27. fejezet: Fekete noteszek és vörös pizsamák

- Szobafogság? Szobafogság? Hogy a pokolba zárhat be engem?

- Fogd be Potter. Ha esetleg elfelejtetted volna, engem is ugyanúgy bezárt, szóval fejezd be a sápítozást.

Harry és Draco szófogadóan visszatértek Draco lakrészébe, és most a nappaliban múlatták az időt. Harry dohogva járkált fel-alá a szobában, Draco pedig elterült a bőrkanapén, és a „divatlapot” olvasta.

- De Draco, mégis hogy zárhat be engem a te apád? Én a barátod vagyok! A ház vendége! Arról nem is beszélve, hogy egy híresség!

- Csak nem előtört belőled a díva? – kérdezte Draco szelíden, és lapozott egyet. Azon töprengett, vajon valamelyik zuhanyzóban alkalmazandó pózt próbálja-e ki Harryvel, vagy inkább hozasson fel Yodával epret, tejszínhabot, és csokit, hogy készíthessen magának egy kis Harry Potter desszertet.

Harry lesújtó pillantást vetett Dracóra, majd lehuppant mellé a szófára.
- Nem úgy értettem, idióta. Csak a rettenetes szalagcímekre gondolok, amik nyomtatásba kerülhetnek, amint a Reggeli Próféta tudomást szerez erről: A halálfalók új, kegyetlen büntetést találtak ki a Kis Túlélőnek – Harry Potter szobafogságban. Fúj, bele se merek gondolni.

- Mmm, igen. Ez egyszerűen borzasztó – motyogta Draco szórakozottan. Zuhany vagy desszert… zuhany vagy desszert…

- De most tényleg… bezár egy halálfaló. Mi a következő? Lefogadom, hogy a legközelebbi összecsapásnál, Voldemort majd csak rám néz, és annyit mond: Potter, meg akartalak ölni, de meggondoltam magam. Inkább megvonom a zsebpénzedet.

- Mókásan hangzik – felelte Draco, és úgy döntött, kezdetnek jöhet a Potter desszert, amit majd egy mocskosul forró zuhany-szex fog követni.

- Te még csak nem is figyelsz rám – vetette oda Harry, és durcásan nézett Dracóra, aki teljesen elmerült a „magazinban”. – Mi lehet olyan rettenetesen érdekes abban az újságban, ami miatt megéri nem rám figyelni?

- Ó, egy cikk arról, hogy mennyire ritkák a természetes szőkék, és hogy miért olyan rendkívül kívánatosak – hazudta Draco folyékonyan. Harry a szemét forgatta.

- Gondoltam. Nárcisztikus köcsög.

- Nem én vagyok az, aki az esetleges rossz sajtója miatt nyafog – mutatott rá Draco, és letette a magazint a kávézóasztalkára. – Éhes vagy?

- Mi?

- Éhes, Potter. Azaz: akarsz valamit enni?

Harry vállat vont.
- Persze. Mire gondoltál?

Draco kihívóan vigyorgott rá.
- Hármat találhatsz. És az első kettő nem számít.

-----

Sokkal később egy ragacsos, csokoládé- és tejszínhab-maradványoktól ragacsos Harry és Draco talált utat a fürdőszobába, ahol immár összeölelkezve feküdtek a kádban. Harry, a másik két lába között helyezkedett el, a hátával Draco mellkasának dőlve. Draco szorosan átkarolta őt hátulról, és az állát Harry vállán pihentette.

- Ez – sóhajtotta Harry boldogságtól ragyogva –, elképesztő volt.

- Tudom – mondta Draco kissé önelégülten, és gondolatban megint csak megfogalmazott egy köszönőlevelet Grangernek. Szorosabbra fűzte karjait Harry körül, majd lágy csókot lehelt az arcára. – Nagyon ízletes desszert vagy, ugye tudod.

- Tényleg? – kérdezte Harry játékosan, és lustán hátrafordította a fejét, hogy rendesen megcsókolhassa Dracót. Nyelvük bágyadtan találkozott, és Harry érezte az eper, csokoládé, és tejszínhab ízét, amit Draco korábban lenyalogatott róla.

Annak ellenére, hogy másodpercekkel korábban még csaknem teljesen kimerülten pihentek, az ízek kombinációja hirtelen elárasztotta, és felébresztette érzékeiket. Harry hátranyúlt, és miközben ujjaival végigszántott Draco nedves tincsein, közelebb húzta őt magához, hogy még mélyebben csókolhassa.

Dracónak, aki mindig egyből elolvadt, ha Harry így csókolta, halk nyögés hagyta el az ajkait, ami visszhangozva verődött vissza a csempéről, majd belevegyült a zuhanyból folyó víz kitartó dobolásának zajába. Ennyi bátorítás elég is volt Harrynek, és megfordult Draco karjaiban, hogy szembe kerüljön vele. Előrehajolt, és Dracót a kád hűvös porcelánjának döntötte. Szájával továbbra is Dracóét fosztogatta, felkutatva a csokoládé és eper összes maradékát, ami még mindig beízesítette a csókjukat.

Szabad kezével előrenyúlt, és tapogatózott kicsit, majd megragadta az első üveget, ami a keze ügyébe akadt. Felpattintotta a tetejét, és bőven került belőle Draco hajára is, miközben a kezére locsolt a síkos folyadékból.

Hűvös, elegáns és Draco számára egyszersmind árulkodó illat töltötte be a zuhanyzót. Draco elhúzódott, és zihálva meredt Harryre.

- Tudod Potter, az az én személyes tusfürdőm – mondta szemöldökét felvonva. – A saját, speciálisan készített, személyre szabott, nagyon drága tusfürdőm. Egy üveg belőle valószínűleg többe kerül, mint Weasley apjának egész éves keresete, és te ilyenekre akarod használni?

Harry, mintegy mellékesen Dracónak egy nagyon kényes testrészére helyezte a kezét, aminek úgy tűnt, nem volt problémája azzal, ha drága tusfürdővel van beborítva.

- Tényleg érdekel? – kérdezte, és fel-le kezdte mozgatni a kezét, mire Draco megkeményedett.

- Belegondolva… nem igazán – próbálta Draco kinyögni, miközben Harry a másik kezét is bevetette. – Vagyis egyáltalán nem. Semmi… probléma.

- Én is így gondoltam – vágta rá Harry, és előrehajolt, hogy ismét csókban forrjanak össze ajkaik.

-----

A péntek szelídebb hangulatban telt. Draco és Harry az idő jórészét a szobába zárkózva töltötték, és csak az étkezésekkor bukkantak fel. Harry kíváncsi volt, vajon még mennyi időbe telik Luciusnak rájönnie, hogy szobafogságra ítélni kettőjüket felért egy engedéllyel, hogy pározhassanak akár a nyuszik.

A szombat, azaz karácsony előestéje azonban nem telt ilyen nyugodtan. Közel sem.

Pedig az egész ártalmatlanul kezdődött. Harry és a Malfoyok a reggeliző asztalnál foglaltak helyet, és epres palacsintát majszoltak. Harry és Narcissa elmélyült beszélgetést folytatott a kviddicsről, Draco pedig épp új pulcsiba öltöztette DLM-t, amin az „Őrülten ugrálok Harry Potterért” felirat volt olvasható.

Lucius, aki igyekezett vaknak tettetni magát fia tevékenységét illetően, váratlanul odalökte neki a Reggeli Prófétát, mely az egyik hátsó oldalnál volt nyitva.

A SZENT MUNGÓBAN EGY VOLT ROXFORTOS DIÁK FELFEDEZTE, HOGY HIÁNYZIK A „KIS MICSODÁJA” hirdette a szalagcím. Draco elvigyorodott, és olvasni kezdte a cikket.

Múlt éjjel fedezték fel, hogy a volt Roxfortos prefektus Terry Boot, akit szexuális zaklatás miatt ítéltek el, sajátos igazságszolgáltatás áldozata lett. Mr. Bootra sikoltozva találtak rá Szt. Mungó béli ágyában múlt éjjel, amint azt kiáltozta: eltűnt, eltűnt! További vizsgálatok eredményeképpen bizonyítást nyert, hogy valóban, Mr. Boot már nincsen birtokában a „kis micsodájának”.

- Felettébb különös a dolog – nyilatkozta Vilma Workman, a Szt. Mungó gyógyítója. – Szokásos esti ellenőrző körutamat tettem, mikor meghallottam a sikítást. Odamentem, és azt láttam, hogy egyszerűen… nem volt ott. Valaki nyilvánvalóan késő éjjel beosont, és valami speciális varázslattal eltávolította…

- Mit olvasol, Draco? – kérdezte Harry, és a nyakát nyújtogatva próbált belelesni a cikkbe.

- Semmit! – felelte gyorsan Draco, és visszaadta apjának az újságot, aki villámgyorsan eltűntette azt. Halványan Harryre mosolygott. – Csak egy költségvetési cikk, miszerint a nevetségesen gazdag embereknek több adót kéne fizetniük.

- Ó – mondta Harry az orrát vakargatva. – Unalmasan hangzik.

- Igen az. Nagyon unalmas. Semmi olyasmi, ami miatt törnöd kéne a csinos kis fejed.

Harry a szemét forgatta, majd visszafordult Narcissához fogótaktikákat megtárgyalni. Draco egy mosolyt villantott apjára, és diszkréten feltartott hüvelykujjával jelezte elismerését. Lucius visszavigyorgott rá.

Persze Draco tudhatta volna: attól hogy az apja vigyáz rá, ha bosszúszomjas exbarátokról van szó, az még nem jelenti azt, hogy feladja Draco heteróvá formálását.

Mikor elérkezett az ebédidő, és a család ismét az ebédlőben jött össze, Lucius elő is rukkolt legújabb undok tervével, amivel fiát az általa elfogadott útra szándékozott téríteni.

-----

- Cissa, édesem, gondolkodtam – kezdte Lucius mintegy mellékesen, amint befejezték az ebédet, szavainak hangsúlya azonban világosan jelezte Draco számára, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. – Miért nem viszed el Harryt egy kis bevásárlásra ma délután? Biztosan szeretne pár új ruhát, és legalább kimozdulna a házból, hogy kinyújtóztassa a lábát.

- Kimozdulni, hogy kinyújtóztassa a lábát? – kérdezte Draco kétkedve. – Ez a hely hatalmas. Harry már csak azzal kinyújtóztatja a lábát, ha elsétál a fürdőszobától az ágyamig.

Lucius megvetően nézett rá.
- Igaz, azonban én mégis úgy gondolom, hogy jól esne Harrynek, ha egy kicsit elmenne az anyáddal. Biztos vagyok benne, hogy az anyád is örömmel venne neki pár holmit.

- Lucius, micsoda fantasztikus ötlet! – áradozott Narcissa. – Imádnám végigjárni Harryvel a boltokat.

- Ó nem, igazán nem szükséges – tiltakozott Harry hebegve. – Már így is itt lakhatok, nem hagyhatom, hogy még ruhákra is költsön miattam. Van pénzem, szóval…

- ÚÚÚ VÁSÁRLÁS! – szakította félbe Draco kitörő lelkesedéssel. – Megyek, veszem a kabátomat.

- Ó nem, te nem fiatalember – állította meg gyorsan Lucius. – Te szépen itt maradsz.

- Mi?

- Szobafogságban vagy, emlékszel?

- De… de… akkor Harry hogy hogy mehet? – ellenkezett Draco összezavarodva. – Azt mondtad, Harry is szobafogságban van!

- Ó, de Harry tudja, hogy azt nem gondoltam komolyan, igaz Harry? – villantott Lucius egy megnyerő mosolyt az elképedt Griffendélesre. Sőt még a haját is megborzolta, mire Harry szeme még jobban elkerekedett döbbenetében. – Egyébként is Draco, Harry egy híresség. Hogy zárhatnék be egy hírességet?

- De apuu…

- Draco, a szabály az szabály. Szobafogságban vagy a szülinapodig, és ez azt jelenti, hogy nincs zsebpénz, nem mehetsz sehova hopp-porral, nem küldhetsz baglyot, és határozottan nem mehetsz vásárolni se. Szóval szépen itthon maradsz, Harry pedig az anyáddal megy.

- Anya! – siránkozott Draco. – Ez nem igazság!

- Sajnálom édesem, de ezek a ház szabályai. Tégy, ahogy apád mondta.

Draco keresztbefonta karjait, és rémesen durcás képet vágott. Harry megköszörülte a torkát.

- Hát, ha Draco nem jöhet, talán nekem sem kéne…

- Csacsiság Harry. Draco nem akarná, hogy itthon maradj, csak mert ő szobafogságban van – mondta Narcissa kedvesen.

Draco már nyitotta a száját, hogy azt mondja: de igen anya, tulajdonképpen pontosan azt akarom, de Narcissa már folytatta is.

- Na menj, vedd a kabátodat Harry drágám, és elmegyünk az Abszol Útra. Ó, már alig várom, hogy felpróbáld Gladragnál a talárokat. Most jött új kollekció.

Harry egyik Malfoyról a másikra nézett. Narcissa sugárzóan mosolygott rá, Draco duzzogva bámulta az apját, Lucius pedig… nos ő feltűnően ártatlan képet vágott.

Harry viszont tényleg kedvelte Narcissát, aki őszintén lelkesnek tűnt, így hát egy utolsó bocsánatkérő pillantást vetett morcos barátjára, és felment az emeletre a kabátjáért.

-----

Harry már épp magához vette kabátját Draco szobájában, és sétált volna ki az ajtón, mikor zajt hallott az ablak felől. Megfordult, és Hedviget pillantotta meg, amint befelé bámul. Odasietett, és kinyitotta az ablakot, mire a bagoly leszállt a kandallópárkányra, és gazdája felé nyújtotta a lábát.

- Levelet hoztál nekem? – kérdezte Harry, és egyik kezével leoldotta a küldeményt, míg a másikkal végigsimított a madár tollain. Hedvig fontoskodva huhogott. Harry lassan széttekerte a levelet, és olvasni kezdte.

Kedves Harry!

Úgy hangzik, kellemesen telik a szüneted Malfoyéknál. Komolyan van egy Yoda nevű házimanójuk? Alig bírtam abbahagyni a vihogást, miután elolvastam! Én remekül érzem magam itthon, bár Ron kicsit idegesnek tűnt a szüleimmel való találkozás miatt. Tipikus pasi.

Egyébként, jó volt hallani felőled! Találkozunk jövő héten Draco szülinapi partiján!

Szeretettel: Hermione

Ui.: Úgy tűnik, elhagytam a noteszemet. TUDOD, MELYIKRE GONDOLOK. Mondd, nem tudod véletlenül, hol lehet? El kell ismernem, egy kicsit gyanakszom, hogy esetleg Draco emelte el. Írj vissza, amilyen gyorsan csak tudsz.

Harry magában mosolygott, ahogy elképzelte Ront a Grangerek között. Igazán vicces lehet, ahogy Ron, aki semmit nem tud a muglikról, próbál eligazodni egy mugli házban, mugli berendezések meg holmik között, és…

Álljunk csak meg.

Állj. Állj. Állj.

Hermione elvesztette a noteszét? A noteszt? A noteszét, tele perverz, állatias szex ötletekkel?

Hát ez valóban sajnálatos, az biztos. Harry szívesen rátette volna a kezét arra a kis füzetkére. De persze sejtelme sem volt róla, hogy hol lehet. És Hermione nyilvánvalóan tévedett, mikor azt gondolta, Draco lopta el. Elvégre Harry tudna róla, ha Dracónál lenne, mert akkor nyilván mindenféle őrült, vad, perverz…

Őrült, vad, perverz…

Huhh.

De nem. Harry látta volna. Mintha Draco csak úgy feltűnés nélkül tudna olvasgatni egy szex-jegyzetet. Hacsak…

Harry gyakorlott fogó-szemével végigpásztázta a szobát, és pillantása az agyonolvasott divatlapra esett, ami annyira-de-ártatlanul hevert a kávézóasztalkán.

…hacsak egyáltalán nem is úgy néz ki, mint egy szex-jegyzet.

Harry odasietett az asztalhoz, felkapta, majd kinyitotta a magazint, és elkerekedett a szeme. A lapok tele voltak pajzán elfoglaltságokat részletező leírásokkal, melyeket egyértelműen Hermione jegyzett le. Harry számosat felismert közülük, amiket az elmúlt pár napban valóban véghez vittek Dracóval.

- Az a kis mocsok – gondolta Harry magában, és bezárta a noteszt. – Nem hiszem el. Na ezt nem ússza meg szárazon.

Harry sietve széthajtotta Hermione levelét, hogy gyors választ firkantson rá.

Kedves Hermione!

Ezt nem fogod elhinni, de…

Harry írás közben is az orra alatt motyogott.
- Nem is gondoltam volna erről a kis piszokról. Nem hiszem el, hogy ellopta azt a noteszt, és még csak nem is szólt róla. Titokban használta egész héten, hogy a legelképesztőbb, leghihetetlenebb, legeszementebb szexben részesítsen, amiben valaha is részem volt, és estéről estére, és…

…annyira imádom.

Kedves Hermione!

Ezt nem fogod elhinni, de tévedsz Dracóval kapcsolatban. Nem lopta el a noteszt, és nincs nálunk. Talán a Roxfortban felejtetted.

Kellemes szünetet, és üdvözöld Ront a nevemben. Boldog Karácsonyt!

Szeretettel: Harry

-----

Harrytől és Narcissa tehát elhagyták a házat. Miután elköszöntek (Harry még indulás előtt egy őrülten szenvedélyes búcsúcsókban részesítette Dracót, amitől ő kicsit ugyan összezavarodott, de mindenképpen örült neki), Draco felment duzzogni a szobájába. Elterült a lágy bőrkanapén, DLM pedig, megérezve, hogy gazdája feldúlt, odaugrált mellé a szófára, és elhelyezkedett az ölében.

Draco a nyuszi láttán kissé felvidult, és felvette a „divatlapot” a kávézóasztalról, ami pontosan ugyanúgy hevert ott, ahogy aznap reggel hagyta. Magában mosolygott. El se hitte, hogy megszerezte Grangertől a kis fekete noteszt. Harry annyira édes, és naiv volt. Még csak nem is fogja sejteni soha, hogy valójában mi van ebben az újságban.

Nem sokkal később kopogtattak az ajtaján.

- Gyere!

Lucius besétált a szobába, és próbálta leküzdeni a feltörni készülő elragadtatott sóhajt, amit az imádnivalóan berendezett szoba, és az a kép váltott ki, ahogyan a fia a nyuszit dédelgette.

- Draco, szükségem van rád.

Draco felnézett a magazinból.
- Mégis miért?

- Áthívtam Parkinsonékat teára, és bármelyik percben itt lehetnek. Szeretném, ha foglalkoznál Pansyvel a délután.

Dracónak tátva maradt a szája.
- MICSODA? – Lehajította a magazint az asztalra, és DLM-t letéve felállt. – Apa! Nem. Nem. N-EM! Nem fogom azzal tölteni a délutánt, hogy egy elcseszett leszbikával csevegjek, csak mert az a tévképzeted, hogy egy Malfoynak heterónak kell lennie.

- Ej, ej Draco – szidta Lucius szelíden. – Most úgy teszek, mintha ezt meg sem hallottam volna. Pansy imádnivaló lány, és biztos vagyok benne, hogy kellemesen eltöltitek majd az időt.

- Hát ez legalább megmagyarázza, hogy Harry miért nincs már szobafogságban – mondta Draco ingerülten. – El kellett tüntetned őt és anyát a házból, hogy kénytelen legyek az időt Pansyvel tölteni.

- Draco, meg vagyok döbbenve, hogy ilyesmit feltételezel rólam! – mondta Lucius felháborodva, miközben kezét drámaian a mellkasához szorította. – Biztosíthatlak róla, hogy szó sincs semmi ilyesmiről.

Draco felhorkant.
- Na persze. Nagyon hihető. El se hiszem, hogy komolyan azt akarod, hogy Pansyvel teázzak, akiről remélem tudod, hogy kábé annyira szereti a pasikat, mint a vegetáriánusok a sztéket.

- Jaj Draco – kezdte volna Lucius, de szavait a csengő szakította félbe. Draco vetett egy utolsó lesújtó pillantást az apjára, mielőtt az lesietett volna, hogy üdvözölje a Parkinsonékat.

-----

- Anya, miért kellett mér megint idejönnünk? – kérdezte Pansy duzzogva, mikor Yoda beengedte őt és Violet Parkinsont a kúriába, ahol immár Luciusra és Dracóra várakoztak.

- Azért – mondta Mrs. Parkinson egy erőltetett mosoly kíséretében, mely azt sugározta, hogy már legalább milliomodik alkalommal rágják át ezt a témát a lányával, aki lassan de biztosan kezdi az őrületbe kergetni –, mert Malfoyék meghívtak minket teára.

- Na igen, persze – horkant fel Pansy. – Csak össze akartok házasítani Dracóval, hogy te és apa visszavonulhassatok Dél-Olaszországba. Ne hidd, hogy nem tudok róla.

- Pansy, édesem, már évek óta el van tervezve a házasságod Dracóval, és épp itt az ideje, hogy megbékélj vele – mondta Mrs. Parkinson nagyot sóhajtva. – És ne horkanj fel. Az egyáltalán nem hölgyhöz méltó.

- Persze, mert hölgyként viselkedni, annyira elől szerepel a fontossági listámon.

- Nos, legalábbis nem fogsz belehalni, ha megpróbálod. A férfiak nem szeretik, ha egy nő felhorkan.

- Persze, mert a férfiak gondolataival törődni annyira elől szerepel a fontossági listámon.

Mrs. Parkinson felsóhajtott. Pansy annyira kitartóan tettette, hogy a nőkhöz vonzódik, amikor pedig teljesen egyértelmű, hogy Draco tökéletesen illik hozzá.

- Figyelj drágám, legalább addig próbálj meg egy kicsit úrihölgyhöz méltóan viselkedni, amíg itt vagyunk, rendben? – könyörögte Mrs. Parkinson. – Azt akarjuk, hogy Draco felfigyeljen rád, nem igaz? Elvégre ti ketten össze fogtok házasodni!

- Anya! Nem fogok hozzámenni Dracóhoz. Ő melegebb, mint egy jégtáncossá avanzsált divattervező.

- Pansy, ez igazán nem volt szép tőled! Draco kedves fiatalember. Talán egy kicsit… nőies, de biztos vagyok benne, hogy az tetszik neked egy fiúban.

Pansy vett egy mély lélegzetet, és ismét szóra nyitotta a száját.
- Anya, utoljára mondom, nem akarok hozzámenni Draco Malfoyhoz. Nem akarok hozzámenni egy férfihoz. Na ha mondjuk Narcissa Malfoyról beszélnénk, az más lenne. Ő rémisztően dögös.

- Pansy, csitt – súgta Violet, amint Lucius és Draco megjelentek a hallban. Pansy a szemét forgatva nézett anyjára, majd érdeklődésmentesen szemlélte Dracót és Luciust.

- Violet, Pansy, milyen csodálatos, hogy itt vagytok – mondta Lucius egy lehengerlő mosoly kíséretében. Lucius tényleg roppant megnyerő tudott lenni, ha akart.

Violet kuncogott kissé, Pansyt azonban semmilyen férfi nem tudta meghatni efféle bájolgással.

A négyes besétált a téli nap által megvilágított üvegházba. Minden irányban növények díszlettek, és gyönyörű virágok, melyeket Narcissa megbűvölt, hogy sose hervadjanak el. A tér kellős közepén, ott állt egy kis asztalka, rajta gyönyörűséges fehér csipketerítővel, és elbűvölő teáskészlettel – két fő részére.

Csak két szék volt az asztal mellett, amiből Pansy és Draco egyből kikövetkeztették, hogy hova fog mindez vezetni, és a kijárat felé pislogva megtorpantak. Lucius azonban nem hagyta annyiban; megragadta Draco karját, és gyakorlatilag letaszította őt az egyik székre, míg Mrs. Parkinson Pansyvel tett ugyanígy.

- Hát, tudjuk, hogy ti gyerekek nem akarjátok hallgatni az idősek beszélgetését, úgyhogy szépen itt maradtok, és teázgattok az üvegházban, míg én és Mrs. Parkinson váltunk pár szót a szalonban – fejezte be Lucius még mindig azzal a lehengerlő mosollyal. – Így mindenkinek megfelel, igaz?

Draco és Pansy is azonnal tiltakozni kezdett.

- Apa, megőrültél? Én nem akarok…

- Anya, hogy hiheted, hogy…

- Nos, örülök, hogy mind egyetértünk. Érezzétek jól magatokat ti ketten! Szervusztok! – fejezte be Lucius, majd ő és Violet Parkinson sietősen a kijárat felé vették az irányt.

- Sziasztok gyerekek! Élvezzétek ki az együttlétet – kacsintott rájuk Violet, majd Luciusszal együtt eltűntek.

- Asszem, rosszul leszek – morogta Pansy.

- Utálom az életemet – sóhajtotta Draco.

Pár pillanatig ingerült csöndbe burkolóztak.

Végül Pansy megköszörülte a torkát.
- És… anyukád itthon van? – kérdezte reménykedve.

-----

Lucius és Mrs. Parkinson letelepedtek székeikbe a nagy asztal mellett a szalonban.

- Rendben Violet, akkor térjünk rá az üzletre – mondta Lucius, és egy darab pergament vett elő köpenyének zsebéből. – Itt ez az összekötő bűbáj amit találtam. Tökéletesen megfelel a célnak.

- Ó, avass be a részletekbe – felelte Mrs. Parkinson izgatottan, miközben a teáját szürcsölte.

- Nos, ha helyesen végezzük el, akkor örökre egymáshoz láncolja a két felet. Habár tökéletesen pontosan éjfélkor kell végrehajtani, amikor a két résztvevő közül a fiatalabbik nagykorúvá válik. Nos Pansy, ő már nagykorú, ugye?

- Igen. Októberben volt a születésnapja.

- Csodás – dörzsölte össze Lucius a tenyerét egy gonosz pillantás kíséretében. Imádott gonoszkodni, és ez a terv mindenek felett ördögi volt. – Szóval pontosan éjfélkor elvégezzük a bűbájt december 30-a és 31-e között, amikor Draco nagykorúvá válik. Aztán Pansy és Draco visszafordíthatatlanul össze lesznek kötve! MUHAHAHAHA!!!

Mrs. Parkinson riadtan nézett a férfira.

Lucius megköszörülte a torkát.
- Öhm… rendben van. Egyéb kérdés?

Mrs. Parkinson felvonta a szemöldökét, de aztán annyiban hagyta a dolgot. Pár pillanat múlva azonban aggodalmasan megszólalt.
- Na de hogy fogod Dracót és Pansyt egy közös szobába juttatni, hogy végre lehessen hajtani a bűbájt? Főleg anélkül, hogy bárki is észrevenné?

Lucius előkotort a zsebéből egy csomag kékszínű port.

- EZZEL! – jelentette be, drámaian hadonászva a zacskóval. – Ez itt egy erőteljes hallucinogén drog, amit nem más, mint a Roxfort aktuális szexi bájital mestere, Perselus Piton állított elő. Belekeverem a puncsba, így mindenki totál őrültté válik, kivéve persze minket, akik nem fogunk inni a puncsból. Aztán egyszerűen odavezetjük Pansyt és Dracót egy üres szobába, elkábítjuk őket, és végrehajtjuk a bűbájt pontban éjfélkor.

Lucius elhallgatott, Mrs. Parkinson pedig el volt ragadtatva.

- Ez egy igazán remek terv – mondta, mire Lucius elégedetten bólintott.

- Ugye? A legjobbjaim egyike. Nos, neked mindössze arról kell gondoskodnod, hogy Pansy ott legyen a partin. És persze ne gyanítson semmit.

- El van intézve – mondta Mrs. Parkinson. E pillanatban hangos kopogás hallatszott az ajtó felől.

- Gyere be! – szólt Lucius, miközben gyorsan elsüllyesztette a pergament, és a porral teli zacskót a zsebében. Yoda, a házimanó sétált be.

- Kérek elnézést, Malfoy gazdám. Visszatértek Malfoy úrnő, és Harry Potter – cincogta a manó. Lucius értetlenkedve nézett rá.

- Miért beszélsz így?

Yoda megvonta a vállát.
- Kért meg rá Harry Potter. Beszéljek így, meghagyta, és Yoda megteszi. Ellenkezni nem.

Azzal a manó egy halk pukkanással eltűnt. Lucius és Mrs. Parkinson vállat vontak, és elhagyták a szobát.

-----

A két felnőtt épp akkor ért az üvegházba, amikor Harry és Narcissa is.

- Narcissa! – kiáltotta hirtelen Mrs. Parkinson. – Hogy vagy ma?

- Ó, pompásan Violet, egyszerűen remekül! Mellesleg, az egész délutánt, ezzel a jóképű, fiatal hírességgel tölthettem! – turbékolta, az egyik kezét Harry derekára téve. – Akár egy álom. Ha nem Dracóval lenne, talán még el is lopnám! – viccelődött.

Harry elpirult, Lucius pedig a szemét forgatta.

- Nos, talán lássuk, hogy boldogult Draco és Pansy – javasolta.

- Ó, Pansy itt van? Nagyon imádnivaló lány, mindig annyit bókol. Alig várom, hogy lássam – mondta Narcissa. Kinyitotta az üvegház ajtaját, és Violettel szorosan a nyomában besétált.

Harry megragadta Lucius karját, mielőtt bementek volna.

- Pansy? Mit csinál itt Parkinson, és miért van Dracóval? – kérdezte egy kicsit élesebben, mint szándékozta volna. Lucius rejtélyesen mosolygott rá.

- Egyáltalán nem tartozik rád, Potter – mondta fennkölt stílusban. Harry szeme összeszűkült.

- Nehezen hiszem el.

- Jaj Potter. Még a végén azt hiszem, féltékeny vagy.

- Nem vagyok féltékeny – védekezett Harry, mire Lucius felhorkant.

- Ugyan kérlek, ti Potterek mind féltékeny típusok vagytok.

- Ó tényleg? – gúnyolódott Harry. – A Potterek féltékenyek? És mi a helyzet a Malfoyokkal, mi? A Malfoyok százszor olyan féltékenyek és kisajátítóak, mint bármelyik Potter valaha is lehetne.

- Egyáltalán nem igaz! – mondta Lucius sértetten.

- De igen – vágta rá Harry.

- De nem.

- De igen.

- De… Potter, én nem folytatom ezt a beszélgetést. Indíts az üvegházba.

Lucius megragadta Harry vállát, és bekormányozta a zsémbes tinédzsert az ajtón. Draco arca, egyből felragyogott a látványára.

- Harry! – kiabálta, félbeszakítva Pansy bókáradatát, mely Narcissa új köpenyének szólt. Felállt, és odarohant a barátjához. – Visszajöttél! Jól mulattál? – kérdezte, miközben Harry nyakába vetette magát, és üdvözlésképpen megcsókolta.

Harry azonnal átölelte Draco derekát, és visszacsókolt.
- Mmm, igen – mormolta Draco ajkai között. Egy pillanatra elhúzódott, és a homlokát Dracóéhoz támasztotta. – De úgy hiányoztál.

Draco mosolygott, és ismét csókolni kezdte. Lucius csak állt, és bámulta őket, és különös érzés támadt a bensőjében. Ami olyan… kellemes volt, meleg, és édes. Kicsit ahhoz hasonlított, mint amit akkor érzett, amikor Draco kicsi nyuszijára nézett.

Draco és Harry… igazán boldognak tűntek együtt. Mintha tényleg szeretnék egymást. Aztán Lucius belegondolt, hogy hátba támadja Dracót, és az örökkévalóságig egy lányhoz láncolja, aki mellesleg jelenleg is szégyentelenül flörtöl a feleségével, és ettől, ha csak egyetlen másodpercre is, de bűntudatot érzett.

De Draco egy Malfoy, és a Malfoyoknak mindenek előtt kötelezettségeik vannak. Elvenni a megfelelő személyt, és örököst nemzeni, ez is közéjük tartozik. Nincs más választása. Helyesen cselekszik. Igen, helyesen.

Ugye?

-----

A következő nap karácsony volt, ami egy elbűvölő esemény volt a Malfoy-kúriában. Az ajándékváltásra reggel került sor. Narcissa el volt ragadtatva az ajándékától, amit Harrytől kapott: négy első-osztályra szóló jegyet a januári Chudley Csúzlik kviddicsmeccsre, melyre már köztudottan mind jegy elkelt.

- Gondoltam, mind együtt mehetnénk – mondta Harry bizonytalanul, mire Narcissa egy hatalmas ölelésben részesítette. Lucius a szemét forgatta, de titokban azt gondolta, hogy ez egy remek ajándék. Harry Dracónak egy aláírt Madonna plakátot szerzett, amitől a szőke közel harminc percre teljes extázisba került a gyönyörűségtől.

Lucius egy naplót kapott Harrytől – egy nagyon szép, bőrkötéses, 24 karátos arany berakással díszített naplót, melyhez hozzáillő főnix-toll penna is volt – de Lucius azért értette a célzást. Habár, tekintve, hogy ő meg megajándékozta Harryt egy nagy csomó zoknival (kasmírból, de azért zoknival) plusz egy könyvvel a házimanó-tartásról, egy szava sem lehetett.

Lucius és Narcissa a fiúkat egy teljes-ellátásos „garantáltan Sötét Nagyúr és halálfaló mentes” Dél-Franciaországi utazással lepték meg. Narcissa ötlete volt, de valahogy Lucius is belement.

Persze a nap legnagyobb meglepetése, a pizsama volt, Dracótól. Lucius utálni akarta. Tényleg. Elvégre griffendél-piros volt az egész, tele aranyló villámokkal, és a HPRK katalógusból származott.

Másrészről nagyon, nagyon szép pizsama volt. Lágy, előkelő selyemből, és hozzáillő köntössel, ami szintén meleg, kényelmes és puha volt. Luciusnak el kellett ismernie, hogy soha nem volt még ennél szebb pizsamája, és valójában imádta.

-----

Lucius a szóban forgó pizsamát viselte például a következő csütörtökön is, december 29-én, egy nappal Draco „szülinapja” előtt. A dolgozójában üldögélt az éjszaka közepén, és egy csésze forró kakaót szürcsölgetett.

A távolba révedve töprengett a Draco-Potter ügyön, immár sokadik alkalommal, mikor fürge lábak szapora topogásának hangja ütötte meg a fülét.

Felnézett, és valóban, III. DLM ugrált be a dolgozószobába.

- Tűnj innen, te nyomorult állat, mielőtt behajítlak a sütőbe – mordult rá Lucius összehúzott szemmel a nyuszira. DLM nem törődött vele, és odaugrált a székhez.

- Figyelmeztetlek – mondta Lucius, habár a hangja már korántsem volt olyan zord, mint korábban. – Én egy gonosz, sötét varázsló vagyok. A nyuszimusziknak, mint amilyen te is vagy, tartaniuk kellene a haragomtól.

DLM a hátsó lábára állt, és az egyik kis pracliját Lucius lábára tette.

- Komolyan mondom – szólt ismét Lucius, de most már egyenesen lágy hangon. – Menned kéne. Megsütlek… én… ó a pokolba is. – Lucius gyorsan körülnézett a szobában, hogy meggyőződjön róla, tényleg egyedül van, aztán felemelte a nyuszit az ölébe.

- Erről nem beszélhetsz senkinek – fenyegette a nyuszit. Aztán egy pillanattal később elővarázsolt egy répát, és az állat felé nyújtotta. – Nesze, te szörnyű rágcsáló. Ne mondd, hogy nem tettem semmi jót.

DLM csócsálni kezdte a répát, és Luciust hirtelen roppant nyugalom töltötte el, ahogy a bolyhos nyuszival üldögélt a tűz előtt, kakaót szürcsölve.

Egy darabig békés csend telepedett rájuk, amit egy kintről hallatszó, hatalmas pukkanás tört meg.

- Fenébe – mondta Lucius. – A Sötét Nagyúr. Jobb, ha mész – mondta a nyuszinak. – Ő tényleg meg fog sütni.

Lucius elhallgatott.

- Tulajdonképpen, jobban belegondolva, talán inkább átváltoztat egy kalappá, ami megy a válltáskájához.

DLM villámgyorsan eliszkolt a szobából.

Lucius felállt, épp mikor Voldemort Nagyúr, és Féregfark beléptek a szobába.

- Nagyuram – szólt Lucius mélyen meghajolva. – Mire véljem ezt a hatalmas megtiszteltetést?

Lucius figyelmét nem kerülte el, hogy Voldemortnál most egy másik válltáska volt. Ez az újabb zöld volt és pikkelyes. Kicsit olyan, mint maga a Sötét Nagyúr.

- Lucius – szólította meg Voldemort kedvtelve. – Lennél olyan kedves, és megkínálnál egy csésze teával?

- Természetesen Nagyúr – mondta Lucius, azzal megkocogtatott egy kannát, amit mindig kéznél tartott, mire annak rögtön gőzölögni kezdett a tartalma. Mindhármójuknak töltött egy csészével.

Aztán hirtelen ötlettől vezérelve a sajátjába öntött még egy kis brandyt is. Sose lehet tudni, milyen esztelenséggel rukkol elő épp a bárgyú agyú Nagyúr.

- Szép az új válltáska, Nagyúr – jegyezte meg Lucius, miközben átnyújtotta Voldemortnak a csészét. – Igazi kígyóbőr?

- Természetesen nem! – vágta rá elszörnyedve Voldemort. – Mintha képes lennék megölni egy kígyót. – Ez műbőr.

- Én tudtam, hogy műbőr – vetette közbe Féregfark fensőbbségesen. Lucius egy Malfoy-féle gyilkos pillantást vetett rá, mire egyből meglapult a Sötét Nagyúr mögött.

- Szóval mi szél hozott erre ma este? – erőltetett magára Lucius egy mosolyt, miközben Voldemort letette táskáját a kávézóasztalra, és kortyolt egyet a teából.

- Csak gondoltam beugrok, hogy lássam, nem gondoltad e meg magad, és esetleg átadnád nekem Harry Pottert.

Lucius sóhajtott.
- Nagyuram, hidd el, ha tudnám, szalaggal átkötve nyújtanám át a kis férget. De mindenki tudja, hogy itt van, és egyenesen az Azkabanba küldenének, ha bármi történne vele.

Voldemort csalódottnak tűnt.
- És biztos, hogy nem lehetne…

- Nem.

- Talán, ha…

- Nem.

- És mi van ha…

- Nem.

- Ó rendben – durcáskodott a Sötét Nagyúr.

- Én átadnám neked Pottert, Nagyúr, még ha ez az Azkabant is jelentené – mondta Féregfark behízelgő, kenetteljes hangon. Lucius ismét rábámult. Féregfark riadtan felvinnyogott majd elsietett, hogy meghúzza magát egy sarokban.

Voldemort megitta maradék teáját, aztán letette a csészét.
- Hát, ha nem, hát nem. Azt hiszem, jobb ha megyünk. – Felvette a táskáját, és megfordult, hogy induljon, de megtorpant.

- Lucius – kezdte gyanakodva, és szeme le-föl pásztázott Lucius Malfoy testén. – Azok villámok a pizsamádon?

Lucius gyorsan gondolkozott.

- Öhm… nem, persze hogy nem. Ezek… öhm… mély vágások. Igen. Mély vágások, amikből aranyszínű vér csörgedez. Az ártatlanok tiszta, aranyló vére.

- Tényleg? – Voldemort teljesen izgatott lett. – Aranyszínű vér, mi? Hm, hát nem pompás? Milyen kis ötletes. – Kinyújtotta a kezét az anyagért. – Szabad?

- Ó…hm…persze – mondta Lucius, miközben Voldemort hosszú, fehér ujjai közé fogta az anyagot.

- Azt kell mondjam, ez igazán pompás. Selyem? – kérdezte, mire Lucius bólintott.

- Tulajdonképpen igen. Száz százalék Olaszországból importált selyem.

A Sötét Nagyúr elgondolkodott.
- Tudod, nekem is kéne egy ilyen. Féregfark! Szerezz nekem egy párat ebből a szenzációs pizsamából! És hozzáillő kimonót is akarok! – Luciushoz fordult. – Honnan is van?

Lucius kényszeredetten elmosolyodott. Előbb fagy be a pokol, minthogy elárulja Voldemortnak, hogy a pizsama a HPRK katalógusból származik. – Öhm… tulajdonképpen, miért is ne adhatnám neked az enyémet? Olyan lesz, mint egy második karácsonyi ajándék.

- Ó Lucius te nagy mamlasz, igazán nem kell!

- De tényleg. Ragaszkodom hozzá.

A Sötét Nagyúrnak felragyogott az arca.
- Nahát köszönöm. Ez fantasztikus. Te vagy a legkedvencebb alattvalóm, ugye tudod.

Megfordult.

– Féregfark! Gyerünk! – azzal a Sötét Nagyúr elhagyta Lucius dolgozóját.

Féregfark sértődötten baktatott utána, és Lucius még hallhatta dohogó hangját, amint elhaladtak.

- Azt hittem én vagyok a kedvenc szövetségesed.

Lucius sóhajtott, és a fejét csóválva konstatálta, hogy az élete bizony egyre bizarrabb. Majd felment az emeltre, és nyugovóra tért, hogy alaposan kialudja magát a nagy nap előtt.

előző        vélemény       történet főlapja        következő