Rég volt, igaz, midőn e jegenyék

Árnyékain utószor pihenék,

Fejem fölött míg őszi légen át

Vándor darúid V betűje szállt.

/Petőfi Sándor/

Mert ő becsületes lelkű, igaz: Azt gondolá, hogy minden ember az. /Petőfi Sándor/

Sírva jöttél a világra, s körülötted mindenki mosolygott, igyekezz úgy élni, hogy mosolyogva távozzál, s körülötted mindenki sírjon.

A barátság – ez a szent emberi kapocs- úgy oltalmaz a magánytól, a számkivetettségtől, a félelemtől, a mozdulatlanságtól, hogy énünket megkettőzi: két szem –egy látvány; két szív-egy érzés; két hang- egy gondolat két test egy lélek.

Ne menj előttem, lehet, hogy nem tudlak követni. Ne gyere mögöttem, lehet, hogy nem tudlak vezetni. Gyere mellettem és légy a barátom.

A mesterség: boldog lenni, igen könnyű, de ritka; nem kell azért messze menni, bennünk van a titka.

A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki a boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában… Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell leásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható; a bensődben derül. Szórd el, ami csillog, és az igazi jóra vesd tekinteted! Örülj a magadénak! Hogy mit jelent ez? Téged és éned legszebb részét! Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik… akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, amit életnek nevezünk…

Ha valaki elment, ne hívd vissza soha! A megsárgult emlék nem lesz többé tiszta. Ha valaki elment, és el tudott menni, nehéz szívvel bár, de el kell őt feledni.

Nem önbizalom, de nem az önhittség, rugói lelked nagy célra feszítsék! Legnagyobb cél pedig itt e földi létben: ember lenni minden körülményben.

Veled is megtörténhet egyszer, sírsz majd egy régi perc után, s lehet, hogy reszkető kezekkel, egy dalt kutatsz a néma zongorán…

Ne törd szét más legszentebb érzéseit, mert egyszer benned is megtörhet valami, és akkor úgy szenvedsz, ahogy most én!