9. fejezet – Féltékenység

- Ó… ó istenem, Draco…

Harryt lassan, de biztosan őrületbe kergette a szőke mardekáros.

- Ez tetszik Harry? – súgta egy bársonyos hang, majd egy nyelv siklott végig fülcimpájának érzékeny bőrfelületén. Mindezek után apró harapdálások sora következett, miközben egy test szorosan a falhoz szögezte Harryt. – Többet akarsz?

Harry hangosan felnyögött, és teljesen biztos volt benne, hogy még életében nem érezte magát ennyire kielégítetlennek. Draco úgy tűnt, roppant komolyan veszi ezt az egész tettetett szeretők dolgot. Az elmúlt egy hétben folyton Harry körül sündörgött, és nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem a játszadozásra, amiket általában zsúfolt folyosókon ejtett meg, és azonnal abba is hagyott, amint a folyosó kiürült.

Sőt, Draco varázslatos módon Harry minden egyes órája után felbukkant, hogy részt vegyenek egy kis órák közti hancúrban, csak hogy aztán a csengő megszólaltával ugyanolyan hirtelen fel is szívódjon.

Aztán ott voltak a hosszú összebújások a Griffendél klubhelység díványán, ami után Draco javaslatára mindig felmentek Harry szobájába. Ott pedig egyszerűen csak leültek, és beszélgettek, mert (ahogy Draco rámutatott) valójában nem voltak egy pár, és semmit nem lett volna értelme csinálni a közönség hiányában.

Harry legszívesebben meghalt volna. Bármikor együtt voltak, gondolatban levetkőztette a szőkét, és végre valahára hülyére kefélte. Ha pedig nem volt Dracóval, akkor egyfolytában róla fantáziált, ha pedig aludt, akkor róla álmodott. Soha, semmit nem akart még egész életében annyira, mint alattomos álbarátját, aki jelenleg is a nyakát harapdálta.

Harry lassan készen állt rá, hogy mindent bevalljon, mert nem tudta, meddig bírja még, hogy ne őrüljön bele a kínzó vágyba.

Te jó ég Malfoy, gondolta magában feszülten, miközben Draco folytatta a nyakának becézgetését. Pontosan harminc másodperced van, és utána tutira letépem a ruháidat, és tettleg eloszlatom az illúziódat, miszerint én csak tettem, hogy mindezt élvezem.

Draco kínzó lassúsággal Harryhez nyomta a csípőjét, amitől ő úgy érezte, mintha elektromos áramot vezettek volna a testébe. Ó istenem. 15 másodperc. Draco keze felsiklott Harry pólója alá, és simogatni kezdte az egyik mellbimbóját. 10 másodperc. A másik kezével belemarkolt Harry fenekébe. 5… 4… 3… 2…

- Úúú, Harry, Malfoy, leszállnátok végre egymásról? Egyesek szeretnének úgy eljutni a reggeliig, hogy előtte nem megy el teljesen az étvágyuk.

A párocska egyformán haragos tekintetet vetett Ronra, aki ekkor már a nagyterem bejáratánál járt, és készségesen előre engedte Hermionét. Aztán várakozásteljesen visszafordult a két fiú felé. Ők erre vonakodva ellökték magukat a faltól, és szintén beslattyogtak reggelizni.

Harry ledobta magát szokásos ülőhelyére, és kezébe temette az arcát. Tudta, hogy leginkább köszönetet kéne mondania Ronnak, ha azt vesszük, hogy szó szerint két másodpercre volt tőle, hogy megrontsa Malfoyt, de a hálaérzet pillanatnyilag eszméletlenül messze állt az érzéseitől.

Draco élvezettel majszolta reggelijét, és közben önelégülten fürkészte Harryt a Mardekár asztalától. Tudta, hogy a srác most már bármelyik pillanatban megtörhet. Jelenlegi terve ugyanis épp csak annyiból állt, hogy addig ingerli Harryt, és taszítja őt a szexuális frusztráció riasztóan mély szakadékának szélére, míg nem Harry már nem bírja tovább, és akkor ő lesz az, aki a következő szintre emeli a kapcsolatukat.

Dracót kellemes érzések öntötték el, amikor erre a pillanatra gondolt. Már nem kell sokat várnia, ebben biztos volt.

Mindeközben a griffendéles asztalnál Harry végre visszanyerte normál légzési sebességét, és figyelmét most már az étkezésre fordította. Ron és Hermione érdeklődve tanulmányozták meggyötört arcát.

- Harry, ebbe bele fogsz őrülni. Csak mondd el neki az igazat, és akkor smárolhattok, amikor és ahogyan csak a szíved kívánja. És nem nyilvánosan – tanácsolta Hermione.

- Igen haver, ha másért nem, csak azért tedd meg, mert már belefáradtam és rosszul vagyok tőle, hogy egyfolytában azt kell látnom, ahogy egymás képét nyaljátok, ráadásul úgy, mintha mindjárt itt lenne a világvége. – Ron közel sem vágott mindehhez olyan együttérző képet, mint barátnője. – Amúgy meg… ki van szívva a nyakad.

Harry automatikusan odakapta kezét a nyaka elé, ahol nem is olyan rég még tényleg Draco ténykedett. Aztán lesújtó pillantást vetett Ronra, és visszatért az evéshez.

Figyelmét tökéletesen elkerülték a lopott pillantások, melyeket számos ember vetett rá a Nagyteremben. Lavender és Parvati felváltva néztek Harryre, és súgtak össze bizalmasan Ginnyvel és a Creevy fivérekkel. Az egész csapat villám alakú kitűzőt viselt, amit a „HPRK – hivatalos tag” felirat díszített.

Harry elcsípett különféle szófoszlányokat, mint például: „Ezt nem hiszem el!” és „tízszer egy éjszaka alatt!” a csoport irányából, de annyira nem tette kíváncsivá a dolog, hogy megérdeklődje miről, vagy kiről beszélnek.

Épp el volt foglalva a franciapirítósának befalásával, amikor egy kezet érzett a vállán, és valaki lehuppant mellé.

- Szép jó reggelt Harry – köszöntötte Seamus, a szokásosnál kicsit jobban kihangsúlyozva ír akcentusát.

- Neked is – felelte Harry, Seamus akcentusát imitálva.

Seamus elégedetten vigyorgott.
- És vajon mit tervez egy ilyen szemkápráztató srác, mint te, ezen a mesés napon? – folytatta még mindig túlzásba vitt ír dallamossággal.

Harry épp válaszolni akart, amikor Draco landolt kecsesen a másik oldalán, és parázsló tekintetet vetett Seamus irányába.

- Finnigan, KOPJ LE!

Ajjaj, csak a „féltékeny-Dracót” ne! Olyankor a szőke még ellenállhatatlanabb. Harry ismét a kezébe temette arcát, hogy elrejtse annak immár vörös színét.

Seamus egy sebzett pillantás kíséretében levette a kezét Harry válláról, Draco karja pedig azonnal Harry nyaka köré siklott.

- Már egy másodpercre se hagyhatlak magadra anélkül, hogy ne próbálna valaki ellopni tőlem – duruzsolta Harry fülébe, és keze lejjebb kalandozott Harry hátára. Harry megborzongott, ahogy Draco finom érintése nyomán bizsergető érzés áradt szét az egész testében.

Csak a reggeli bagolyposta érkezése mentette meg Harryt attól a zavarba ejtő szituációtól, hogy Dracót az asztalra dobja, és ott helyben helytelenkedjen vele.

A Reggeli Prófétában megjelent ominózus kép óta, Harryt és Dracót is levelek tucatjai árasztották el naponta. A mai nap sem volt kivétel, és számos bagoly landolt Harry reggelijében, leveleket potyogtatva szerteszét. Harry a saját levélkupacát rögtön Draco elé tolta, aki olyan örömteli tekintettel nyitotta ki az összeset, mintha karácsonyi ajándékok lapultak volna bennük.

- Komolyan Harry, nem értem, mi bajod a hírnévvel. Szerintem tök jó. Nézd csak ezt! – mondta Draco vidáman, és Harry felé nyújtott egy levelet, amelyben egy csinos, középkorú boszorkányt ábrázoló kép volt. A fotó alatti írásból kiderült, hogy a boszorka ezer galleont ajánlana fel a párnak, ha azok tartanának neki és barátainak egy sztriptíz előadást.

Hermione rosszallóan csóválta fejét a kép láttán, míg Ron és Seamus inkább irigykedő pillantásokat váltottak. Draco boldogan rágta át magát a leveleken, és a szaftosabbakat megosztotta a griffendélesekkel, míg nem egy olyan levélhez ért Harry kupacában, amitől ráncba szaladt a homloka.

Hali Harry!

Hogy vagy drága? Régen írtál már. Nem hiszem el, hogy a Reggeli Prófétából kellett megtudnom, hogy jársz valakivel. Így kell bánni egy régi „baráttal”? Nyugi, csak ugratlak, de komolyra fordítva a szót: Malfoy? Remélem tudod, mire vállalkoztál.

Sokat gondoltam rád nyár óta, és próbáltam kitalálni, mit tehetnénk, hogy működjön ez a dolog kettőnk között. Persze tudom, most már mással vagy, de azt akarom, hogy tudd, én itt leszek neked, és még mindig megvannak az érzéseim irántad. Sok szerencsét Malfoyhoz, de ha megbánt téged, ne habozz felkeresni. Várni foglak.

Szeretettel: Charlie

- Mi a fene ez Potter? – csattant fel Draco. A féltékenység az arcára volt írva. – Azt mondtad, az csak egy kis nyári kaland volt. Akkor miért ír neked Weasley leveleket?

- Draco! – sziszegte Harry, amikor Ron, Hermione és Seamus is felkapta fejét a Weasley név hallatán.

Draco nem törődött vele, és lecsapta a levelet az asztalra.

- Rendben van Harry – vicsorogta, és felállt. – Ha folytatni akarod a mocskos kapcsolatodat azzal a szemét kis sárkányidomárral, távol álljon tőlem, hogy én, a barátod, az utadba álljak.

Harry megfogta a karját, és próbálta visszahúzni őt a helyére.

- Draco, kérlek, nem erről van szó – védekezett.

Draco kitépte karját Harry kezéből.
- Elkések az órámról – fújtatta, és elviharzott.

Harry felsóhajtott, és a halántékát masszírozta. Tudta, hogy magyarázattal tartozik az asztalnál ülő barátainak, de sokkal jobban aggasztotta Draco reakciója, amit ugyanakkor nem is értett. Mindez a színjáték része lett volna? Vagy Draco tényleg féltékeny? Valóban érez valamit Harry iránt? De ha így van, akkor miért szakítja meg mindig a játszadozásaikat? Mi folyik itt?

A dolgok kezdtek roppant zavarossá válni. Harry úgy döntött, most már el kell mondania az igazat, történjen bármi. Talán ma este, ha lehetséges. Tudni akarta, hányadán állnak, arról nem is beszélve, hogy már egyre hihetetlenebbül kívánta Dracót.

----

Draco a nap hátralevő részében végig kerülte Harryt. Harry próbált vele beszélni bájitaltanon, de Draco hidegen elfordult tőle, így Blaise-től kért tanácsot.

- Meddig lesz még dühös rám? – súgta neki, és egyik szemét Pitonon, a másikat a bájitalon tartotta, amin dolgoztak.

Blaise együttérzően mosolygott rá.
- Csak adj neki egy kis időt – súgta vissza. – Draco közismerten extrémen féltékeny még a jobb napjain is. Nagyon túlzásba tudja vinni, de azért szerintem meg fog jönni az esze.

- Tényleg? – kérdezte Harry reménykedve.

- Igen – erősítette meg Blaise. – Na de nincs szerinted iszonyú meleg itt? Nem akarod levenni az inged?

----

Már a vacsoraidő is elmúlt, amikor Harrynek végre esélye nyílt beszélnie Dracóval, és meggyőznie róla, hogy az a levél nem jelentett semmit. A Mardekáros nagy nehezen megbékélt, miután Harry szívhez szóló ömlengéssel bizonygatta, hogy már nem érdekli Charlie.

Immár mindketten a Griffendél klubhelységben voltak. Draco Deannel sakkozott, Harry pedig taktikai megbeszélést folytatott Ronnal és Ginnyvel, ami azonban nem ment annyira jól, mivel Harry egyfolytában Dracót figyelte. A szőke még kívánatosabbnak tűnt, ahogy összehúzott szemmel koncentrált a játékra. Közben a füle mögé tűrt egy rakoncátlan tincset, Harrynek pedig le kellett küzdenie a hirtelen jött vágyat, hogy összeborzolja azt a szőke hajat.

Ez a meghitt jelenet fogadta Seamust, aki akkor mászott be a portrélyukon. Úgy döntött, hogy Dracót talán kellően lefoglalja a sakkjátszma, tehát ez lesz a megfelelő alkalom arra, hogy közelebb kerüljön Harryhez. Óvatosan odaosont a díványhoz, közben folyamatosan a veszélyes Mardekároson tartva a szemét, és lehuppant Harry mellé, a kelleténél talán kicsit közelebb.

- Hé Seamus, jó hogy itt vagy. Szükségünk van a véleményedre. – Ron kviddics-lázban égett, és hosszú léptekkel járkált fel-alá.

- Miről? – tette fel a kérdést Seamus, és észrevétlenül még közelebb csusszant Harryhez, egyik kezét pedig a dívány támlájára tette a feje fölött.

- A fogó-taktikát illetően. Szerintem trükközni kell a másik fogóval, de Ginny azt mondja, hogy mikor ő volt fogó, akkor mindig csak a cikeszre figyelt, az ellenfélre egyáltalán nem.

Seamus csak úgy mellékesen lejjebb csúsztatta a kezét, és szórakozottan játszani kezdett Harry fekete tincsivel.
- Mi lenne, ha kicsit ez is lenne meg az is? Mondjuk Harry koncentráljon csak a cikeszre, és majd a lenyűgöző kinézete működik helyette. Így máris nem lesz gondja a másik fogóval.

Ron és Ginny a szemüket forgatták, Harry pedig épp közölni igyekezett Seamusszel, hogy fogja be, és vegye el onnan a kezét, mielőtt Draco megöli, de már késő volt.

- Finnigan – hallatszott a jégnél is fagyosabban. – Mit mondtam neked a barátom molesztálásáról?

Draco arcán gyilkos tekintet ült, Seamus pedig bocsánatkérésre nyitotta volna a száját, de erre már nem volt lehetősége. Először egy levél Harry volt barátjától, most meg Seamus pofátlan flörtölése. Dracónál betelt a pohár.

Gyorsabban, mint ahogy bárki szerint lehetséges lett volna, Draco felrántotta Seamust a pólójánál fogva a díványról, a földre hajította, fél lábával a padlóhoz szögezte, és egyenesen az arcára szegezte a pálcáját.

Seamus rémülten pislogott, mivel rádöbbent, hogy most ki van szolgáltatva egy nagyon dühös Malfoynak, akinek egy nagy csomó sötét, és csúnya átok van a tarsolyában.

- Mondj egyetlen okot, hogy miért ne átkozzam szét az agyad Finnigan!

Seamus hangtalanul ki, majd becsukta a száját. Draco gúnyosan nézett rá, és felemelte a pálcáját.

- Draco ne! – kapta el Harry Draco pálcás kezét.

- Eressz el Potter! – követelte Draco keményen, de Harry nem tett eleget a kérésének.

- Nem – mondta, és kezdett mérges lenni. – Ez nevetséges. Nem átkozhatsz meg mindenkit, aki csak tesz pár hülye megjegyzést.

- Csak figyelj! – mondta Draco, és nem vette le a szemét Seamusről, aki csapdába esett Draco lába alatt.

Harry azonban nem engedhette, hogy ez történjen, így hátrahúzta Dracót a pólójánál fogva, aki ettől kicsit kibillent az egyensúlyából, és felemelte a lábát.

- Seamus tűnj innen! – parancsolta Harry. – Majd én elintézem ezt Dracóval.

A srácnak nem kellett kétszer mondani. Felpattant, és elszáguldott a szobájuk felé, Harryre hagyva a dühöngő Malfoy lecsillapítását.

- Mi képzelsz, mi a fenét csinálsz Potter?

- Hogy én mit csinálok? Te mit csinálsz? Valaki komolyan megsérülhetett volna – csattant fel Harry.

- Igen, ez volt a lényeg – fröcsögte Draco. – Jogom van megvédeni a tulajdonomat.

- A tulajdonodat? – Harry most aztán tényleg dühös volt. – Nem kezelheted az embereket a tulajdonodként Malfoy.

- Nem érted igaz? Te hivatalosan – és Draco megnyomta a szót, miközben jelentőségteljesen Harry szemébe nézett – az én barátom vagy. Nem Charlie-é, nem Seamusé, az enyém. Nem várhatod el tőlem, hogy csak álljak, és nézzem, ahogy mindenki rádnyomul.

- Teljesen túlreagálod – mondta Harry mérgesen, és keresztbe fonta karjait. – A féltékenységed kezelhetetlen.

- Úgy gondolod? És vajon te hogy reagálnál fordított esetben?

- Szerintem kategóriákkal jobban, mint te – vágta rá Harry.

- Tényleg Potter? Majd emlékezz rá, hogy ezt mondtad!

Azzal Draco kiviharzott, és becsapta maga után a portréajtót.

----

Draco még akkor is forrongott, amikor már lefekvéshez készült. Blaise látta az ismerős, féltékenységre utaló pírt az arcán, mikor visszaért a hálókörletükbe, de inkább bölcsen hallgatott, és nem faggatózott. A többieknek ugyanezt tanácsolta, és mivel közismerten Blaise tudta a legjobban kezelni Draco kirohanásait, mindenki hallgatott rá.

Blaise egy másik bölcs elhatározást is hozott, amikor úgy döntött ez az este nem a legalkalmasabb arra, hogy felvegye új pizsamáját, amit a HPRK katalógusból rendelt, és amit piros alapon aranyló cikeszek díszítettek.

Már mind bemásztak az ágyukba, amikor halk kopogás ütötte meg a fülüket az ablak irányából. Crack ment oda, hogy beengedjen egy parányi barna baglyot, ami egyenesen Dracóhoz röpült, és ölébe ejtette küldeményét, majd el is tűnt az éjszakában.

Draco azonnal felismerte a kézírást, és kinyitotta a levelet.

Hello Draco, hogy ityeg?

Rég láttalak. Fogadd gratulációmat, láttalak az újságban. Szóval te és Harry Potter? Sosem gondoltam volna, de jól néztek ki együtt.

Csak szólni akartam, hogy holnap Roxfortban leszek – tulajdonképpen épp az újdonsült barátodat nézzük meg, ahogy játszik. Le szeretnénk szerződtetni a Puddlemere United-hoz. De ne mondd el neki, nem szabad tudnia, hogy figyeljük.

Nem tudok úgy tenni, mintha nem lennék csalódott, hogy foglalt vagy. Szívesen töltöttem volna veled egy kis időt, amíg a Roxfortban vagyok, ha érted, mire gondolok. Hát, azért remélhetőleg találkozunk holnap.

Minden jót: Oliver

Draco pedig köszönetet mondott a sorsnak, hogy ölébe pottyantotta a bosszú tökéletes eszközét.

----

Másnap reggel Harry megacélozta akaratát, és elindult reggelizni. Elhatározta, hogy nem gondol többet az előző esti vitára, hanem csakis a közelgő játékra összpontosít. Háztársai gyártottak egy csomó rikító transzparenst, Blaise pedig mardekáros létére szégyenszemre tetőtől talpig Griffendél színekbe öltözött, és egy kis piros zászlóval integetett Harry felé. Draco feltűnő módon hiányzott a reggeliről, de Harry nem akart most ezen rágódni.

Az étkezés után a Griffendél csapata magabiztosan elindult a pálya felé. Harry, mint csapatkapitány, tartott egy lelkesítő szónoklatot, szóval mindenki készen állt a játékra. Kirepültek a pályára, és Madam Hooch sípszavára, a szurkolók tomboló hangorkánja közepette a meccs kezdetét vette.

A napsütötte, meleg idő tökéletesnek ígérkezett a játékra. Harry új kontaktlencséi remekül beváltak. Olyan élesen látott, hogy úgy érezte akár a faleveleket is meg tudná számolni a Tiltott rengeteg fáinak égbenyúló koronáin. Jólesően tapasztalta, hogy csapatuk máris jócskán vezet, köszönhetően ezt Ginny remek hajtói képességeinek, és Ron meggyőző őrzői alakításának.

Harry, szemével a cikesz után kutatva, egy ideig csak körbe repkedett, majd szlalomozott kicsit csapattársai között. Aztán végre megpillantotta a fürge kis labdát. Azonnal üldözőbe vette, nyomában szorosan a másik fogóval. Ahogy repültek, a föld egyre közelebb és közelebb került hozzájuk, végül a hollóhátas fogó felrántotta seprűjét, hogy elkerülje a fájdalmas becsapódást. Harry azonban pontosan tudta mit csinál, és az utolsó pillanatban húzta fel a seprűjét, épp csak elkerülve, hogy a földnek ütközzön. Elégedetten konstatálta, hogy többen döbbent sikolyokat halattak, és a cikesz felé nyúlt.

A lelátón ülők azonnal hangos üdvrivalgásban, és tapsviharban törtek ki. Mindkét csapat landolt, Harry pedig azonnal gratulálók gyűrűjében találta magát, akik össze-vissza ölelgették, meg hátba veregették, valaki pedig bariton hangon megjegyezte, hogy ez volt a legszédületesebb megmozdulás, amit valaha látott.

Harry elvigyorodott, és aztán nagy meglepetésére szemtől szemben találta magát hajdani csapatkapitányával.

- Oliver? – kérdezte Harry hitetlenkedve. Oliver mosolyogva üdvözölte Harryt.

- Harry! Milyen jó látni téged! És megjegyezném, hogy ez valami félelmetesen fantasztikus volt.

Harry vigyorgott.
- Kösz haver. De hogy kerülsz ide?

- Természetesen téged jöttelek megnézi, ahogyan játszol. Pár kollégám is itt van velem, és épp tagokat toborzunk a Puddlemere Unitedba. – Oliver két idősebb, öltönybe öltözött férfi irányába bökött, akik teljesen el voltak ragadtatva Harrytől.

- Nem túloztál Oliver, tényleg úgy repül, mintha seprű se lenne alatta – mondta az egyikük.

- Igen, szerintem is tökéletesen illene a csapatba. Szerintem Potterrel egész biztosan megnyernénk még a bajnokságot is – jegyezte meg a másik mosolyogva.

Harry biztos volt benne, hogy rosszul hallotta.
- Azt akarják, hogy profi csapatban játsszak?

- Azt a mindenit – mormogta Ron.

- Hát persze, hogy azt akarjuk! Ezzel a tehetséggel el se hiszem, hogy mi vagyunk az elsők, akik ilyen ajánlatot tesznek. Ez hihetetlen! – mondta az első férfi. – Mi lenne, ha felmennénk a kastélyba, és ott megbeszélnénk a további részleteket?

Harry boldogan elvigyorodott.
- Hát persze, menjünk. Ron, te is jössz?

- Naná – mondta Ron, még mindig ámuldozva, Harry pedig ismét az öltönyösökhöz fordult, hogy kérdezzen valamit, ekkor azonban egy olyan látvány fogadta, amitől vörös köd ereszkedett az agyára, és ennek semmi köze nem volt az őket körülvevő piros transzparensekhez.

Draco valahogy észrevétlenül csatlakozott hozzájuk, és most épp mély társalgásba merült Oliverrel. Az idősebb srác kiéhezett tekintettel meredt Dracóra, ami Harry számára nagyon is ismerős volt, mivel ő is hasonló képet vágott az utóbbi egy hétben, amikor Draco közelében volt. És Olivernek egyáltalán nem kellett volna így néznie az ő barátjára.

A féltékenység Harry egész testét átjárta, és mintha kést forgattak volna a szívében, mikor Draco felnevetett Oliver egyik megjegyzése hallatán, majd hamiskás mosollyal kacsintott egyet.

Harry erőnek erejével elfordította a fejét, és kényszerítette magát, hogy az öltönyösökre figyeljen. Mosolyt erőltetett az arcára, és hamarosan mindnyájan elindultak a kastélyba.

Az egyik öltönyös azonban még hátrafordult.
- Hé Wood! Akkor jössz?

Oliver kissé mesterkélten elvigyorodott.
- Nem Basil, kösz. Nekem és Dracónak még… fel kell idéznünk pár dolgot – fejezte be a mondatot, és le sem vette szemét a szőkéről.

Harry már kék volt a dühtől, és épp elindult volna a flörtölő párocska felé, hogy néhány keresetlen szót intézzen Woodhoz (szavakat, melyek Avadával kezdődtek, és Kedavrával végződtek), Ron azonban gyorsan megragadta a karját, hogy megállítsa.

Sikerült is megfékeznie Harryt, de Draco ezt a pillanatot választotta, hogy Oliver karjára tegye a kezét, és előre hajolva a fülébe súgjon valamit. Oliver bólintott, és együtt elindultak a kviddicsöltözők felé.

Ronnak ekkor már minden erejére és meggyőző képességére szüksége volt, hogy visszatartsa Harryt. Nem engedhette meg, hogy legjobb barátja elszalassza élete lehetőségét holmi tetves Draco Malfoyok miatt.

Odasúgta barátjának, hogy ne aggódjon, Draco valószínűleg csak beszélgetni akar Oliverrel, és határozottan elkormányozta Harryt a pályától, akinek így nem maradt más lehetősége, követte toborzóit.

Közben mélyeket lélegzett, és elszántan próbált lehiggadni, és nem gondolni rá, hogy mi történhet e pillanatban a nem-igazán-valódi barátja és néhai csapatkapitánya között az öltözőben.

----

A vacsoránál Harryt azonnal körülzsongták a griffendélesek, akik el voltak ragadtatva az aznapi győzelemtől, és az ajánlattól, amit kapott. Mindenki szívből gratulált.

Harry tőle telhetően igyekezett mosolyogni, és elrejteni a tényt, hogy a szeme odaragadt a Nagyterem ajtajához. Se Draco nem volt a mardekáros asztalnál, sem pedig Oliver a neki fenntartott helyen. Harry próbálta leküzdeni növekvő félelmét, és haragját, és igyekezett az evésre összpontosítani.

Ekkor hirtelen kivágódott az ajtó, és besétált Oliver. Az inge rosszul volt begombolva, a szája vörös volt és duzzadt, a haja pedig rendetlenül kócos. Épp úgy nézett ki, mint az az ember, aki épp most szexelt egy átkozottul jót.

Halk pusmogás ütötte fel fejét a diákok között. Míg a Nagyteremben ülők nagy része Olivert nézte, és izgatottan csevegett, addig senki nem figyelt az ajtóra, és arra hogy Draco Malfoy surrant be rajta.

De a Nagyteremben ülők nagy részébe nem tartozott bele Harry Potter. Harry még mindig az ajtót fürkészte, és tökéletesen jól látta, mikor az elégedetten vigyorgó Draco egy kicsivel később bejött rajta, talán még gyűröttebben, mint Oliver. Harry ijesztően közel járt ahhoz, hogy felrobbanjon. Elszántan igyekezett elkapni Draco pillantását, szinte már könyörögve érte, hogy gyanúja tévesnek bizonyuljon.

De Draco csak Olivert nézte, és mikor találkozott a pillantásuk, mindketten csintalanul elvigyorodtak.

Ez már túl sok volt Harrynek. Három méteres körzetében az összes sütőtökleves kancsó szilánkokra robbant, narancsszínű lötyi tengerével árasztva el a Griffendél asztalt. Harry tudta, hogy jobban teszi, ha elhagyja a Nagytermet mielőtt valami még rosszabb történik, így hát felpattant, vetett egy bocsánatkérő pillantást Ronra és Hemionére, és kiviharzott az ajtón.

Draco tisztán látta az egész jelenetet, és diadalmasan elvigyorodott. Minden a terv szerint alakult, és Harry most őrülten féltékeny. Tökéletes. Elégedetten bólintott, és visszafordult a tányérján várakozó csirkéhez.

Amit azonban Draco nem tudhatott, hogy egy hirtelenszőke ír srác, aki mindig is előszeretettel bámulta Harryt, szintén látott mindent. Látta, ahogy Oliver bejött, nyomában Dracóval. Látta az árulkodó épp most szexeltünk kinézetüket, szóval egyáltalán nem lepődött meg Harry dühödt reakcióján. Látta, hogy Draco már nem figyel, és ekkor Seamus Finnigan felállt, hogy kövesse Harryt.

Egy ilyen lehetőséget kár lett volna elszalasztani. Igen, ő ott lesz majd, amikor Harry vigasztalásra szorul.