Harry egy kicsit rosszkedvű volt, mivel már órák óta nem látta Dracót. Így hát a keresésére indult. Mivel a bálteremben nem látta felvillanni a meseszerűen szőke hajat, a szalon felé vette az irányt.

Az „extra erős” puncsot tartalmazó tál mellett Ronba botlott, és egyből faggatni kezdte.
- Ron, nem láttad Dracót? – kérdezte, miközben merített magának egy pohárral a kék italból, és egy kortyra felhajtotta. Ron csuklott egyet.

- Hát ott van például négy Draco abban a sarokban – mutatott bizonytalanul egy irányba –, és épp öt Oliverrel beszélget.

- Mi? – pördült meg Harry, de olyan sebességgel, hogy kiütötte a puncsot Ron kezéből. Az állítás mindenesetre igaz volt. Draco tényleg ott állt egy félreeső sarokban, és nem mással, mint Oliver Woddal társalgott. Ahogy Harry látta, épp elmosolyodott, és Oliver karjára tette a kezét.

Ennyi elég is volt. Az összes korábbi féltékenység újult erővel lángolt fel Harryben, sőt az iménti jelenet még tovább szította. El sem köszönt Rontól, már masírozott is át a táncparketten összezsúfolódott vendégek tömkelege között, hogy átrendezze Oliver Wood csinos ábrázatát. 

Épp odaért a pároshoz, mikor Oliver felfigyelt rá.

- Ó, hahó Harry, épp most gondoltam, hogy üdvözöllek…

Harry ökle mozgásba lendült, és egy csodás jobbegyenessel a földre teritette a srácot.

- Harry! Ez meg mire volt jó? – csattant fel Draco, miközben lenézett Oliverre.

- Na nehogy elkezd itt nekem Malfoy – sziszegte Harry az öklét ropogtatva. – Hány pasival szándékozol még flörtölni ma este?

Draco a szemét forgatta.
- A kibaszott életbe Potter. Nem flörtöltem vele, csak beszélgettünk!

- Csak beszélgettetek – horkant fel Harry. – És le kell tapiznod minden srácnak a karját akivel „csak beszélgetsz?”

- Ne légy barom – csattant fel Draco. – Nem flörtölt se ő velem, se én vele. De ha úgy is lett volna, akkor sincs semmi! Láttalak flörtölni Charlie-val, te gaz fasz! Én még se mostam be neki.

- Ohó, szóval még te vonsz kérdőre engem a flörtölés miatt? Néha annyira kibaszottul hihetetlen tudsz lenni. Tájékoztatásul közlöm, hogy semmi nem történt köztem és Charlie között, amit aligha mondhatnék el rólad, és arról az öt idióta modellről!

- Aú, a szemem – nyöszörögte Oliver a padló irányából. Harry és Draco nem figyeltek rá.

- Tudtam! Féltékeny lettél a modellek miatt, mi?

- Hát persze! – csattant fel Harry. – Komolyan Draco, muszáj volt ennyire nyilvánvalóan kikezdened velük?

- Mi ebben olyan nagy ügy? Csak egy ártatlan kis móka volt, Harry. Én se szoktam ennyire féltékeny lenni a hülye klubod miatt.

- Dehogynem! Őrülten féltékeny szoktál lenni! Emlékezz csak azokra a lányokra, akik rámtaláltak, miután egy székhez kötözve egy teremben hagytál. Majdnem szétátkoztad őket, aztán meg egy teljes havi büntetőmunkát kaptak.

- Hogy a pokolba hívhatsz engem őrülten féltékenynek? – kérdezte Draco dühösen. – Te éreztél rá késztetést, hogy azzal nyilvánítsd ki tulajdoni jogaidat, hogy beverted egy ártatlan ember képét.

- Az ártatlan emberről beszélve, tudod, tényleg fáj a szemem – hangzott Oliver siráma.

- Remek, Oliver – mondta Draco, még mindig Harryre bámulva. – Nézd, terelheted más felé a témát, ha akarod, de akkor is tény marad, hogy együtt láttalak Charlie-val. Mondhatom, rém meghitten üldögéltetek azon a kanapén.

- Kik ültek együtt meghitten a kanapén? – csatlakozott hozzájuk hirtelen Charlie.

- Na csak emlegetni kellett - vicsorogta Draco. Hangja olyan jeges volt, hogy akár vizet tudott volna vele fagyasztani júliusban.

- Charlie – fordult hozzá Harry, miután vetett Dracóra egy megvető pillantást. – Draco azt hiszi, hogy te és én korábban flöröltünk. Kérlek, tisztáznád ezt a dolgot?

Charlie figyelme azonban most Oliver Woodra irányult, aki még mindig a padlón nyűglődött.

- Oliver, téged meg mi lelt? – kérdezte, miközben talpra segítette.

- Ez az elmebeteg állat, akit mások csak a varázsvilág megmentőjeként ismernek, úgy döntött átrendezi a képem, amiért beszélni merészeltem Dracóval. – Oliver dühösen meresztette maradék jó szemét Harryre.

Harry válaszképp jelentőségteljesen dörzsölgette az öklét.
- Úgy van Wood. Legközelebb menj, és beszélgess valaki más barátjával.

- Jaj Harry, olyan édes vagy, amikor mérgelődsz – mondta Charlie kedvtelve. Harry keresztbe fonta karjait.

- Nem, kibaszottul nem vagyok – morogta duzzogva.

- Ó, és most ahogy duzzogsz – vigyorogta Charlie. – Hát komolyan, sosem értettem, mások miért félnek tőled. Olyan imádnivaló vagy, fel tudnálak zabálni.

- Charlie, fogd be! – torkollta le Harry, de Draco máris bedühödött, és hangosan megköszörülte a torkát.
- Ha nem vetted volna észre, épp itt állok, te sárkánytrágya szagú seggfej. És hogy tegyem világossá számodra, hogy Harry most már az enyém?

- Ő is édi, amikor dühöng – súgta Oliver összeesküvősen Charlie-nak.

- Ezt én is kibaszottul hallom – köpte Draco, de Charlie és Oliver már nem figyelt se Harryre, se rá.

- Nézzenek oda – mondta Charlie, és gondoskodóan megtapogatta Oliver szemét. – Harry aztán csúnya kis jobbhorgot adott. Nagyon fáj?

Oliver színészi képességeit megcsillogtatva összerezzent, aztán azt mondta:
- Azért nem annyira rossz.

Charlie mosolygott.
- Lefogadom, hogy fáj, mint a kurva élet. Gyere, majd én gondoskodom róla. Egy csomó gyógyító bűbájt tudok, amivel seperc alatt rendbe hozzuk. – Azzal úriemberhez méltón, karját nyújtotta Olivernek.

- Ó tényleg? – kérdezte Oliver, amint belekarolt. – Biztos mert olyan veszélyes munkád van.

Charlie hanyagul vállat vont.
- Hát tudod. Csak egy kis kockázat itt és ott.

- Ó szívesen hallanék róla többet is – mondta Oliver, miközben elindultak. – Talán egy vacsora mellet?

- Remekül hangzik. Holnap szabad vagy?

- Nos igen, azt hiszem. Mi lenne, ha beugranál értem, mondjuk teszem azt hétkor? Ismerek egy remek kis olasz helyet a mugli Londonban…

Harry és Draco hitetlenkedve nézték, ahogy exeik együtt elsétálnak, és az első randit tervezgetik. Végül Draco odafordult Harryhez.

- Még mindig dühös vagyok rád.

- Én meg rád.

- Akkor rendben. Visszamegyek a partimra.

- Oké. Tedd azt.

Azzal hátat fordítottak egymásnak, és dühösen elcsörtettek az ellenkező irányba.

-----

Ahogy Lucius számított rá, kábé három perccel azután, hogy Draco és Harry szétváltak, úgy 23:30 tájékán, a drog hallucinogén hatásai berobbantak, és mindenki becsavarodott.

Az emberek bútorokhoz kezdtek beszélni, a falat nyalták, lépcsőkről ugráltak alá, és csaholtak, akár a kutyák. Mágikus szikrák kavarogtak, és szelték át a levegőt, a zajszint pedig fülrepesztő decibeleket ütött meg.

Tudva, hogy már nincs sok ideje, Lucius gyorsan Pansyhez sietett, aki épp az izmait mutogatta az egyik nagy karosszéknek.

- Kibaszott nagy izmaim vannak, mi? – kacérkodott az ominózus bútordarabbal. Lucius számosat pislogott, de végül vállat vont, és odalépett.

- Pansy! – kiáltott rá, mire a lány megfordult. – Miért nem jössz velem? Mutatni szeretnék valamit.

- Ó, szeretem a valamiket. Milyen féle valami? Lány féle valami? Magas, szőke és Narcissának hívják?

- Öhm… persze. Miért is ne.

- Rendben! Pansy szerencsés ma éjjel!

Így hát Pansy engedelmesen hagyta, hogy Lucius az áradaton keresztül Draco szobájába vezesse, ahol a lány egy jól irányzott kábítóátok áldozata lett.

Lucius gyorsan a földszintre hoppanált, és ellenőrizte az óráját.

23:37

Keresztülnyomakodott a csődületen, és felfedezte Dracót, amint egy vitrin üvege előtt dörzsölgette az arcát. Gyorsan a fia felé vette az irányt, csakhogy erőteljesen beleütközött egy homokszőke hajú, rikító rózsaszínpólós srácba, aki kézenfogva haladt egy feketehajú egyénnel.

- Odanézz, egy leprikón – vihogta a szőke Luciusra mutatva. Jól észrevehető ír kiejtése volt. – Csak nem szerencsebűbájjal üldözöl?

 - Mi van? Ne légy nevetséges – horkant fel Lucius. Átkozott mugliszületésűek és félvérek. Folytatta útját, végül a tömeg szélénél sikerült elkapnia Dracót. Erélyesen megragadta a vállát.

- Draco gyere velem egy pillanatra, rendben? – szólt hozzá, mire Draco csak vigyorgott.

- Nyaú, nyaú, nyaú! – közölte vidáman. – Én egy cica vagyok!

- Egy cica. Igen. Ez csodás, Draco. Inkább cica, mint nyuszi, bár még mindig elég buzis – mondta Lucius, miközben kikormányozta fiacskáját a partiról, majd felvezette a lépcsőn.

Együtt szeltek át folyosót folyosó után, míg végül elérték a tölgyfaajtót, ami Draco szobáját őrizte. Lucius kimondta a mesterjelszót, melynek segítségével bárhova bemehetett a kúriában, és kinyitotta az ajtót.

Pansy eszméletlenül hevert a padlón, pont ahogy korábban ott maradt.
Lucius az órájára sandított, és miután ráeszmélt, hogy fogytán az idő, elővette a pálcáját, és Dracóra szegezte.

- Sajnálom, fiam – mondta csendesen –, de nincs választásom.

- Óóó egy szivárványvessző! Játszhatok vele? – kérdezte Draco izgatottan. Az apja sóhajtott. Ez buzisabb volt, mint a Sötét Nagyúr az új válltáskájával.

- Stupor!

És míg az emberek boldogan hallucináltak az alsó szinten, Draco immár békés öntudatlanságba süppedt.

23:45

-----

Lucius a kandalló előtt egymás mellé fektette Pansy és Draco eszméletlen testét. Ezután a gondosan begyűjtött hozzávalók segítségével, körültekintően nekilátott a varázslatnak.

Először egy kört írt a két test köré, a legtisztább forrásvízből kirajzolva, amit Írországból szerzett, egy kis erdőség alatt mélyen megbúvó barlangból. (nagy varázserő, ráadásul nem hagy foltot a szőnyegen). Másodszor: morzsolt rózsaszirmot hintett szét a kör belesejében, az ősi rúnák formájában: gebo, eihwaz, és berkana, a Futhark ábécé szerint. Végül összefonta Draco és Pansy ernyedt ujjait, és mindkettőjük homlokához érintett három csepp unikornis feromon esszenciát, ami a legfőbb hozzávalüója volt bármilyen szerelmi vagy összekötő bűbájnak, és amit szinte lehetetlen volt beszerezni. (kivéve persze, ha olyan kapcsolatai vannak valakinek, mint Luciusnak)

Hátrébb lépett, és vett egy mély levegőt. Majdnem kész volt. Mindössze annyi volt hátra, hogy kimondja az Adfinitas Aveum szavakat, halálpontosan éjfékor, amikor Draco nagykorúvá válik. Felnézett a falnál tornyosuló állóórára.

23:50

 Lucius egy pillanatra leült a szófára, és igyekezett lenyugtatni háborgó idegeit. A keze remegett, és egyre csak azt ismételgette magában: a Malfoyoknak kötelezettségeik vannak, a Malfoyoknak kötelezettségeik vannak…

Kétségbeesetten próbálta elterelni a gondolatait, így hát felkapta a divatlapot Draco kávézó asztalkájáról, és találomra felütötte.

Aztán gyorsan be is zárta.

- Most azt olvastam, amit gondolom, hogy olvastam? – pislogott Lucius. Nagyon, nagyon lassan ismét kinyitotta a lapot, épp csak hogy lássa, takaros, precíz kézírással rögzítve a legzüllöttebb, legfeslettebb, legpajzánabb szex-pozitúrákat, és attrakciókat, amiről valaha is volt szerencséje olvasni.

23:55

Megrázta a fejét és ígéretet tett magának, hogy amint végzett a varázslattal, tüzetesebben is átböngészi a magazint. De egyelőre visszadobta azt az asztalra, és lassan odasétált Pansyhez és Dracóhoz. Előhúzta a pálcáját, készen rá, hogy pontban éjfélkor elkántálja a szöveget.

- Sajnálom Draco. – A szavak csupán üres suttogáskánt törtek fel szájából. Felpillantott az órára.

23:57

Lucius becsukta a szemét, és próbálta kitisztitani az agyát. Ekkor azonban hallotta, hogy kivágódik Draco szobájának az ajtaja, és egy nagyon ismerős hang csendült a szobában.

- Helló, Lucius!

A szólított idegesen nyelt egyet, amint megütötte fülét a hang, mely vontatott volt, bársonyos, és már évek óta kísértette.

- Pe-perselus – hebegte Lucius. Szemeit még mindig Dracón és Pansyn tartva, igyekezett lecsillapítani hevesen dobogó szívét. – Mit csinálsz te itt? Miért nem hallucinálsz, mint a többiek?

- Cö-cö Lucius – feddte Piton játékosan, Lucius pedig visszafojtotta borzongását, amit a fülét simogató hang váltott ki. – Nyilván tisztában vagy vele, hogy felismerem a saját bájital alapanyagaimat. De meg kell köszönjem, hogy épp most használtad. Így tökéletes lehetőséget biztosítottál.

- Valóban? – kérdezte Lucius, és megnyalta hirtelen kiszáradt száját. – Mégis mihez?

- Hát természetesen ahhoz, hogy elcsábítsalak, te huncut kis szőke – dorombolta Perselus, és immár belépett a szobába.

- Igen, persze… várjunk! Mit mondtál az imént?

- Azért vagyok itt, hogy elcsábítsalak, Lucius – ismételte vontatottan Piton, Lucius pedig érezte, hogy tátva marad a szája őszinte döbbenetében. – Évek óta vágyakozom utánad. Nem jöttél rá a leveleimből?

Lucius elgondolkodott, és próbált visszaemlékezni Piton leveleire.

…tehát Lucius, Draco mondta, hogy azt üzened: szia. Akkor én is üzenem neked, te észveszejtő, szőke kis…

Szóval ”erős, férfias karom van”? De semmi vagyok hozzád képest. A te finoman kidolgozott, szálkás izmaid… Mondd csak Lucius, sokat edzel? Talán valamikor együtt is edzhetnénk. Jó hosszú, izzasztó edzés lenne…

Kedves Lucius!

Hát persze, hogy küldök. Mintha tudnék neked valaha is nemet mondani. Boldogan megadok neked bármilyen „különleges” alapanyagot. Tulajdonképpen valami mást is megadnék neked… valami nagyot, és keményet, ami egy egész éjszakán át kitartana…

És míg Lucius az emlékei közt barangolt, az óra mutatója arrébb mozdult.

23:58

- Te alattomos dög te! – álmélkodott Lucius. – Észre sem vettem.

- Tipikus szőke. Cuki, de piszkosul ostoba – jelentette ki Piton kedvtelve.

Lucius erre már felkapta a fejét.
- Hé, ezt kikérem magamnak, én…

És Lucius ledermedt. Aznap este ugyanis első ízben nézett Pitonra úgy igazából.

A férfi egyszerűen… lenyűgözően festett.

- Perselus… te… a hajad… te… annyira…

Piton haja valóban, egészen más volt. Nem hosszabb, mint rendesen, a zsíros, olajos, és gubancosan rendetlen hollófekete fürtök azonban most fénylő sörényként hullottak alá a vállára, és ragyogtak, akár egy újonnan öntött galleon. Lucius szóhoz sem tudott jutni.

- Tetszik, igaz? Macnair kezelésbe vett. A hajamra különös gondot fordított. Igazán tehetséges, nem gondolod? – Ennél Perselus kissé megrázta a fejét, mire haja csak úgy röpködött az arca körül.

Lucius jól hallhatóan nyelt egyet.

Az óramutató ismét odébb ugrott.

23:59

Lucius szorosan becsukta a szemét, és próbált koncentrálni. Egy perc múlva ki kell mondania a varázsigét. Muszáj, muszáj koncentrálnia… muszáj koncentrálnia…

- Már annyira régóta kívánlak – mondta Piton rekedten, mialatt egy pár lassú lépést tett Lucius felé. – Rólad álmodtam… a hajadról… a szemedről…

45 másodperc éjfélig…

Lucius ökölbe szorította a kezét, és célzott a pálcájával. Ellen kell állnia… muszáj koncentrálnia… nem lehet… nem adhatja meg magát… Perselusnak…

30 másodperc maradt…

- Azt hiszem, valaki rossz kisfiú volt – mondta Piton vontatottan, és még közelebb lépett. – Talán meg kéne, hogy büntesselek?

Ó Merlinre. Csak büntetést ne említsen. Gyerünk Lucius koncentrálj, KONCENTRÁLJ…

15 másodperc…

Lucius megkockáztatott egy gyors pillantást Piton felé. Hirtelen egy semmiből jött fuvallat söpört keresztül Draco szobáján, és meglobogtatta Piton fényes, fekete haját.

Lucius ismét nyelt.

Tíz… kilenc… nyolc…

- Gyerünk Lucius – suttogta Piton, immár olyan közel állva a másikhoz, hogy az szinte érezte Piton meleg leheletét a nyakán. – Gyere a papához…

…hét… hat… öt…

Piton most már közvetlenül mögötte állt.
- Csak add meg magad Lucius! – lehelte Piton a szőke fülébe. – Olyan vad, perverz, állatias szeretkezésben lesz részünk, amiről a fiad és Potter még csak nem is álmodnak.

…négy… három… kettő…

- Ó, a fenébe vele – csattant fel végül Lucius, és elhajította a pálcáját. – Draco egy bőrnadrágos, válltáskás, Madonna-imádó, nyuszigazda, Potter-kefélő homokos – pont, mint az apja.

Azzal megfordult, és Piton karjaiba vetette magát. Karjaival átkulcsolta a nyakát, lábait pedig a dereka köré fonta.

- TIÉD VAGYOK, PERSELUS!

-----

A következő napon a gyenge, téli napsugaraknak végül dél körül sikerült áttörniük a felhőtakarón, és megvilágították a Malfoy-kúriát, ahol rettentően összezavarodott vendégek százai ébredeztek, annál is zavarbaejtőbb helyzetekben.

Ron és Hermione az ebédlőasztal tetején találták magukat, a déli próféta három riporterének társaságában, és mind az ötüket totál beborította az előző esti előétel. Ginny, a szemét kinyitva döbbent rá, hogy feje Neville Longbottom hasán nyugszik, melyet különböző színű rúzsfoltok tarkítottak. Mellette Parvati és Lavender feküdt. Nigel, a fotós Rodolphus Lestrange-dzsel ölelkezett szorosan, az idősebb Crack és Monstro pedig Averyvel és Macnairrel volt hasonló szituációban. Párna gyanánt mindannyian válltáskájukat használták.

- Uhh – vakarta meg Nigel az orrát, ahogy agyáig eljutott a szituáció kétes volta, orráig pedig reggeli gyilkos lehelet. – Heterók. – Ekkor közelebbről megnézte Macnairt. – Jah bocs, tévedtem.

Harry förtelmes, és egyszersmind túlságosan is ismerős zajra ébredt: Colin Creevy fényképezőgépének kattogására.

- Colin, mi a franc? – mordult rá kábán. Megpróbált felülni, de rá kellett döbbennie, hogy teljesen a padlóhoz szorítja két ember teste, akik keresztülfeküdtek rajta. Blaise és Seamus volt az. Még mindig a Harry Hajrázói pólókat viselték, és úgy tűnt, teljesen eszméletlenek.

- Istenem, annyira féltékeny vagyok! – sóhajtotta Colin, miközben folyamatosan a pillanat megörökítésén fáradozott. – Blaise és Seamus összebújhatott veled Harry! Várj csak, míg a többi klubtag megtudja!

Harry sóhajtott.
- Merlinre, mi a fene bajotok van? Add inkább ide a fényképezőt!

- Nem.

- Colin… - kérte Harry, és erőlködve próbált feltápászkodni Seamus és Blaise alól.

- NEM!

- ADD IDE!

- NEM! Nem kaphatod meg. Az ENYÉM! – Azzal Colin elrohant.

- Creevy, azonnal gyere vissza te kis kukkoló! Gyere vissza… ó bassza meg – mondta, és sokadszorra is összecsuklott a padlón Seamus és Blaise együttes súlya alatt.

Sóhajtott. Micsoda rémséges ébredés ez. De azért nem tudta nem észrevenni, hogy milyen szép és puha anyaga van a rózsaszín Harry Hajrázói pólóknak. Talán kéne egyet szereznie Hedvignek. Talán Blaise és Seamus csinálna egyet Harry Hedvigje felirattal. Az igazán édes lenne. Talán még olyat is lehetne, hogy Harry Nagyon Különleges Csodás Baglya: Hedvig, Aki a Legremekebb Bagoly, aki Valaha Repült a Föld Felett.

Hmmm. Na jó, talán mégsem.

-----

Draco a szobája padlóján ébredt, rettentő rossz hangulatban. Fájt a feje, a szájának nyomoronc íze volt, és egy leszbikus feküdt mellette. Fogalma sem volt, hogy került ide, vagy hogy mit csinált, vagy egyáltalán miért volt rózsa és ló szag. Pansyre nézett, aki totál ki volt ütve, és horkolt. Talán belőle jött ez a szag. A rózsáé vagy a lóé, nem tudta megállapítani.

Draco óvatosan felállt, és a földszint felé vette az útját. Óvatosan haladt, hogy ne nagyon mozgassa sajgó fejét. Az odalentről felszűrődő nyögések, és mordulások hallatán, élt a gyanúperrel, hogy a többiek is hasonló állapotban ébredtek, mint ő.

Mikor leérkezett a lépcső aljába, hirtelen összerezzent a hallt betöltő erőteljes fénytől, de agyát mindeközben egyetlen gondolat töltötte ki: meg akarta találni Harryt.

- Harry! – kezdte szólongatni. – Harry, merre vagy?

- Draco? Te vagy az? – jött egy bizonytalan hang a szalon felől. Aztán pedig… - Au, Blaise, Seamus, nem szállnátok le rólam?

- Harry! – Draco a szalon felé vette az irányt, óvatosan kerülgetve a padlón heverő megannyi eszméletlen testet. Besétált a szobába, és még épp látta, amint Harry kiszabadítja magát két rikítóan rózsaszín test alól, és óvatosan feláll.

Fájó feje ellenére, Draco odarohant Harryhez, és a nyakába ugrott, szinte ledöntve lábáról a másikat.

- Harry, úgy sajnálom a tegnap estét – kezdte Draco. – Szörnyen érzem magam. Tudtam, hogy féltékeny lettél azok miatt a modellek miatt, és egyszerűen elvesztettem a fejem, mikor Charlie-val láttalak. Én nem akartalak még féltékenyebbé tenni, és…

Harry egy gyors csókkal félbeszakította.
- Minden rendben – mondta aztán, és Draco dereka köré fonta karjait. – Én is nagyon sajnálom. Eszembe se jutott Charlie-val flörtölni, esküszöm.

- Tudom, hogy nem. Nem akartam féltékeny lenni, tényleg nem. És ne haragudj a modellek miatt, Harry.

- Mondtam, hogy rendben van. És nem mintha bánnám, de mi ez a hirtelen túlzásba vitt bocsánatkérés? – érdeklődött Harry. – Utálsz bocsánatot kérni bármiért is.

Draco vállat vont.
- Csak volt egy olyan szörnyű érzésem, mintha tegnap este majdnem elveszítettelek volna.

- Egy pár modell miatt? – Harry megrázta a fejét. – Egy kicsit több kell ahhoz pár modellnél, hogy lerázz magadról. Griffendéles vagyok, emlékszel? A végsőkig kitartó.

- Igen, de… nem számít – mondta Draco a fejét rázva. – Csak volt egy ilyen fura érzésem. És ha már a furcsaságoknál tartunk, mi a pokol történt tegnap este? Mindenkinek teljesen elment az esze.

- Nem tudom. Biztos volt valami abban a puncsban. Egy árva dologra sem emlékszem a veszekedésünk után. Csak sok elmosódott arcra, meg valami leprikónra.

- Hmmm. Én határozottan macskákra emlékszem – gondolkodott el Draco. – Leprikónra mondjuk nem.

- Harry! Malfoy! – Hermione hangja csendült ki a tömegből. A lány sietve közeledett a két fiú felé. – Beszélnem kell veletek!

- Hermione rajtad spenótkrém van? – mutatott Harry a lány arcán terpeszkedő hatalmas zöldes foltra.

A lány leintette.
- Nem fontos Harry. Most jutott eszembe valami. El kell mondanom nektek srácok.

- Nem várhat egy kicsit? Komolyan mondom, mindjárt szétrobban a fejem – panaszkodott Draco a halántékát masszírozva.

Hermione megrázta a fejét.
- Ez nagyon fontos. A hülyére kefélős bájitalról van szó, amit korábban megittatok. El se hiszem, hogy nem mondtam múlt éjjel, de teljesen kiment a fejemből a parti alatt. Na mindegy, figyeljetek, a bájital…

Hermione nem tudta befejezni a mondatát, mert hirtelen történt valami, ami magára irányította az összes jelenlévő figyelmét és kameráját.

- JÍÍÍÍÍÍ-HÁÁÁÁÁÁ!

Lucius Malfoy leszánkázott a nyugati szárny lépcsőjének korlátján, mindössze chapsot és cowboy kalapot viselt. Macskaügyességgel landolt a földön, majd megfordult, hogy folytassa a rohanást, amikor feltűnt neki, hogy nem elhanyagolható számú ember mered rá.

- Jó reggelt mindenkinek! – köszöntötte őket elégedetten. – Kellemes esténk volt, nemde?

Senki nem felelt, csak továbbra is meglepetten bámultak Luciusra. Aki egy: cowboynak volt öltözve. Kettő: majd kicsattant a jókedvtől. Itt valami nagyon nem stimmelt. Mi a fene történhetett, amitől…

- LÚÚÚ-CIÚÚÚSZ!!

A nyugati lépcső tetején Perselus Piton jelent meg.

- Hupsz, rohannom kell – villantott Lucius mindenkire egy mosolyt. – Remélem azért még maradtok teára.

Azzal elviharzott a dolgozó irányába.

Mindenki tátott szájjal bámulta, ahogy elszalad, aztán Pitonhoz fordultak, aki fél kezében egy divatlapot lobogtatva sietett le a lépcsőn.

- Jobb is, ha sietsz Lucius Malfoy, virgonc kis cikeszem – szólt utána Piton. – Mert ha elkaplak, kipróbáljuk a 47. oldalt. Ezt a különleges pózt csak Szexőrült Szigfrid idejében ismerték, szóval minden bizonnyal a leghihetetlenebb, legészveszejtőbb, leg… ööö… hmm…

Piton leért a lépcső aljára, ahol hirtelen felfedezte, hogy nincs egészen egyedül, ezért elhallgatott.

- Valaki nem látta véletlenül, melyik irányba szaladt Malfoy mester? – kérdezte aztán.

Erre minden kéz a teremben, egyetlen szó nélkül, Lucius dolgozójának irányába mutatott.

- Tökéletes – jegyezte meg Piton, és elhagyta a termet.

Az összes jelenlévő egy emberként dermedt sóbálvánnyá. Végül, egy örökkévalóság múlva Draco Harryhez fordult.

- Harry… az az apám volt?

Az Elszörnyedés nagyon enyhe kifejezés lett volna arra, ami Draco arcára kiült.

Harry alig észrevehetően összerezzent, majd lassan bólintott.

- És utána… az… Piton professzor volt? – tette fel Draco az újabb kérdést, és arcából eltűnt az összes szín.

Harry megint csak bólintott.

- Szóval akkor ők… ők… lécci, mondd, hogy ők nem…

- Sajnálom Draco – mondta Harry együttérzően –, de szerintem igen. – Elhallgatott, aztán gyengéden Dracóra mosolygott. – Nem is egyszer.

Azzal Harrynek nagyon kellett igyekeznie, hogy elkapja az ájultában összeeső Dracót.

-----

Draco pár pillanat múlva magához tért Harry karjaiban.

- Nem… NEM! Ez nem lehet… nem… apu… és Piton professzor… nem… - dadogta rögtön, ahogy felébredt. Harry kicsit megrázta.

- Hé, minden rendben van Draco. Ne aggódj, minden rendben lesz, ők csak…

- Egyáltalán semmi sincs rendben!

Harry és Draco felnéztek Hermione elképesztően bősz arcára, aki fúriaként tornyosult föléjük.

- Ti loptátok el a noteszem!

Harry nagyon igyekezett nem bűntudatos képet vágni.
- Noteszt? – kérdezte ártatlanul. – Miféle noteszt? Nem loptunk el semmiféle…

- DE IGEN! Elloptátok a noteszemet. 47. oldal! A Szexőrült Szigfrid által oly közkedvelt, rég elveszett póz. Hat hónapomba telt, mire ráleltem az információra, majd körültekintően lejegyeztem azt, és ezek után ti ketten ellopjátok a noteszem!

- Nem, mi nem! – mondta Harry meggyőzően. – Mi csak… öhm… kölcsönvettük, és…

Hermione egyre metszőbb tekintetét látva, torkára forrott a szó.

- És aztán még hazudtál is róla Harry James Potter! Nem tudom elhinni!

Draco meglepetten nézett Harryre.
- Te tudtál a noteszről?

Harry vállat vont.
- Úgy érted a „divatlapodról”? Aha, rájöttem, mi az valójában.

- Miért nem mondtál semmit? –kérdezte Draco kíváncsian.

- Mert olyan remek munkát végeztél. Semmi okát nem láttam, hogy véget vessek neki – vallotta be Harry.

Draco gunyorosan rávigyorgott.
- Milyen egy mocsok dög vagy te…

Harry visszavigyorgott.
- Nem, inkább te vagy az.

- MINDKETTEN AZOK VAGYTOK! ROMLOTT, SZÖRNYŰ, SZÉGYENLETES, ERKÖLCSTELEN…

- Jól van Granger, felfogtuk. – Draco összerezzent. – Jaj a fejem.

- Most hagyd békén egy kicsit jó? – ölelte magához Harry védelmezően. – Épp szörnyű megrázkódtatás érte. – Hátat fordított a még mindig vicsorgó Hermionénak, hogy Dracóra koncentráljon.

- Szegénykém – aggodalmaskodott Harry. – Teljesen kivert a víz. Had hozzak egy kis teát. – Kedvesen talpra segítette Dracót, aztán eszébe jutott valami.

- Várj csak Hermione – fordult oda a fújtató lányhoz. – Azt mondtad, valami fontosat akarsz mondani. Valamit a hülyére kefélős lötyiről.

- Igen, akartam – csattant fel Hermione. – El akartam mondani, hogy addig tart a hatása… - elhallgatott, és ördögi csillogás jelent meg a szemében.

- Igen? – kérdezte Harry élesen, aki maga sem volt épp türelmes kedvében. – Meddig tart a hatása?

Hermione rámosolygott, pontosan olyan mosollyal, amit kábé egy cápa vetne a gyanútlan halacskára. – Évekig Harry. Még évekig eltart a hatása.

- Ó – könnyebbült meg Harry. – Akkor miért volt olyan fontos ezt azonnal közölni?

- Hát tudod, ismersz. Én és a tudomány – mondta Hermione már-már túlságosan is vidáman. – Egy másodpercre sem tudtam magamban tartani az infót.

- Igaz – ismerte el Harry előzékenyen. – Hát, kösz, hogy elmondtad.

- Bármikor Harry – mondta Hermione. Hangja olyan volt, akár a mérgezett méz. – Mire valók a barátok?

-----

Harry a szalon felé vezette Dracót, melynek ekkor hirtelen kitárult az ajtaja, és Bill meg Narcissa sétált ki rajta.

Kéz a kézben.

És száj a szájban.

Harrynek és Dracónak leesett az álla.

Harry hitetlenkedve, Draco azonban szörnyülködve meredt a párra, akik úgy smároltak, mintha mindjárt itt lenne a világvége. Harry kíváncsi lett rá, vajon abba fogják-e hagyni valaha, amikor egy hangos zaj szétválasztotta őket. Konkrétan Draco rájuk üvöltött.

- ANYA! Mit csinálsz?

Bill és Narcissa szétváltak, és Narcissa minden bűnbánat nélkül a fiára mosolygott.
- Ó Draco, édes. A mami nem is látta, hogy itt vagy.

- Anyu, mi az eget művelsz? – faggatta Draco az anyját. – Hol voltál? És tisztában vagy vele, hogy az egy Weasley ott melletted?

- Hát persze, drágám. Ráadásul milyen csodálatos Weasley. De miért zsörtölődsz? – kérdezte.

Ez már túl sok volt.

- Ezt már nem tudom elviselni – fakadt ki Draco már szinte nyöszörögve. – Anyu, KÉRLEK mondd, hogy apu nem jött össze Piton professzorral, és te pedig nem egy Weasley-vel töltötted az éjszakát!

- Miről beszélsz szívecském? – nézett rá Narcissa zavartan. Odafordult Billhez és rámosolygott. – Felhúznád a zipzárt a ruhámon, édes? Ó, és bekapcsolnád a melltartómat?

Draco mély megrökönyödésére Bill készségesen eleget tett a kérésnek, és amint felzipzározta Narcissa ruháját, egy gyengéd csókot lehelt a nő vállára.

- Anyaaaa!

- Igen, drágám?

- Anyu, te tényleg Bill Weasleyvel töltötted az éjszakát?

- Ne butáskodj, szívecském – simogatta meg Narcissa Draco buksiját.

- De hiszen épp most smároltatok! Láttalak! Aztán meg belecsókolt a nyakadba!

- Ó, hát azért mert barátok vagyunk, édes. Ez csak egy baráti csók volt. Nézd csak! – Azzal Narcissa nyomott egy puszit Draco pofijára. – Látod? Csak egy apró puszi. Nézd, Harrynek is adok.

És Narcissa valóban Harryt is megpuszilta, aki azonnal elpirult.

- Látod édesem? Csak barátok. Most had adjak Billnek is még egyet. – Azzal jó hosszan megpuszilta Bill arcát.

- És talán még egyet.

Egy újabb puszi, kicsit közelebb a szájhoz.

- Hmmm… Bill, drága, elképzelhető, hogy tegnap este nem mutattam meg neked a seprűgyűjteményemet?

- Tényleg nem. Miért nem nézzünk meg most? Most rögtön.

Narcissa felkacagott, megragadta Bill kezét, és kivezette a szobából.

- Ó Istenem – mondta Draco sápatagon. – Ó kérlek, csak ne…

Ekkor még meghallották a távolodó Bill szavait, amint azt mondta Narcissának: 

- Miért is ne mutatnám meg az én seprűgyűjteményemet? Bár nekem csak egy van, de az igen tekintélyes…

És aznap már másodszor, Harry elkapta Dracót, amint ő összecsuklott volna ájultában. 

-----

 Amint Draco magához tért, Harry gyengéden lefektette a szófára, és megkérte Yodát, hogy hozzon neki egy erős teát.

- Ez iszonyú… iszonyú… - ismételgette Draco egyre sápadtabban, miközben Harry nekilátott, hogy tejjel és cukorral turbózza fel a teát.
- Itt van, szívem, idd ezt meg! – nyújtotta a csészét Draco felé, aki hálásan kortyolni kezdte a nedűt.

- Köszönöm Harry – mondta, mire a másik megpuszilta a fejét.

- Minden rendben lesz, meglátod. Csak idd meg a teád! – mondta, Draco hátát simogatva. Ő ivott még egy kis teát és sóhajtott.

- Olyan iszonyú.

- Tudom kicsim, tudom.

- Az anyám egy Weasleyvel, az apám Piton professzorral… a kezelésemet fedező számlák hegyekben fognak állni.

- Tényleg rémes – mondta Harry együttérzően, mire Draco újabbat sóhajtott.

- Tudod, nem is tudom, melyiktől legyek jobban kiakadva – folytatta a mardekáros, a fejét rázva. – Attól, hogy az anyám lefeküdt egy Weasleyvel, vagy hogy az apám nyilvánvalóan Piton alatt töltötte az éjszakát?

Harry elgondolkozott.
- Ja, ez tényleg fogós kérdés.

- Úgy értem, azt tudtam, hogy az apám meleg – folytatta Draco zavarodott fejjel. – De soha nem hittem volna, hogy ő lesz alul.

Családi vonás, gondolta magában Harry.

De ezt most inkább megtartotta magának.

-----

Valamivel később, mikor már az összes vendég nagyjából összeszedte magát, majd a másnaposság kínjaitól gyötrődve megosztották egymással élményeiket a partiról, ismét Lucius Malfoy bukkant fel a teremben.

- Ismét köszöntök mindenkit! – kiáltotta. – Remélem, mindenki jól érezte magát tegnap este.

A vendégek vigyorogva néztek össze, majd egyszerre mordultak fel, és kapták a kezüket sajgó fejükhöz.

- Remek – jelentette ki Lucius elégedetten. – Hát, csak azért akartam benézni, hogy mindenkit meghívjak, hogy ünnepeljük együtt ma este az Újévet, itt a kúrián. Szívesen látlak benneteket a vacsorán, aztán pedig együtt figyelhetjük, ahogy leperegnek az év utolsó percei. Akárha egész hétvégén tartana Draco partija, rendben?

Újabb örömteli kiáltások hangzottak, melyeket újabb fájdalmas morgolódás követett.

- Lucius, mi tart ilyen sokáig? – csendült ki Piton türelmetlen hangja a dolgozóból. – Azt mondtad, csak egy pillanat! A tejszínhab elkezdett olvadni!

Lucius rákacsintott a tömegre.
- Nos, nekem mennem kell. Hív a kötelesség. Pá!

Azzal Lucius eltűnt a dolgozószobába vezető ajtó mögött.

-----

A délután estébe fordult, és a bálteremben felállított három, hosszú asztalon végre megterítettek a vacsorához. Draco a középső asztal végénél ült, és annak ellenére, hogy a szülinapja volt, olyan képet vágott mintha legalábbis a saját temetésén lenne.

Draco jobbján Harry foglalt helyet, aki együttérzően simogatta barátja lábát az asztal alatt. Harry mellett Narcissa volt – Bill Weasley ölében, velük szemben pedig Lucius és Perselus, akik már-már szemérmetlenül közel ültek egymáshoz, és folyamatosan sugdolóztak.

Pár pillanattal később, mikor már mindenki megtalálta a helyét, pazar ételek jelentek meg az asztalokon. Draco, színlelve, hogy minden rendben van, szólásra emelkedett.

- Nos… öhm… gondoltam szólok pár szót, ha már… öhm… az én szülinapom, na meg Újév is van, meg minden…

Elhallgatott és körülnézett. Harry próbált figyelni, de minduntalan megzavarta Narcissa és Bill látványa, akik megint egymás arcának estek. Lucius és Piton szintén nem zavartatták magukat, és még csak fel sem néztek, a többi jelenlévő pedig már az ételért nyúlt.

Draco ennek ellenére megköszörülte a torkát, és megpróbálkozott a beszéddel.
- Tehát eltelt egy újabb év… öhm… eltelt… egy újabb év… és remélem, hogy… hát jó volt. Úgy tűnik mindenki rátalált a párjára, ez egyszerűen csodás… Bill Weasley épp az anyám fülcimpáját rágcsálja… pont evés előtt… remek… nos… remélem a következő év is… jó, és… ó menjetek a pokolba, akkor együnk!

Visszahuppant a helyére és sóhajtott egyet. Harry együttérzően megveregette a karját, majd a sült krumpliért nyúlt.

Az étel fenséges volt, ahogy az már a Malfoy-kúrián lenni szokott. Mindenki boldogan falatozott, kivéve Dracót, aki továbbra is fejcsóválva meredt a szüleire.

Az se segített sokat – a legkevésbé sem – amikor időközben feltűnt Ron, hogy boldog születésnapot kívánjon Dracónak.

- Boldog szülinapot Malfoy! És szedd már össze magad! Irtó pocsékul nézel ki.

- Hú kösz Weasley – mondta Draco szarkasztikusan. – Ha nem vetted volna észre, az egész világom darabjaira hullott szét. Nézd meg a szüleimet! Nézzetek csak rájuk!

Ron és Harry pedig nézték. Lucius a saját tányérjából etette Pitont. Bill ezúttal Narcissa nyakát harapdálta.

Ron vállat vont.
- Nem annyira rossz. Emellett, a legbriliánsabb részét még fel sem fogtad ennek az egésznek.
- Ó igen? És vajon mi lehet az? – vetette oda Draco.