Egyik percben nevetsz, a másikban szinte szétroppansz a dühtől? Nem vagy egyedül! Sajnos baromira megviselni s testünket és a lelkünket is egyaránt a sok stressz, és a hormonok. Gondolom, sok emberkétől hallottad ezt; szülők, tanárok, barátok, fiúk, stb.

Ebben van némi igazság. Elég sok is, ha jobban megnézzük...csak sajnos sokan nem fogadják el ezt... Már nem akarsz barbie-babákkal játszani, inkább nagyokat beszélgetni a barátnőkkel, vagy hozzádörgölőzni a fiúdhoz. És ha már a srácoknál tartunk, akkor egyre piszkosabb a fantáziád, mindent tudni akarsz magadról, és az ellenkező neműekről. Még az is megtörténik, hogy a saját nemedhez húz inkább a vágy és a képzelet világa. Mivel ilyenkor mindent ki akarunk próbálni, ezért ez egyátalán nem borzasztó vagy rossz dolog. Sőt! Az egészséges fejlődéshez ez is szükséges, akár hiszed, akár nem!

Egyre jobban érzed, hogy idegesítenek a szüleid, alig várod, hogy elmenjenek pár napra, ha hozzád szólnak, máris ideges vagy, nem érzed szükségesnek azt, hogy mindent elmondj nekik, és talán még elkezdesz titkolózni is. Hol jártál az este? Egy buliban...ami épp például a barátod hálószobája volt, jobbik esetben.

Kezdesz belebolondulni az egyik sztárba vagy talán az osztályodban lévő helyes fiúba. Elképzeled azt, hogy vajon milyen vele járni, csókolózni, érezni a test melegét...talán már rászántad magad, és ellopkodtál apukádtól egy-két playboyt vagy pornót, vagy pár erotikus könyvet... igen, ez mind a felnőtté vállást igazolja. Bepánikolásnak, üvöltözésnek, félelemnek nincs helye, teljesen alaptalan.

Mit lehet ilyenkor tenni? Hagyni magunkat sodortatni az árral. Élvezni ennek az előnyeit, és elfogadni a hátrányait is. Sajnos sokszor van úgy, hogy egyedül érzed magad, esténként sírsz, máskor viszont nem lehet lekaparni a vigyort a képedről. Nem tartom jónak, ha magadba fojtod az érzelmeidet. Sírj nyugodtan, az segít kiadni a felesleges negatív energiákat, és utána megkönnyebbülsz. Legyen mindig olyan barátnő, testvér, szülő, tanár, akinek elmondhatod a bajaidat, a legkisebbtől a legnagyobbig. Ne hidd, hogy ezt ők nem szívesen hallgatják, ha te is meghallgatod őket. Így nem csak te érzed majd jól magad, hanem ő is. Ha végképp nem találsz senkit, írj nekem, és én megpróbállak felvidítani, és meghallgatom a problémádat. Simán kiadhatod pl. egy naplóba is a bánatodat, az is legalább annyira jó, mint egy bizalmas barát.

Érezd, hogy kezdesz nővé/férfivá cseperedni, egyre biztosabb vagy magadban, egyre szebb leszel, és próbálod pozitívan értelmezni a helyzeteket. Ne próbálj valami stílus mögé elbújni; nem éri meg. Ha fekete cuccokban jársz, az még a környezetedtől is elveszi az életkedvet. Persze, ha egy mosoly van az arcodon, akkor lehetsz bármilyen ruhában, nem fog számítani! Hiszen hogy is van a mondás? Mosolygás fél egészség... Ha nincs kedved boldognak lenni, olvass egy jó könyvet, egy viccet vagy egy vidám történetet, és máris jobban leszel tőle. Ha viszont nem segít semmit, akkor olvass szomorú történeteket, amitől megered a könnyed, és kiadhatod a bánatod. Vagy ami még jobb: írj te egyet! Így nem csak megfogsz könnyebbülni, hanem boldog is leszel, hogy írtál egy tök jó verset/történetet...

Sok sikert, és kellemes napokat!;)

Sibill