lehetőségét, a város kissé megszínesedik: új autók tűnnek fel az utcákon, újabb városrészek nyílnak meg.

A fegyverek is többnyire előfordultak a korábbi GTA-játékokban: eleinte hagyományos pisztolyokkal, gépfegyverekkel és puskákkal indulunk, később azonban hozzáférhetünk pár komolyabb mordályhoz is – mint eddig, most egy típusú fegyverből egyszerre csak egy darabot birtokolhatunk. A játékmenet abszolút a Vice City-n alapszik: Vice City-t játszunk GTAIII köntösben. Motorozhatunk, ruhát cserélhetünk és más effajta finomságok állnak rendelkezésünkre. Ruhát azonban csak egyszerre vethetünk le és vehetünk fel, tehát részenként nem cserélhetjük őket, mint a San Andreas-ban. A velünk egy családban lévő gengszterek segítenek nekünk a harcban, azonban irányítani már nem tudjuk őket: a mesterséges intelligencia hajtja őket, mely sajnos szintén további fejlesztésre érdemes.

Akár a nagyobb testvérek esetében, a hangokkal nincsen gond a PS2-es Liberty City Stories esetében sem. Az átvezetőket végigszinkronizálták, s többnyire a szereplőket alakító színészek jó munkát végeztek. A rádiók adnak a játéknak igazi humor néhol: a kocsiban ülve és a különféle állomásokat hallgatva garantáltan jó kedvre derülünk – bár a rádióadókra sosem panaszkodtunk.

A PS2-es Liberty City Stories sajnos nem igazán veheti fel a versenyt a sorozat többi tagjával szemben, sokkal inkább pénzszagot érzünk rajta. Itt a szó szoros értelmében teljes konverzióról van szó: gyakorlatilag a PSP-s játékot játszhatjuk végig újra PlayStation 2-n. Semmi extra, ráadásul a többjátékos mód hiánya is aggasztó. Mindenesetre olcsó ára révén talán érdemes beruházni rá – rajongóknak legalábbis mindenképpen.

Ami jó:
- Olcsó
- Gyorsabban tölt, mint a PSP-s verzió
- A hangok teljesen rendben vannak

Ami rossz:
- A grafika nagyon csúnya
- Felejtős történet és szereplők
- Ez nem egy „igazi” GTA