22. fejezet - Felfedezések és a Sötét Nagyúr

Harry és Draco kigúvadt szemmel, halálsápadtan ültek az asztalnál, és Lucius rivallójának hamvába holt maradványaira meredtek.

Köröttük síri csend honolt.

Majd lassanként bátortalan suttogások hallatszottak innen-onnan a Nagyteremben, aztán halk beszéd, végül ismét normál hangerővel folyt a társalgás.

Nem úgy Harry, és Draco esetében.

- Az… az apád… azt mondta… - kezdte végül Harry riadt arccal, és tekintete találkozott Draco ugyanannyira megrettent képével.

- Azt… azt hiszem… - felelte Draco, és csak bámultak egymásra.

Aztán mintegy néma egyetértésként, visszafordultak a reggelijükhöz.

- Hát – szólt Draco, mosolyt erőltetve az arcára ­­–, ne vesztegessük egész nap itt az időnket, jó? Végül is egy csomó elintéznivalónk van Roxmortsban. Gyorsan reggelizzünk meg, oké Harry?

- Remek javaslat Draco – felelte Harry ugyanazt az erőltetett mosolyt felöltve, mint ami Draco arcán is ült. – Tényleg nem kéne itt időzni, amikor Roxmortsban is lehetünk. – Azzal harapott egy kicsit a muffinjából, és inkább nem nézett Draco szemébe.

Ron zavarodottan nézett egyikről a másikra.

- Malfoy, az apád nem azt mondta épp, hogy ők szexeltek James Po…

- NEM!!! – kiáltotta Harry és Draco is egyszerre. Ron megrökönyödött.

- De… - kezdte újra.

- Weasley, ideadnád nekem a juharszirupot? – kérte Draco megtévesztően derűs hangon. – Köszi.

- De én tisztán hallottam, hogy az apád azt mondta…

- Ron szednél nekem egy kis kolbászt? – szólt közbe gyorsan Harry, Ron képébe tolva a tányérját. – Kösz.

- De Harry, az apád, és Malfoy apja sze…

- Tudod mit Harry? Azt hiszem, szívesebben reggeliznék inkább Roxmortsban. Mit szólsz? – fordult Draco Harryhez.

- Micsoda elképesztően pompás ötlet, Draco. Nagyon szeretnék Roxmortsban reggelizni. Sőt, induljunk most rögtön – felelte Harry, és gyorsan felállt.

- De hát srácok, ti nem veszitek tudomásul a tényt, hogy az apáitok nyilvánvalóan…

- Szia Ron, szia Hermione! – mondta Harry gyorsan, és hangosan, majd hosszú léptekkel elsietett az asztaltól.

- Igen, csá Weasley, Granger. Később találkozunk – köszönt el Draco is, és sietve követte Harryt.

Ron Hermionéhez fordult.
- Mi bajuk van?

Hermione csak a szemét forgatta.

----

A két fiú már majdnem a bejárati csarnokba ért, mikor Draco hirtelen megállt.

- Mi az? – kérdezte Harry értetlenül.

- Kéne a köpenyem – mondta Draco, és a mardekáros pincék irányába fordult. Aztán végignézett Harryn is. – Most, hogy belegondolok, rád is rád férne egy köpeny. Meg lehet fagyni odakinn, és rajtunk csak a te pulcsijaid vannak. – Draco, mivel ismét Harrynél töltötte az egész éjszakát, reggel megint csak tőle kölcsönzött ruhákat. Magában hálát rebegett érte, hogy még az álbarátságuk kezdetén elvitte Harryt arra a bevásárló körútra, mert az utóbbi időben egyre többször kényszerült rá, hogy az ő ruháit viselje.

Harry vállat vont. Ő soha nem fordított annyi figyelmet arra, hogy mit visel, de nem akarta, hogy Draco megfázzon, így kötelességtudóan követte a szőkét a mardekáros felségterület felé.

Draco közölte a jelszót a csupasz kőfallal, Harry pedig elsziszegett egy gyors hellót a kígyós hölgynek a szemközti falon lógó portrén. Draco összehúzta a szemét.

- Szóval innen tudtad meg a jelszót, mikor a Szombati Boszorkány Bulváros cikk után megrohamoztál a hülyeségeiddel.

- Voltaképp igen – mosolygott Harry elégedetten. – Nagyon nagy segítség volt. És ne is tagadd, hogy azért elég sok elszámolni valóm volt veled aznap.

- Köcsög – közölte Draco már-már szeretetteljesen. Besétáltak a klubhelységbe, majd Draco megragadta a hálószoba kilincsét…

És értetlenül visszalépett.

- Zárva van – mondta zavartan.

- Ez furcsa – mondta Harry. – Biztos csak valami félreértés.

- Bizonyára – mondta Draco, és előhúzta pálcáját. Rövid úton hatástalanította az ajtózáró varázsokat, és az ajtó feltárult.

Ők pedig megpillantották Seamus Finnigant, és Blaise Zabinit, akik anyaszült meztelenül feküdtek. Draco ágyán.

Pillanatnyi döbbent csend, majd:

- Blaise!

- Draco!

- Seamus!

- Harry!

- Potter!

- Zabini!

- Malfoy!

- Finnigan!

A négyes először csak szájtátva meredt egymásra. Draco tért magához elsőként.

- Mi a FÉSZKES FENÉT műveltek ti ketten? És mi a PICSÁÉRT az ÉN ÁGYAMON művelitek???

Blaise összerezzent.
- Hát… szebb a takaró.

- Harry tátogott, akár egy hal.
- Seamus, mi a pokol? Te és Zabini? MÉGIS MIÓTA VAGY TE EGYÜTT DRACO EXBARÁTJÁVAL???

Seamus halványan elmosolyodott.
- Hát már egy ideje…

A két griffendéles és a két mardekáros egy darabig megint csak egymásra bámult, aztán Draco észrevette, hogy valami barna és szőrös mozgolódik a szoba ellenkező végében lévő éjjeliszekrény alatt, és újból kifakadt.

- TI PERVERZEK! A NYUSZIM MEG ITT VAN A SZOBÁBAN! NÉZZÉTEK MEG! NÉZZÉTEK, MEKKORA TRAUMÁT OKOZTATOK, TI ÁLLATOK!!!

Blaise és Seamus bűnbánó tekintetet vágtak, míg Draco odaszaladt, és felnyalábolta a nyuszit immár Crack ágya alól.

Harry elfojtott egy mosolyt.
- Draco, a nyuszid biztos rendben van. Elvégre, ott az a kifejezés, hogy „tosznak mint a nyulak”. Valahonnan csak jött, nem?

- Fogd be Harry – csattant föl a szőke, és szorosan a mellkasához ölelte a nyuszit. – Ő egy érzékeny nyuszi, és nem kellett volna ilyesmit látnia. – Draco haragos pillantást vetett az ágyán tartózkodó pucér varázslókra. – Nos??? Mi a faszra vártok még??? Tűnjetek már a picsába az ágyamról!!!

Blaise és Seamus sietve engedelmeskedtek.

- ÉS MERLINRE, VEGYETEK FEL VALAMI RUHÁT!

Az újdonsült szerető párocska gyorsan magára kapkodta szétdobált ruháit.

Draco egy rettentő fagyos pillantást vetett rájuk.
- Incendio – mormolta aztán, pálcájával az ágyra mutatva. A lepedő és a paplan lángra lobbant, majd füstölögve az enyészeté lett.

Blaise felsóhajtott.
- Aj Draco, teljesen túlreagálod. Nem is terítettük magunkra a paplant.

Draco tekintete határozottan fagyosabbá vált.
- Csak örülj, hogy úgy döntöttem megvárom, míg kimásztok az ágyból, mielőtt felégetem azt. – Közben III. Draco Lucius Malfoyt elhelyezte Crack ágyán, hogy a híres Malfoy-féle gyilkos pillantás összhatását ne csökkentse, hogy egy bolyhos kölyök nyuszit ölelget.

- Rendben, felfogtuk – felelte idegesen Seamus.

Kicsi kényelmetlen csönd következett.

Végül Harry eresztett meg egy bátortalan mosolyt.
- Hát öhm… gratulálok – mondta próbaképpen.

- Kösz – mosolygott rá vissza Seamus. Blaise várakozásteljesen nézett Dracóra, aki azonban még mindig ingerült képet vágott.

- Én nem fogok gratulálni undorító köcsög. Egy griffendélessel csináltad az én ágyamon. Az egyetlen griffendéles, aki hentereghet azon az ágyon, az Harry.

Blaise csak legyintett.
- Olyan sértődős tudsz lenni néha.

Harryben hirtelen felötlött valami.
- Szóval ez azt jelenti, hogy ti együtt voltatok, amikor megcsókoltam… - Tekintete Blaise összehúzott szemeivel találkozott. – Öhm, aha. Akkor bocs.

Blaise sötét pillantást vetett rá.
- Tulajdonképpen Potter, most már jó ideje együtt vagyunk, szóval nem bánnám, ha legközelebb, mikor úgy döntesz, le kell smárnod valakit, hogy Dracót féltékennyé tedd, nem az én barátomat szemelnéd ki.

- Rendben. Megjegyeztem – mondta Harry.

Seamus ugyanakkor éhesen mustrálta Blaise-t.
- Olyan szexi vagy, mikor féltékenykedsz – dorombolta. Blaise erre ugyanolyan kiéhezett pillantást lövellt rá.

- Ááááá. Ezt egyáltalán nem szeretném hallani – nyögte Draco.

- Tulajdonképpen, szerintem ez nagyszerű. Igazán örülök kettőtöknek – mondta Harry őszintén. Draco félig meghökkenten, félig sötéten nézett rá.

- Kösz Potter. Tudod, ha akarsz, bármikor itt maradhatsz, és nézheted – jegyezte meg Blaise buján.

- Vagy esetleg csatlakozhatsz is – eresztett meg Seamus egy vigyort, mire Blaise tarkón vágta. – Aú, Blaise!

- Ennyi volt. Elmegyünk. MOST RÖGTÖN! – csattant fel Draco. Odalépett a szekrényhez, elővett két téli köpenyt, és az egyiket Harry felé lökte, majd a kijárat felé kezdte tolni.

- De Draco, szerintem mókás lehetne, ha…

- Fejezd csak be ezt a mondatot, és halott ember vagy, Potter – dörrent rá Draco. Aztán vetett egy utolsó lesújtó pillantást Blaise-re és Seamusre, miközben kitoloncolta Harryt az ajtón, majd maga is kilépett, de még a válla fölött hátrakiabált.

- És az isten szerelmére, EL AZ ÁGYAMTÓL!!

----

- Mindössze csak annyit akartam mondani, hogy szerintem mókás lenne, ha elmennénk majd valamikor egy duplarandira velük – mondta Harry sértett hangot produkálva, ahogy Draco már a Roxmorts felé vezető ösvényen ráncigálta. Talpuk alatt a nemrég leesett első hó ropogott. – Egyáltalán nem valami perverz négyesre gondoltam.

- Jó – foglalta össze Draco tömören. – Mert ha valaha is részt veszünk bármilyen perverz négyesben, akkor az Weasleyvel és Grangerrel lesz.

- MI?

- Ó, bizony – mondta Draco, visszafojtva egy vigyort Harry rémült arca láttán. – Mert hát gondold csak végig. Tudjuk, hogy Granger tulajdonképpen egy kis vadmacska az ágyban, és lányhoz képest nem is néz ki rosszul. Weasley meg… te nem halsz meg érte, hogy megtudd, vajon hogy mennek a szeplői az ágytakaróhoz?

- Jézusom – mondta Harry betegesen sápadtan. – Nem hiszem el, hogy ezt mondtad.

- Jaj Harry, gyerünk már. Akkora móka lenne. Felöltöztethetjük Grangert valami jó kis szerkóba, mondjuk francia szobalánynak, aztán nézzük, ahogy Weasley…

- NEEEEEEEM! – nyögött fel Harry, és befogta a füleit. – Draco, kérlek, kérlek, könyörgöm, hagyd abba!

- Jól van már Potter – vigyorgott Draco, és finoman Harry vállába bokszolt. – Csak vicceltem.

Harry óvatosan elvette kezét a füléről.
- Biztos?

- Biztos.

Harry hitetlenkedve bámult rá.
- Rémes vagy.

- Aha, hát te meg egy seggfej vagy, aki más pasikat csókol meg, hogy engem féltékennyé tegyen. Azt hiszem, megérdemeljünk egymást.

Harry fájdalmas tekintetet vetett Dracóra.
- Ezt már mindig fel fogod emlegetni, igaz?

- Aha – mondta Draco vidáman. – Ó nézd, máris Roxmortsban vagyunk. Na mi lesz a reggelivel? Meghívsz igaz?

Harry hosszú, panaszos sóhajt hallatott.
- Hát jó. De csak azért, mert úgyis te vagy a lány ebben a kapcsolatban.

Dracónak tátva maradt a szája felháborodásában. Harry tudta, mikor kell szaladnia.

----

Messze onnan, ahol Draco és Harry immár a hóban évődtek, Lucius Malfoy a dolgozószobájában sajnálta önmagát.

Harry Potter az egész szünetet a Malfoy kúriában tölti. Harry Potter. Lucius kitöltött magának egy pohár brandyt, és egy kortyra fel is hajtotta.

Ez nem lehet igaz. Miért pont Harry Potter? Miért, ó miért nem tudja Draco egyszerűen elvenni a Parkinson lányt, ahogy egy jól nevelt Malfoyhoz illik?

Lucius felhajtott még egy pohár Brandyt… majd még egyet… és még egyet…

Nem sokkal később lezuttyant kedvenc székébe, elégedett sóhajjal hátradőlt, és lehunyta a szemét. A megfelelően magas alkoholszint jótékonyan elfeledtette vele egy időre, hogy meleg fiának szeretője, aki mellesleg a varázsvilág hőse, a kúrián tölti a szünidőt.

Hirtelen egy hangos pukkanás hallatszott a kertben. Lucius fél szeme kipattant.

- Khivaott? – folytak össze a szavak a szájában, miközben megpróbált kikecmeregni kedvenc székéből, hogy kikémlelhessen az ablakon. Ám mielőtt bármit is láthatott volna, a kertet a dolgozótól elválasztó ajtó kivágódott, és besétált maga a Sötét Nagyúr, Tudjukki, Ő, Akit nem Nevezünk Nevén, minden gonoszok leggonoszabbika, Voldemort nagyúr.

- Ó – nyögte Lucius lemondóan, ismét behunyva szemét. – Sak thevagy.

Voldemort Nagyúr felvont szemöldökkel szemlélte Luciust.
- Malfoy, te részeg vagy?

- Nem! – méltatlankodott Lucius, majd egy kis habozás után szégyenlősen hozzátette – Na jó, igen.

A Sötét Nagyúr megforgatta a szemét, és lemondó sóhajt hallatott, majd az idősebbik Malfoyra fordította pálcáját.
- Sobrietus! – szólamozta, és Lucius érezte, hogy hirtelen kitisztul a feje.

- Nahát! – mondta, kissé megrázva az agyát. – Köszönöm.

- Szóra sem érdemes – hárította el Voldemort könnyedén, és a táskáért nyúlt, mely csontos válláról csüngött alá.

- Nagyúr?

- Igen?

- Mióta hordasz magadnál retikült?

- Ez nem retikül Malfoy – háborodott fel a Sötét Nagyúr. – Hanem válltáska.

- Válltáska?

- Igen. Párizsban most ez a divat.

Lucius vállat vont. Neki határozottan retikülnek tűnt a holmi, de hát ha a Sötét Nagyúr retiküllel akar flangálni, és jótékonyan válltáskának hívja azt, szíve joga.

- Parancsolsz egy csésze teát, nagyuram?

- Ó, nem kösz. Nem maradhatok. Üzleti ügyben vagyok itt, tudod.

- Valóban? Nos akkor mi is hozott szerény hajlékomba?

Voldemort felhorkant.
- Szerény hajlék? Ez a hely egy kibaszott kastély.

Luciuson enyhe ingerültség lett úrrá.
- Ez csak egy kifejezés.

- Mindegy – mondta Voldemort, aki továbbra is kitartóan kutatott a válltáskában. – Hova is tettem… AHA! Meg is van! – Azzal széles mozdulattal előrántotta, valószínűleg az utolsó dolgot, amit Lucius akart volna látni:

Egy példányt a Reggeli Prófétából.

- Lucius – kezdte Voldemort Nagyúr bársonyos hangon, helyet foglalva a Lucius melletti székben. – Beszélnünk kellene.

----

- Szóval a fiad tényleg kedveli a Potter gyereket? Mármint úgy kedveli??

- Úgy tűnik – mondta Lucius a halántékát masszírozva. Voldemort csalódottnak tűnt.

- Azt reméltem, alapozhatunk erre valamiféle tervet, hogy elkapjam Harry Pottert. De persze kétségeim támadtak, mikor megláttam azt a múlt heti cikket, tudod amelyikben benne volt a fiad képe, amint egy Madonna dalt énekel, miután Potter hülyére…

- Igen, emlékszem rá – szakította félbe Lucius. Nagyon, nagyon nem akart már megint arról a cikkről diskurálni.

Voldemort morcosnak tűnt.
- Nem hiszem el, hogy Potter hülyére kefélt valakit. Idióta Potter. Mindenki olyan nagyszerűnek tartja.

- De tudod, aztán az én fiam is hülyére kefélte őt – jegyezte meg Lucius sértetten.

Voldemort csak legyintett.
- Ó, persze, persze tudom, csakhogy én Potterrel versengek. Ki nem állhatom, hogy valamiben felülkerekedett – jelentette ki keserűen. Aztán felcsillant a szeme. – De biztos vagyok benne, hogy én is hülyére tudnék kefélni valakit, ha megpróbálnám. – Hirtelen kiéhezve meredt Luciusra. – Mit szólsz Malfoy? Mindig is odavoltam a szőkékért.

Lucius nyelt egyet.
- Öhm… bármilyen hízelgő is ez rám nézve nagyúr, de házas ember vagyok.

- Ja persze. Kár. – Voldemort valamennyire csalódottnak tűnt. – Na mindegy, még mindig ott van Féregfark.

Luciust kínzó rosszullét kezdte gyötörni.

- Hé Malfoy!

- Mi az?

- A te fiadnak nem a Parkinson lányt kellene elvennie?

Végre. Végre valaki, aki megérti, milyen fontos, hogy azzal házasodjunk össze, akivel elő van írva.

- Igen, pontosan! – mondta Lucius izgatottan. Végre valaki, aki megérti a fájdalmát, akit beavathat titkos tervébe, aki segíthet neki, hogy Draco belesétáljon a házasság csapdájába.

- Na, ez kizárt, hogy összejöjjön. Draco nem lenne boldog.

- Hogy… mi?

- Hát, a fiad egyértelműen meleg, Lucius. El se hiszem, hogy hozzá akarod kényszeríteni egy lányhoz.

- Az én fiam nem meleg – fakadt ki Lucius. – Ő csak… tapasztalatokat gyűjt.

Voldemort nagyúr nevetésben tört ki.
- Ah, hát ez jó! Még hogy Draco nem meleg! Én meg Harry Potter rég elveszett nagyapja vagyok! – szipogott, és nevetéstől kicsordult könnyeit törölgette a szeme sarkából. – Ó, Lucius. Milyen mókás vagy. Te vagy a kedvenc talpnyalóm.

- Úúú, kösz – élcelődött Lucius. Voldemort felállt.

- Hát, most már muszáj mennem. Most, hogy Dracón keresztül esélytelen lenne Potterhez férkőznöm – hát nagy kár, de mindegy – más terveket kell kidolgoznom. És nem azt mondtad, hogy Potter itt tölti a karácsonyi szünetet? Biztos, hogy nem lehetne…

- Egészen biztos – erősítette meg Lucius. – Nem kaphatod el, amíg az én házamban tartózkodik. Nem megyek vissza az Azkabanba, csak mert eltűnt, míg az én felügyeletem alatt volt. Más alkalmat kell keresned, hogy kezet emelj rá.

Voldemort vállat vont.
- Igen, sejtettem, hogy ezt mondod majd. De egy próbát megért. Akkor később találkozunk.

Azzal egy pukkanással dehoppanált.

Lucius sóhajtott. Még a Sötét Nagyúr is meg van róla győződve, hogy a fia meleg. Mindenki ellene van.

- LÚÚÚÚ-CIÚÚÚSZ!! Kéne egy kis segítség drágám! Rendbe kéne szedni a kertet! Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen a mi kis Dracónknak, és a híres barátjának.

Lucius felnyögött, és kezébe temette az arcát. Az élet utálta őt.

előző        vélemény       történet főlapja        következő